Hivatalos: Magyarország Uniós törvényt sértett a menekültkvóta elutasításával

-

2020.04.03, 09:55 schedule
Ne.Ma perm_identity

A magyarok mellett a cseheket és a lengyeleket is elmarasztalta az Európai Bíróság
A bíróság csütörtökön hozott ítéletet a kvótaperben: a kiszabandó pénzbüntetés mértéke egyelőre nem ismert a 3 tagálam számára.

Mi áll a háttérben?

Az ügy hátterében a tagállamok többsége által, még 2015-ben elfogadott menekültkvóta áll, melynek értelmében az EU tagországainak összesen mintegy 160.000 menedékkérőt kellene befogadnia Olaszország és Görögország tehermentesítésére. A három tagállam azonban ezt elutasította, Magyarország penzuma mintegy 1.200 menekült lett volna, Csehországé bő 2.000, a lengyeleké pedig jó 6.000 EU-n kívülről érkező menedékérő.
A három tagállamot így perbe fogta az Európai Bizottság, hivatalosan pedig 2017 végén került  az ügy a luxemburgi székhelyű bíróság elé. A kötelességszegési eljárás során azzal érveltek a tagországok, hogy nem kívánnak iszlamistákat befogadni, a bíróság szerint azonban ezen érvelés csak egyes, konkrét veszélyesnek vélt személyek ellen állná meg a helyét, általánosításként kötelességszegésnek minősül.

A tagállamok szerint az ítéletnek nincs jelentősége

Természetesen a döntést követően megszólaltak az országok illetékesei. Varga Judit, igazságügyminiszter az MTI-nek a következőt nyilatkozta a kvótaperről: „Az ítéletnek nincs további következménye. Mivel a kvótahatározatok már régen hatályukat veszítették, nincs kötelezettségünk arra, hogy menedékkérőket vegyünk át”. Vélhetően azonban a három tagállam komoly pénzbüntetésre számíthat a jövőben, ennek mértéke azonban egyelőre nem ismert. Az Európai Bizottság Húsvét után ülésezik és próbál a migrációs politika ügyében újabb egyességre jutni Ursula von der Leyen vezetésével.

Kelt: 2020.04.03

Forrás: https://www.tagesschau.de/ausland/gerichtsurteil-fluechtlingskrise-101.html
-
Legutóbbi cikkek

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top