Ugrás a tartalomra

Német nyugdíj külföldre folyósítása: Mikor kell levonásra számítani?

Számít, hogy melyik országba mész lakni és mennyi ideig maradsz ott évente


A német nyugdíjbiztosítás (Deutsche Rentenversicherung) szerint a nyugdíjas életet évente mintegy 1,8 millió ember élvezi külföldön, a világ 150-nél több országában.  Ezeknek a nyugdíjasoknak azonban sok mindent figyelembe kell venni. A nyugdíjkorhatár elérésekor az esetleges lakóhelyváltás előtt fontos, hogy minden esetben kérjen tanácsot szakértőktől. A német nyugdíjbiztosító a honlapján erre többféle lehetőséget kínál.

A Postbank tájékoztatása szerint az első hat hónapon túli tartózkodás "szokásos tartózkodásnak" számít. Az EU-n belül ennek általában nincsenek következményekei a nyugdíj összegére nézve. Nincs levonás, függetlenül attól, hogy a nyugdíjasok kapnak-e például Riester-nyugdíjat, illetve hogy alkalmazottak vagy közhivatalnokok (Beamte) voltak aktív éveikben. Más a helyzet azonban, ha az EU-n kívül, valamint Norvégián, Izlandon, Liechtensteinen és Svájcon kívül (Európai Szabadkereskedelmi Társulás) létesítenek lakóhelyet.
Ha a külföldi tartózkodás időtartama nem haladja meg a hat hónapot, a nyugdíjasok az EU-n kívül is teljes nyugdíjat kaphatnak, amely 8 német állami támogatással növelhető. Ez azokra az országokra is érvényes, amelyekkel Németország megállapodást kötött.

Az EU-n kívül a Németországon kívüli állandó lakóhellyel rendelkező nyugdíjasok Németországban csak "korlátozottan adókötelesek". Ennek eredményeként csökken a nyugdíj, mert az állami kedvezmények megszűnnek. Emellett van még egy másik indok, amiért kevesebb pénz kerülhet az érintettek számlájára: az ingadozó árfolyam. Bárki, akinek az adott évben 183 napnál hosszabb ideig van német lakhelye, az teljes mértékben adókötelesnek számít Németországban. Nekik az adómentes alapkedvezmény ismét biztosítja, hogy ismét több nyugdíjhoz jussanak.

Forrás: merkur.de


Nyugdíjasként Magyarországra költözöl? Mit kell tudnod.

A Német Állami Nyugdíjbiztosítás tájékoztatása.

Kelt: 2022. április 4.

Sok németországi magyar nyugdíjasként Magyarországra szeretne költözni. Ha ezt tervezed, érdemes a német állami nyugdíbiztosító ezzel kapcsolatos tájékoztatását elolvasni.

Költözz tartósan egy Európai Uniós tagállamba, Izlandra, Liechtensteinbe, Norvégiába vagy Svájcba, és részesülj teljes nyugdíjban! Ha olyan Európai Unión kívüli tagállamba, vagy olyan országba teszed át székhelyedet, ami nem rendelkezik Németországgal kötött társadalombiztosítási egyezménnyel, korlátozásokkal szembesülhetsz. Tájékoztasd a költözésről időben a Deutsche Post AG Nyugdíjszolgáltatóját, hogy nyugdíjad pontosan megérkezzen új számládra!

Átmeneti külföldi tartózkodás
Ebben az esetben semmi változás nem történik. A Deutsche Rentenversicherung az általad választott számlára utalja nyugdíjadat.

Külföldre költözés Európán belül
Ha a jövőben tartósan egy Európai Uniós (EU) tagállamban, Izlandon, Liechtensteinben, Norvégiában vagy Svájcban élnél, a legtöbb esetben semmi változás nem történik. A Deutsche Rentenversicherung változatlanul utalja az általad választott számlára nyugdíjadat.

Egyes esetekben levonhatnak nyugdíjadból, ha német nyugdíjadba részben külföldi szolgálati idő is beleszámít.

Hasonló korlátozások érvényesek, ha német nyugdíjadba beleszámítanak időszakok a külföldi nyugdíjakról szóló törvény (Fremdrentengesetz) értelmében.  Ezek például olyan szolgálati időszakok, melyeket menekültként vagy munkád miatt kitelepültként töltöttél el kelet-európai területeken.

Hova utalják a nyugdíjat?
Te döntöd el, hogy a nyugdíjbiztosító melyik német vagy külföldi számlára utalja a nyugdíjadat. A nyugdíjbiztosítónak ehhez a banki azonosítóidra, mint például a bankod nemzetközi SWIFT/BIC-kódjára, a nemzetközi számlaszámodra (IBAN) és egy fizetési nyilatkozatra lesz szüksége, melyben a bank is megerősíti a számlaszámodat. Az utalás költségeit a nyugdíjbiztosító fizeti. Egyes esetekben felmerülhetnek bankköltségek és árfolyamveszteségek, melyeket neked kell viselned.

A Deutsche Post AG Nyugdíjszolgáltatójának  minden évben egy "életigazolásra” van szüksége

Ha már nem Németországban élsz, a Deutsche Post AG Nyugdíjszolgáltatója a Deutsche Rentenversicherung megbízásából évente egyszer ellenőrzi, hogy életben vagy-e. Ezt az ún. „életigazolást” legtöbbször az év közepén kapod meg. Kérd ezt az igazolást, majd küldd el a Nyugdíjszolgáltatónak! Az igazolásokat minden hatóság és nyugdíjbiztosító, valamint pénzintézet és német külképviselet is kiállíthatja.

Alapvetően nincs szükséged ilyen igazolásra, ha Belgiumban, Finnországban, Izraelben, Olaszországban, Luxemburgban, Hollandiában, Ausztriában, Lengyelországban, Svédországban, Svájcban vagy Spanyolországban élsz. Az ottani hatóságok ugyanis automatikusan lejelentik a jogosult halálát. Bizonyos esetekben azonban továbbra is kérhető az életigazolás. Például nagyon idős, 95 év feletti nyugdíjasok esetében. Ezért kérd meg ezt az igazolást, majd küldd el a Nyugdíjszolgáltatónak!

Tájékoztasd időben a Deutsche Post AG Nyugdíjszolgáltatóját!
Legkésőbb a költözés előtt két hónappal tájékoztasd külföldre költözési szándékodról a Deutsche Post AG Nyugdíjszolgáltatóját! Így a szolgáltató átállíthatja bankszámlaszámodat és zavartalanul fizetheti nyugdíjadat. Hiszen, ha nyugdíjad összege nem is változik, a szolgáltatónak a technika miatt időre van ehhez szüksége. Címünk:

Deutsche Post AG
Niederlassung Renten Service
13496 Berlin
NÉMETORSZÁG
Telefon: +49 221 569 2777
Fax: +49 221 569 2778

Természetesen alternatívaként értesítheted nyugdíjbiztosítódat is a változásokról!

Nyugdíjkorhatár Németországban

Tudod mennyi a német nyugdíjkorhatár? Erről itt írunk: Német nyugdíjkorhatár.

Kapcsolódó cikkek:

- A német nyugdírendszerről számos cikket ítunk az évek során. Itt az témával kapcsolatos főoldal infótárunkból:. A német nyugdíjrendszer.

- Nyugdíj Németországból és Magyarországról egyszerre? Feltételek, tudnivalók.

Forrás: https://www.deutsche-rentenversicherung.de