Ugrás a tartalomra

Veszélyben a németországi magyarok?

A magyar külügy nyilatkozatát elemeztük.

Veszélyben a németországi magyarok?

Kelt 2023 dec. 6.

Ezúttal lehet, hogy tényleg ez a helyzet – bár a veszély messze nem csak őket fenyegeti. A magyar konzuli információs oldalon a terrorveszéllyel kapcsolatban ez áll: „Nyomatékosítjuk, hogy Németországban is ajánlatos a kellő körültekintés a tömeges (pl. sport- vagy kulturális) rendezvényeken, sűrűn látogatott helyeken. Javasoljuk a Berlinben (főként az Alexanderplatz – Pariser Platz/Brandenburgi Kapu – Großer Stern (Siegessäule) közötti területeken (Berlin-Mitte) különösen gyakran) rendezett politikai jellegű demonstrációk elkerülését.” De amúgy általában szólva kielégítőnek mondják a közintézmények, látványosságok, vallási emlékhelyek stb. védelmét. Vagyis azokét a helyekét, ahol egy turista vagy egy ott élő átlagpolgár meg szokott fordulni.

Ha ez így van, akkor vajon mire utalhatott Menczer Tamás, a magyar Külügyminisztérium egyik államtitkára 2023. december 1-én, amikor ezt mondta: „Németországban minden nap történhet egy iszlamista támadás, a veszély valós, és nagyobb, mint korábban volt.” Légből kapott lenne ez a nyilatkozat? Puszta hangulatkeltés?
Alapvetően egyikről sincs szó. Utánanéztünk és a németellenes hangulatkeltéssel semmiképpen nem vádolható Politico portál így írt egy nyilatkozatról, amit a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője tett a napokban – Menczer erre reagálva mondta, amit mondott. Szóval: „Már jó ideje megfigyelhettük az iszlamisták kinyilvánított szándékát, hogy támadásokat hajtsanak végre nyugaton. Viszont most egy új dimenzió van kibonatkozóban. Erre „dzsihadista spektrum” néven hivatkozott Thomas Haldenwang, amikor azt mondta, hogy az Al-Kaida és az ISIS meg akarja ragadni a jelenlegi közel-keleti harcokban rejlő lehetőségeket és új támogatókat akar nyerni – ami fokozott terrorveszélyt jelent. Ezen fokozódó veszélyre utal, hogy több német karácsonyi vásár elleni támadást fülelt le még időben a német titkosszolgálat.

Szóval a veszély valós lehet ezúttal, érdemes ésszel élni, de nem kell pánikba esni.

Elkapták a duisburgi késelőt.

4 nap kellett hozzá a hatóságoknak. Lássuk mit tudunk a merénylőről.

A duisburgban edzőteremben történt késses támadás után 4 nappal elfogtáka gyanúsítottat. Az éjszaka folyamán a rendőrség letartóztatta a gyanúsítottat, akinek azonosítását a szomszédai tették lehetővé. 

Kelt: 2023 április 23

A gyanúsítottat röviddel éjfél után tartóztatták le a lakásában, amint azt az ügyészség közölte. A rendőrség különleges egysége (SEK) elfogta, ahogyan azt több forrás is jelentette.  A gyanúsított az ügyészség szerint egy 26 éves szíriai állampolgár.
Kedden, 2023 áprislis 18.-án késő délután egy fitness teremben, Duisburg központjában egy késsel három férfit életveszélyesen, egyet pedig súlyosan megsebesített. A támadónak sikerült megszöknie. A rendőrség ezután egy felügyeleti kamera felvételeivel kereste.

A jelentések szerint a szomszédok azonosították a támadót szombaton a képen, és azonnal értesítették a rendőrséget.

Egy férfi továbbra is életveszélyben van. Az ügyészség szerint egy 21 éves férfi a támadás valódi célja. Két 24 éves továbbra is kórházban van, de nincsenek életveszélyben. Egy 32 éves férfi kiengedhető volt a klinikáról.

A dzsihadista merénylők hány százaléka jött menekültként az EU-ba?

Kelt: 2021 október

Németországban még magasabb az arány

Sam Mullins brit kutató közölt nemrég számokat a kérdésben, aki a garmisch-partenkircheni Biztonsági Tanulmányok Központjánál dolgozott professzorként 2019-ig. Tanulmányában összesen 91 merényletet és 132 elkövetőt vesz számba. Ebből 25 volt menedékkérő, ami 19 százalékos arányt jelent.

Németországra vonatkozóan 13 merényletet ír le, amit 14 elkövető hajtott végre. Közülük hét volt menedékkérő, vagyis az arány 50%-os.

Mullins hangsúlyozta, hogy a migráció és a terrorizmus kérdését sem túldimenzionálni, sem tagadni nem szabad. A menekülteknek még egy ezreléke sem követ el merényleteket, de az megállapítható, hogy magas az arányuk az EU-n belül elkövetett merényleteknél.

A menedékkérőkkel, vándorlással egyébként ezen az oldalon foglalkozunk átfogóbban.

Forrás: deutschlandfunk.de