Németországban két ÁFA érték létezik. Egy általános, 19%-os és egy alacsonyabb, 7%-os.
Felvetődött az élelmiszerek adómentessége
Kelt: 2022. május 3.
Tekintettel a magas inflációs rátára, a fogyasztói árak továbbra is jelentősen emelkednek, és a társadalmi szervezetek egyes élelmiszerek áfájának nullára csökkentését szorgalmazzák. Ráadásul az EU nemrég elfogadott egyik irányelve is lehetővé teszi ezt immár.
Nagyrészt észrevétlenül, két héttel ezelőtt hatályba lépett az úgynevezett uniós forgalmi adó előírások módosítása. Az irányelvben az uniós tagállamok közös követelményeket állapítottak meg a forgalmi adót illetően: az általános adókulcsnak legalább 15 százaléknak kell lennie, a kedvezményes adómértéknek pedig legalább 5 százaléknak. Teljes adómentesség csak bizonyos területeken megengedett, a mostani módosítás óta az élelmiszereknél is.
A Német Fogyasztói Szervezetek Szövetsége (Verbraucherzentrale Bundesverband) az Umsatzsteuer eltörlésére szólított fel, különösen a gyümölcsök, zöldségek és hüvelyesek esetében. Ez enyhítené az élelmiszerárak emelkedésének hatásait, ami jelenleg különösen fontos lenne az alacsony jövedelmű háztartások esetében, mondta Christiane Seidel élelmiszer-tanácsadó.
A német statisztikai hivatal adatai szerint az élelmiszerek márciusban 6,2 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban. Mindenekelőtt az étkezési zsírok és olajok (plusz 17,2 százalék) és a friss zöldségek (plusz 14,8 százalék) lettek drágábbak.
Forrás: n-tv.de
Kelt: 2020. január 6.
A magyar ÁFÁ-nak Németországban a Mehrwertsteuer, másnéven Umsatzsteuer felel meg. Rövidítve: MwSt.
A legtöbb élelmiszerre és a háztartásban mindennapi fogyasztásra szolgáló egyes termékekre Németországban 7%-os MwSt (ÁFA) érvényes. Magasabb ÁFA (19%) terheli az étteremben fogyasztott élelmiszereket és egyéb termékeket, szolgáltatásokat.
Átmenetileg 16%-ra csökkentett német ÁFA
2020-ban Németország 19%-ról 16%-ra csökkentette az ÁFÁ-t. Ez a rendelkezés 2020 december 31.-éig érvényes. 2021 január 1-től újra 19%-ra emelték az ÁFÁ-t.
Milyen termékeket terhel 7%-os ÁFA Németországban?
A 7%-os ÁFA például az alap élelmiszerekre vonatkozik, többek közt: gyümölcsök, zöldségfélék, tejtermékek (minimum 75% tejtartalom), hús, hal, tojás, méz, gabonatermékek, pékárúk, kávé, só, cukor, ecet.
Szintém 7%-os ÁFÁ-t tartalmaznak a könyvek, újságok, magazinok, jegyek kúltúrális rendezvényekre, helyi tömegközlekedés (50km-es körzet), taxi. Ugyan ide sorolhatók pld. egyes élő állatok, tüzifa, bélyegek.
Szintén az alacsonyabb ÁFÁval terhelik például a következőket: protézák, kerekesszékek, (nem nemesfémből készült) érmék, képzőművészeti tárgyak, organikus trágya termékek, fűrészpor.
Milyen termékeket és szolgáltatásokat terhel 19%-os ÁFA Németországban?
Minden innivaló, függetlenül attól, hogy alkohol tartalmúak vagy sem, a magasabb, 19%-os ÁFÁt tartalmazza.
A paradicsom például ennek értelmében 7%-os ÁFÁt tartalmaz míg a paradicsomé 19%-os ÁFÁval van terhelve.
Ha az élelmiszerek étteremben, menzán kerülnek fogyasztásra, akkor 19%-os ÁFÁt kell tartalmazzanak. Vevőként viszont sajnos nem fogsz kevesebbet fizetni a hamburgerért ha magaddal viszed és nem az étteremben fogyasztod el. Egyszerűen a megfelelő ÁFÁt tüntetik fel a számlán miután megkérdik hol fogyasztod. Tehát az éttermek nyernek többet vagy kevesebbet, attól függően, hogy hol fogyasztod az ételt.
Szintén 19% ÁFA van a kávén, teán vagy egyéb innivalókon amelyek fogyasztásra készen, automatából kerülnek eladásra.
Ha egyéb termékekről vagy szolgáltatásokról van szó melyet privát személyként vásárolsz, akkor legtöbb setben 19%-os ÁFÁ-val számolhatsz. Na de...nem ilyen egyszerű...érdemes a következő részt is elovasni...
Érdekességek. Logikátlan dolgok.
Biztonsági öveket bekötni, következnek a német szuperbirokráciának a gyönygszemei:
Bár a tejtermékek 7%-os ÁFÁ-t tartalmaznak, a szójatejre 19% jár.
Kerekesszék: 7%. Kerekekszék alkatrészek: 19%. Mi van???
Az állateledelnek gyártott keszek: 7%. Emberi fogyasztásra gyártott keksz: 19%. Hoppá!?
Burgonya 7%: Édesburgonya...kitaláltad! 19%!
Békacomb, Szarvasgomba? Szerinted? Igen! 7%....alapélemiszer, nemdebár?
Nem látsz jól és szemüvegre van szükséged? Az ÁFA 19%. Nem hallassz jól? A hallókészülékre 7% ÁFÁt fizetsz.
Logikus?
Ááááá!