Ugrás a tartalomra

Interjú a kancellárral: Nem lesznek sebességkorlátozások Németországban

Rövidre zárta a spekulációkat a szövetségi kancellár


Kizárta a kancellár a sebességkorlátozásokat


Olaf Scholz szövetségi kancellár (SPD) a koalíciós megállapodásra hivatkozva kizárta az energia- és klímaválság kezelésére szolgáló sebességkorlátozás bevezetését: "A kormány erről nem állapodott meg, és ezért nem is kerül rá sor" - mondta Scholz vasárnap.

Hogy ő személy szerint tesz a klímaváltozás, az egy olyan kérdés, "ami számomra mindig egy kicsit kényelmetlen". Természetesen elmondhatja, hogy odafigyelt rá, hogy áramszolgáltatója CO₂-semleges villamos energiával lássa el.

De az igazság számára, mint kancellár számára az, hogy mindennapjai "szörnyű" szén-dioxid kibocsátással járnak. Scholz utalt többek között a kormányzati repülőgépek különböző hosszú távú repüléseire és a G7-ek elmaui csúcstalálkozójára. "Nem szabad csak úgy beszélni róla, és úgy tenni, mintha valóban olyan ember lennénk, akik nagyon példaértékűek lennének a CO₂-kibocsátás szempontjából".

Ezt a választ egy online formátumú kérdezz-felelek során adta, melynek címe „Frag selbst!” ("Kérdezd meg magad!")  amelyben a közönség a Tagesschau közösségi média csatornáin keresztül tehette fel kérdéseit. Erre az ARD-nek a kancellárral készített nyári interjúja adott lehetőséget a. Maga az interjú itt látható az interneten.

Forrás: berliner-zeitung.de


Magas benzinárak: Lesz-e tempólimit és közlekedési korlátozás?

Kelt: 2022. június 13
Ha az üzemanyagárak továbbra is magasak maradnak, az SPD elnöke, Saskia Esken úgy véli, hogy drasztikus intézkedések lehetségesek. Többek között felvetette a sebességkorlátozások és a közlekedési tilalmak bevezetését is.

Felújították a törvényt, amit még az 1975-ös olajválság idején alkottak

Saskia Esken  úgy véli , hogy az ideiglenes sebességkorlátozást és az ideiglenes közlekedési tilalmakat nem szabad kizárni a tartósan magas benzinárak fennmaradása esetén. A "Tagesspiegel"-ben utalt az 1975-ös energiabiztonsági törvényre (Energiesicherungsgesetz), amelyet az olajválságra válaszul fogadtak el annak idején. A mostanki kormány ezt nemrégiben, május 20-án aktualizálta.

"Ez lehetővé teszi a kormány számára, hogy ideiglenes intézkedéseket rendeljen el, például vasárnapi közlekedési tilalmat - az idősek még emlékeznek rá - vagy ideiglenes sebességkorlátozást" - mondta Esken a lapnak. De az árak maximalizálása is lehetségessé válik, vagy szélsőséges esetben megtörténhet, hogy a kritikus energiaellátási infrastruktúrákba tartozó vállalatokat korlátozott ideig állami irányítás alá helyezik."

Volker Wissing közlekedési miniszter (FDP) a közelmúltban elutasította a sebességkorlátozást az autópályán: "A sebességkorlátozás egyik tárgyalópartner számára sem volt annyira fontos, hogy azt felvették volna a koalíciós megállapodásba".

Esken bírálta az üzemanyagár adócsökkentésének módját

Az SPD elnöke bírálta, hogy az FDP által kikényszerített benzin- és dízeladó-csökkentés körülbelül hárommilliárd euróba kerül az adófizetőknek úgy, hogy azt a gyártók és kereskedők nyilvánvalóan nem adják tovább teljes mértékben az autósoknak.

"Az a tény, hogy az olajtársaságok most nem adják át teljes mértékben ezt az árcsökkentést a fogyasztóknak... ez messziről bűzlik." A versenyhivatalnak be kell avatkoznia. Az olajtársaságok nem nyerészkedhetnek az adófizetők kárára.


Ez is érdekelhet: Mennyit adnak tovább az adókedvezményből a kutak az autósoknak?


Kormányzati segélycsomag

Az FDP által kikényszerített adócsökkentés június 1-jén lépett hatályba a szövetségi kormány segélycsomagjának részeként. Ez azt jelenti, hogy az üzemanyagokra kivetett energiaadót három hónapig csökkentették.

A benzin esetében az adóteher literenként 29,55 centtel, a dízel esetében pedig 14,04 centtel csökkent. Ehhez jön még, hogy így a forgalmi adó összege is alacsonyabb. Miután az adócsökkentés hatályba lépése után azonnal észrevehetően csökkentek az árak,  az ADAC szerint a benzinkutak árai a közelmúltban ismét emelkedni kezdtek.

Forrás: zdf.de