Amint aláírtad az új munkaszerződésedet, biztonságban érezheted magad, gondolnád. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a munkáltató valamilyen oknál fogva felmondja a munkaszerződésedet.
Olyan eset is van, hogy a munkáltató a munkábaállás kezdete előtt felmond. Erre is fel kell kszülnöd. Meg lehet szüntetni ilyen esetben a munkaviszonyt még az első munkanap előtt, a munkavállaló hozzájárulása nélkül? Azt kell tudnod, hogy a mindkét fél által aláírt munkaszerződést akár a munkaadó, akár a munkavállaló felmondhatja már az első munkanapot megelőzően is. Ennek során természetesen be kell tartani azt a felmondási időt, amit a felek a munkaszerződésben rögzítettek.
Amennyiben azonban érvényes rövidített munkáról (Kurzarbeit – erről ITT írtunk korábban) szóló megállapodások vannak érvényben, ez alkalmazható az új munkatársakra is. A felmondási idő betartása melletti elbocsátás vagy a munkaviszonynak közös megegyezéssel történő megszűntetése mindazonáltal ilyenkor is megengedett lehetőségek közé tartoznak.
Nos lássuk, milyen határidőket kell betartson a munkáltató egyrészt, másrészt pedig a munkavállaló Németországban. A két eset között ényeges különbségek vannak: a munkáltató felmondási határidaje különbözhet a munkavállalóétól és megmutatjuk részletesen hogyan:A munkavállalók a következő felmondási határidőket kell betartaniuk:
A felmondási idő a munkáltató számára a munkaviszony hosszával nő. Minél többet dolgozik a munkavállaló már a cégnél, annált több a felmondási határidő. Ezek a határidők érvényesek munkáltatók részéte:
Video: Munkahely felmondása.
Összefogllatuk egy rövid videóban, mit kell tudj, ha fel szeretnéd mondani a munkahelyed Németországban.