Oltási igazolások: feltételként szabhatják a rendezvényszervezők és éttermek


Az igazságügyminiszter nem lát ebben kivetnivalót

UPDATE (2021. július 30): A nagy tömegrendezvények megtartására a rendezvényszervezők csak egy utat látnak: azt, ha csak beoltottak és gyógyultak részvételével tartsák meg azokat. A koronavírus szabályok betartása gazdaságilag nem éri meg. Az éttermek is kérhetnek oltási igazolást a vendégeiktől.

“A nagy rendezvények és koncertek körében legkésőbb szeptember végétől, amikor már mindenki kapott esélyt az oltásra, nem lesz más út”, mondta Jens Michow, a Koncert- és Rendezvényszervezők Országos Szövetségének (BDKV) ügyvezető elnöke a „Welt”-nek.

Amennyiben a rendezvényeket ilyen körülmények mellett a távolságtartási kötelezettség nélkül lehetne megszervezni, „akkor a házigazda joga alapján csak beoltottaknak engednénk meg a belépést.” Természetesen a személyzetnek és a művészeknek is beoltottaknak kell lenni, folytatta Michow.

Christine Lambrecht szövetségi igazságügyi miniszter a lassuló oltási sebességre is utalva megemlítette annak lehetőségét, hogy az éttermek csak a beoltottak számára nyissanak ki. „A szerződéskötési szabadság lehetővé teszi az olyan szolgáltatóknak mint az éttermek, hogy szabadon alakítsák ki kínálatukat.”, nyilatkozta az SPD politikusa az Funke Mediengruppe újságjainak. Aki fokozott védelmet akar biztosítani vendégeinek, annak arra is van lehetősége, hogy csak a beoltottakat szólítsa meg.

Forrás: n-tv.de


2021. február 3: Koncertre csak oltási bizonyítvánnyal mehetünk?

A koncertekre, fesztiválokra és sportrendezvényekre jegyeket értékesítő CTS Eventim szerint még idén szükséges lesz kivételezni a koronavírus ellen beoltottakkal. Klaus-Peter Schulenberg, a több országban is piacvezető jegyértékesítő vezetője a következőket mondta a német sajtóban: „ha elegendő oltóanyag lesz és mindenki számára adott annak a lehetősége, hogy beoltassa magát, akkor a rendezőknek is meg kell adni a lehetőséget arra, hogy az oltás meglétéhez kössék a rendezvényen való részvételt.”

Korábbi cikkünkben ennek a lehetőségét már ITT felvetettük és látszólag kezdenek a promóterek is hasonló irányba hajlani. A tudósítások szerint az Eventim már át is alakította rendszereit arra, hogy az oltási bizonyítványt is képesek legyenek beolvasni. Schleswig-Holsteinben az egészségügyi minisztérium arra kérte fel a vállalatot, hogy intézzék ők az oltási időpontok kiadását. Schulenberg elmondta: ez közös érdek, hiszen minél gyorsabban megy a tömeges oltás, annál előbb lehetnek újra rendezvények.

Az üzletember természetesen nemcsak a szórakoztatóipar vagy az önzetlen segítségnyújtás miatt, hanem saját működése érdekében is népszerűsíti a pandémia elleni védőoltásokat. A jövőben több tartomány is megbízhatja a céget az oltási időpontok kezelésével, amennyiben elegendő oltóanyagot tud vásárolni a német állam az első negyedévben. És ahogy Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, úgy az Eventim sem dolgozik a kormánynak bérmentve…

Forrás: morgenpost.de

Legutóbbi cikkek
Következö Programok

Bulik, koncertek, előadások egész Németországban


Így iktathasz be új rendezvényt: Regisztrálj itt, jelentkezz be itt, majd iktasd be itt a rendezvényt
Rendezvény Város Dátum Programtípus
Waldkraiburgi Magyar Buli / Big Gabee & Dj OroszG. (PartyKatapult) Walkraiburg 2023-10-13 22:00 Buli
Dingolfingi Magyar Buli / Dj OroszG. PartyKatapult Dingolfing 2023-09-23 23:00 Buli
Múlatós Buli Vöhringen 2023-07-15 17:00 Bál
Váczi Eszter Quartet feat ELEN Berlin 2022-11-17 21:30 Koncert
Országgyűlési képviselő választás Berlin 2022-04-04 23:30 Egyéb
Magyar Orvosok Világtalálkozója Budapest 2021-08-26 09:00 Egyéb
Ébresztő! Aláírás gyűjtés 2019-12-26 14:00 Egyéb
A Party itt kezdődik Ludwigsburgban Ludwigsburg 2019-12-14 21:00 Buli
A Party itt kezdődik Sindelfingenben Sindelfingen-Machingen 2019-11-16 21:00 Buli
Évadnyitó Magyar Buli Figyelem helyszínváltozas Ludwigsburg 2019-10-26 21:00 Buli
Mörk Koncert - Köln, Artheater Köln 2019-05-26 20:00 Koncert
Mörk Koncert - Hamburg, Jazz Café Hamburg 2019-05-25 20:00 Koncert
Mörk Koncert - Berlin, Quasimodo Berlin, Hamburg, Köln, Leipzig 2019-05-24 22:30 Koncert
Jazz Steps Band Budapestrol Hamburg 2019-03-29 14:15 Koncert
23. Ungarische Woche / Magyar hét Maintal 2019-03-22 17:00 Borkóstoló, Buli, Egyéb, Ünnep
Magyar Buli Schorndorf Schorndorf 2019-02-09 21:00 Buli
Pótszilveszter a Stuttgarti Magyar Buli Sindelfingen-Machingen 2019-01-19 21:30 Buli
Mikulás Party a Stuttgarti Magyar Buli Sindelfingen-Machingen 2018-12-08 21:00 Buli
Stuttgarti Magyar Buli "Gyere Táncolj" Sindelfingen-Machingen 2018-11-10 21:00 Buli
Kórusmuzsika, kisbabáknak, kisgyermekeknek és felnőtteknek München, Ingolstadt, Augsburg, Nürnberg, Regensburg 2018-10-20 11:00 Gyerekműsor

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top