Ugrás a tartalomra

Elérte Németországot az afrikai sertéspestis

Az eset kihat az ország vírusmentes húsexportőri státuszára


Megtalálták az első pestises vaddisznót a német-lengyel határnál.


A koronavírus mellett újabb járványra kell figyelni Európában. A mezőgazdasági minisztérium megerősítette, hogy a szeptember 9-én este Brandenburgban talált vaddisznó az afrikai sertéspestisnek esett áldozatul. A tetemet a Spree-Neiße-járásban, Berlintől Délkeletre találták, az állategészségügyi vizsgálat után pedig igazolttá vált az első németországi sertéspestises eset.

Julia Klöckner mezőgazdasági miniszter hangsúlyozta: a pestis emberekre nem terjed tovább, de szinte biztos halálozást jelent a házisertések számára. Az eset komoly hatással lehet Németország EU-n kívüli húsexportjára, a német disznóhús fő felvevőpiaca Kína. Az Unión belüli kivitelt nem érinti a pestis, a minisztérium közlése szerint a 2018-as sertéspestis után felkészültek az új járványra és alkalmazzák az ilyenkor szokásos protokollt, illetve tárgyalnak az ázsiai felvevőpiaci partnerekkel. Az állategészségügyi szakemberek vizsgálják az érintett járást további veszélyforrások után, elképzelhető lehet, hogy az innen érkező sertéshús kivitelét korlátozások fogják érinteni.

Jelenleg további tetemeket keresnek és szeretnék behatárolni a járvány lehetséges terjedését. Az afrikai sertéspestis már több hónapja felütötte a fejét Lengyelországban, így nem meglepő, hogy a határhoz közel került elő az első fertőzött vaddisznó. A fő probléma az, hogy a vírus rendkívül ellenálló és fertőző, a nyers kolbászban, sonkában és a mélyhűtött húsárúban hónapokig, akár évekig is megmaradhat. A hatóságok azt kérik, hogy aki elhullott sertést talál, ne nyúljon hozzá, hanem értesítse az állategészségügyi szervet! 

Forrás: tagesschau.de