Ugrás a tartalomra

Készpénzhasználat Németországban: Tízezer eurós felső korlátot tervez a belügyminiszter

Banki ügyek, befektetések és pénzügyek Németországban


A YouGov reprezentatív felmérése a CHECK24 megbízásából betekintést nyújtott a németek pénzmegtakarítási szokásaiba: a válaszadók 43 százaléka azt mondta, hogy megtakarításait folyószámláján (Girokonto) tartja. 29 százalékuk jelenleg egyáltalán nem fektet be pénzt, 19 százalékuk pedig többek között készpénzben tartja vagyonát. 24 százalékuk egynapos és lekötött betétszámlát használ (Tages- und Festgeldkonten). A válaszadóknak mindössze 19 százaléka használ részvényeket és ETF alapokat, három százalékuk pedig (állam)kötvényekben helyezi el megtakarított pénzét.

Mi a magyarázat?

"A koronaválság és az ingadozó tőzsdei árak nyomán nem meglepő, hogy sok fogyasztónak van pénze a folyószámláján és a párnája alatt" - mondja Rainer Gerhard, a CHECK24 bankkártya és számla-részleg ügyvezető igazgatója. Megjegyzi azonban, hogy "A nem kamatozó megtakarítások veszítenek vásárlóerejükből az infláció miatt."

Forrás: presseportal.de


Újra terjed a készpénz: bármily meglepő, de a fiatalok körében

Kelt: 2023. febuár 1.

A fizetési app-okkal történő vásárlás kényelmes és trendi. Viszont általuk könnyen elveszti az ember az áttekintést saját pénzügyi helyzete fölött. Emiatt – főként a fiatalok körében egy új trend kezd terjedni: Cash Stuffing (magyarul kb. készpénzfelhalmozás) a neve – és valamikor 2020/2021 környékén kezdett el „divatosabbá válni”. És hogy miként működik? Minden hónapban az összes pénzüket kiveszik a számláról, amit nem kell rendszeres havi kiadásként félretenni, például bérleti díjra vagy közdíjszámla befizetéséhez. A készpénzt ezután felcímkézett borítékokba teszik. A feliratok például lehetnek: ruházat, szabadidő, élelmiszer, kozmetika vagy utazási költségek. Ezekből a borítékokból a minden kiveszik a vásárlásokhoz. Azt remélik tőle, hogy jobban ellenőrizni tudják költési szokásaikat. Kicsit olyan ez, mint amit otthonról, a régi időkből „kockás füzetként” ismerünk. Ez a módszer ugyan kicsit furcsán hat a szupermodern közösségi média korszakában, viszont rávilágít arra, hogy sok fiatal nehéz pénzügyi helyzetben van. Különösen amiatt, hogy a hallgatóknak vagy más tanulmányokban részt vevő fiataloknak a szokásosnál nagyobb arányú terhelést jelent az infláció és az áremelkedések. Vajon meddig praktizálható ez a módszer?

Forrás: augsburger-allgemeine.de


Friss:  Változások 2023-ban: Pénzügyek és nyugdíjbiztosítás.


Bank, pénz, befektetések, hitel - Németországban
 Banki ügyek, befektetések és pénzügyek Németországban
2022.12.01:„Német konjunktúra”: Rekordtempóban zuhannak a reálbérek.

Németországban rekordütemben csökkennek a reálbérek: júliustól szeptemberig 5,7 százalékkal maradt kevesebb pénze a munkavállalóknak.

Idén júliustól szeptemberig a munkavállalók havi bruttó keresete, beleértve a rendkívüli kifizetéseket is, átlagosan 2,3 százalékkal nőtt az előző év azonos negyedévéhez képest. "A fogyasztói árak azonban ugyanebben az időszakban 8,4 százalékkal nőttek" - közölte kedden a wiesbadeni Német Statisztikai Hivatal. Ez 5,7 százalékos reáljövedelem-csökkenést eredményezett. "Ez azt jelentette, hogy a németországi alkalmazottak a negyedik negyedévben reálbérveszteséget szenvedtek el" - mondta.

A statisztikusok szerint ez a reálbérek legélesebb és leghosszabb ideig tartó csökkenése az 2008-as krízis óta. A reálbérek 2022 második negyedévében 4,4 százalékkal, az első negyedévben 1,8 százalékkal, 2021 utolsó negyedévében pedig 1,4 százalékkal csökkentek.

Forrás: sueddeutsche.de


Készpénzhasználat Németországban: Tízezer eurós felső korlátot tervez a belügyminiszter

Kelt: 2022. november 17.

A készpénzfizetések 10 000 euróra való korlátozásával Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter fokozni kívánja a pénzmosás elleni küzdelmet. "Ez csökkenti annak kockázatát, hogy a bűnözők elrejtsék vagyonukat" – nyilatkozta a Bild am Sonntagnak.

Október végén a szövetségi kormány már benyújtott egy törvényjavaslatot, amely a jövőben megtiltaná az ingatlanok készpénzzel történő kifizetését. A Bundestagnak és a Bundesratnak azonban még foglalkoznia kell ezzel. Németországban sok ember számára a készpénzes fizetések 10 000 eurós korlátja nem fog gondot okozni. Egyes területeken, mint például a használt autók adásvétele terén, a miniszter tervei azonban a jelenlegi üzleti gyakorlat megváltoztatását tehetik szükségessé.

A tervezett korlátozás része annak az átfogó stratégiának, amelyet a német kormány a pénzmosás és a szervezett bűnözés visszaszorítása érdekében dolgozott ki. Németország jelenleg az egyik utolsó uniós ország, ahol nem létezik egységes felső határ a készpénzes tranzakciókra – szemben például Franciaországgal vagy Olaszországgal, ahol már régóta érvényben van hasonló szabályozás. A kritikusok szerint a készpénzhasználat korlátozása ugyan segíthet az illegális pénzmozgások nyomon követésében, de hátrányosan érintheti az idősebb korosztályt és a digitális fizetési lehetőségekhez kevésbé hozzáférőket. A kormány azonban hangsúlyozza: a cél nem a készpénz teljes háttérbe szorítása, hanem a pénzügyi rendszer átláthatóságának növelése és a visszaélések megelőzése.

A javasolt intézkedésekhez kapcsolódóan a kormány egy új, megerősített pénzmosás-ellenes hatóság (Anti-Geldwäsche-Einheit) létrehozását is tervezi, amely összehangolná a különböző hivatalok – például az adóhivatal, a rendőrség és a pénzügyi felügyelet – munkáját. A cél az, hogy a nagy értékű tranzakciókat hatékonyabban tudják ellenőrizni, és gyorsabban reagálhassanak a gyanús pénzmozgásokra. Ugyanakkor több gazdasági szereplő, köztük a kereskedelmi és autóipari érdekképviseletek, aggodalmukat fejezték ki az intézkedéssel kapcsolatban, mondván: a korlátozás adminisztratív terheket róna a vállalkozásokra, különösen ott, ahol eddig megszokott volt a nagyobb összegű készpénzes fizetés. Az esetleges változásokra való felkészülés miatt az ágazatok részéről világos szabályozást és átmeneti időszakot követelnek. Forrás: tagesschau.de


 

Banki ügyintezes, hírek

- Online banking Németországban: ezek a folyószámlák ingyenesek
- Új német bankszámla melyhez csak egy okostelefonra van szükséged - Münchenben tesztelik

Kamatok

- Mennyi kamatot kaphatsz német bankszámládra?
- Negatív kamatok Németországban

Pénz utalás

- hogy utalhatsz a legolcsóbban magyarországra pénzt? | németországi magyarok

Folyószámla nyitás, bank váltás

- Bankszámlanyitás Németországban - hol érdemes számlát nyitni
- Basiskonto - bankszámla mindenkinek
- Folyószámla nyitásás új banknál Németországban.
- Mire figyelj bankszámla váltás esetén Németországban?
- Bankszámlanyitás magyaroknak Németországban. mik a feltételek?

Banki díjak

- Változások a Volksbanknál - magasabb díjak és kevesebb fiókintézet
- Emelhetik-e a díjakat a német takarékpénztárak?
- Egyre több Sparkasse számol fel pénzfelvételi díjat németországban

Hitel- Személyi hitel

- Szeményi hitel Németországban
- Személyi hitel kalkulátor - Finanzcheck
- Hitel mínusz öt százalék kamattal németországban... őrült de igaz... 
- Személyi hitel felvétel Németországban - negatív kamattal
- Kevesebb pénzt visszafizetni mint amennyit kölcsönként felvettél? lehetséges?

Hitel - Autóhitel

- Lízingeld, vedd meg vagy hitelt végy fel az új autóra? 
- Mikor hasznos autókölcsönt igénybe venni? Hogyan működik az autóvásárlási hitel?
- Autóvásárlási hitel Németországban

Záloghitel Németországban

- Hogy működik a zálogkölcsön Németországban?

Ingatlanhitel

- Ingatlan eladása magyarországon ha németországban élsz. hol kell adózni?
- Biztosítási tudnivalók saját ingaltan esetén
- Négy ok, amiért hamarosan csökkenhetnek az ingatlanárak-még Münchenben is.
- Jönnek a negatív kamatok az ingatlankölcsönre Németországban?
- Igatlanhitel Németországban. mennyi a kamat? 
- Állami támogatások lakásvásárlásra németországban
- Érdemes ingatlant vásárolni Németországban? Utánajártunk…

Személyes pénzügyek

- Mennyi zsebpénzt kaphatnak a gyerekek Németországban?
- Adózás és adóügyek Németországban
- 12 tipp, ahhoz, hogy akár banki hitel nélkül is könnyen pénzhez juss Németországban

Adózás

- A tőkejövedelem-adó (Kapitalertragssteuer) és a forrásadó (Abgeltungssteuer) Németországban
- A Sparerfreibetrag, azaz a tőkenyereség adómentes része Németországban 
- Így támogatja a német állam a vagyonszerzést

Befektetések, megtakarítás

- Biztositsd be a gyereked jévőjét. Megtakarítási terv 5 egyszerű lépésben 
- Munkavállalói megtakarítási alapok: munkavállalói megtakarítási támogatás megszerzése
- A bitcoin-virágzás: nyereséges befektetés vagy illuzió? 
- Hogyan lehetsz sikeres kezdő befektetőként?
- Hogyna lehetsz milliomos Németországban. Tippek és példaszámítások.
- Milyen befektetéseket kerülj el és mire figyel befektetéseknél Németországban.
- Így támogatja a német állam a vagyonszerzést

Nyugdíj, Magánnyugdíj

- Riester nyugdíj (riester rente) Németországban
- Ennyit kereshetsz nyugdíjazásig Németországban
- Korai nyugdíj 40 évesen? Hogyan lehetséges? 
- Német nyugdíj. hitek és tévhitek
- Így tudjuk növelni időskori nyugdíjunkat Németországban
- Magánnyugdíj előtakarékosság: miért fontos? 
- Miért ne bontsd fel a Riester nyugdíj (Riester Rente) szerződésed? 
- Saját nyugdíjunk részarányos kiszámítása Németországban

Egyéb

- Ahol az euród tovább tart: egy euró vásárlóereje és a meglepő magyar helyezés
- Mennyit keresnek a németek és mennyit takarítanak meg?
- Mennyivel keresnek kevesebbet a külföldiek Németországban?