Jelentősek Németországban a bevándorlók vállalkozásai


A kockázatvállaló hozzáállás dinamizmust hoz a német gazdaságnak is

Remek példa erre a török hátterű, vakcinát fejlesztő BioNTech is.


Egy friss tanulmány szerint a bevándorlói hátterű cégalapítások fontos szerepet játszanak Németország gazdaságában. 2019-ben összesen 605 ezer vállalkozást alapítottak országszerte, amelyből 160 ezer esetben bevándorlói háttérrel rendelkeztek az alapítók. Ezzel 5 százalékkal, összesen 26 százalékpontra nőtt a külföldi hátterű cégek aránya a KfW-Bank adatai szerint. A tanulmány bevándorlónak számít minden olyan vállalkozót, aki születése óta nem vagy egyáltalán nem rendelkezik német állampolgársággal.

A gazdaság számára fontos a megújulás és a bevándorlói hátterűek nagyobb önállóságra való készsége – értékelte az eredményeket Fritzi Köhler-Gieb a bankcsoport vezető közgazdásza. Véleménye szerint a bevándorlók nagyobb kockázatokat képesek vállalni befektetéseiknél és sokkal jobban feltalálják magukat, noha esélyeik gyengébbek a munkaerőpiacon, ugyanakkor jó példaként szolgálnak számukra hasonló hátterű ismerőseik és rokonaik, akik önállósították magukat az idegen környezetben is. A közgazdász elmondása szerint az ilyenfajta „bevállalós” felfogás komoly lehetőségeket ad a német gazdaságnak.

A bankcsoport ugyan számos cégalapítási ötlet támogatását elvetette a válság miatt, ám az innovatív megoldásokra serkentőleg is hathat a járvány. Akik ugyanis ilyen időszakban – az újonnan felmerülő igényekhez alkalmazkodva – állnak elő egy hatékony ötlettel, azok nagyot nyerhetnek ilyenkor is. Ezek közé a nyertesek közé tartozhat a mainzi székhelyű BioNTech gyógyászati kutatóvállalat is, akik partnerükkel, az amerikai Pfizer cégóriással közösen készülnek szabadalmaztatni a vírus ellenanyagát. Előzetes tesztadataik szerint az általuk fejlesztett BNT162b2-szérum 90 százalékos hatékonysággal veheti fel a harcot a vírus fehérjéivel.

A vállalatot eredetileg rákkutatási céllal, tizenkét évvel ezelőtt alapították Ugur Sahin és Özlem Türeci onkológusok. Sahin Törökországban született 1965-ben, majd négyévesen költözött édesanyjával Kölnbe (ahol édesapja a Fordnak dolgozott), ott is doktorált, majd a Homburgi Egyetemi Klinikán (Saar-vidék) dolgozott. Itt ismerte meg későbbi feleségét, az itt doktoráló Özlem Türecit, akivel 2002-ben házasodtak össze. Türeci már Németországban született, édesapja sebészként érkezett Isztambulból dolgozni egy kis katolikus kórházba a cloppenburgi járásban (Alsó-Szászország). A BioNTechet közösen alapították meg 2008-ban, melynek becsült értéke 2020 júliusára a NASDAQ amerikai részvénypiac indexe szerint 18 milliárd euró lett a vakcina sikeres kezdeti eredményeinek köszönhetően. Ők már így is jó példaként járnak elő a németországi török lakosság körében, ha azonban sikeres lesz a szabadalmuk, minden németországi bevándorlót motiválhat életpályájuk.

Forrás: n-tv.de

Legutóbbi cikkek
  • Munkaszüneti és ünnepnapok 2023. októberében Németországban

    szep 29: Ez is érdekelhet: Mi változik idén októberben. Rengeteg fontos jogszabályváltozás és támogatás jön októberben. Részletek ITT. Munkaszüneti és ünnepnapok 2023 októberében Munkaszüneti napok Október 3 – A német újraegyesítés ünnepe Németországban ez az egyik olyan politikai-történelmi hátterű ünnep, amit minden tartományban kiadnak mint szabadnapot. Idén keddre esik, vagyis megéri a hétfőt szabadnapként kivenni. Itt írtunk részletesen erről: Mit ünnepelnek a németek Október 3.-án? Október 31 – Reformáció ünnepe Ezt az ünnepet csak ott adják ki munkaszüneti napként, amely tartományokban hagyományosan a protestánsok Vannak többségben. Ezek a következők: •    Brandenburg •    Bremen •    Hamburg •    Mecklenburg-Vorpommern •    Niedersachsen •    Sachsen •    Schleswig-Holstein •    Thüringen Ez a nap is keddre esik, úgyhogy ha kiveszel egy napot, akkor négy egybefüggő napot pihenhetsz, amennyiben munkahelyed a fenti tartományok valamelyikében van. Amennyiben szeretnéd tudni, melyik ünnepet melyik tartományokban adják ki, akkor nézd meg ezt a cikkünket: Németországi ünnepnapok Iskolai szünnapok Ebben a hónapban megkezdődik minden tartományban az őszi szünet. A német alsó- és középfokú oktatásban ezen dátumok között pihenhetnek a tanulók. • & nbsp;  Baden-Württemberg: október 30-november 3. •    Bayern: október 30-november 3. •    Berlin: október 2 és október 22-november 4. •    Brandenburg: október 22-november 4. •    Bremen: október 2 és október 16-október 30. •    Hamburg: október 2 és október 16-október 27. •    Hessen: október 23-28 •    Mecklenburg-Vorpommern: október 9-14 és október 30-november 1 •    Niedersachsen: október 2 és október 16-30 •    Nordrhein-Westfalen: október 2-14 •    Rheinland-Pfalz: október 16-27 •    Saarland: október 23-november 3 •    Sachsen: október 2-14 és október 30 •    Sachsen-Anhalt: október 2 és október 16-30 •    Schleswig-Holstein: október 16-27 •    Thüringen: október 2-14 Amennyiben az év többi hónapjának szünidejeire vagy kiváncsi, akkor nézd meg ezt az oldalunkat: Iskolai szünetek Németországban tartományonként ​ Szabadság, szabadnapok ügyei Németországban Szabadsággal és szabadnapokkal kapcsolatos infók - német munkajog. Német munkajog: szabadság, szabadságigény, szabadnapok, betegszabadság.

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top