Tesztelés Németországban: a gyors nem mindig biztos eredmény

-

2020.10.26, 10:00 schedule
Ne.Ma perm_identity

Milyen tesztek állnak rendelkezésre és melyiket fedezi a biztosításom?

Melyik teszttípus adja a legmegbízhatóbb eredményt?


A járvány első hulláma óta új szempontok kerültek előtérbe a vírus kimutatására a szervezetben, a fertőzöttek számával egyenes arányban nő az igény a tesztek elvégzésére is. 2020 márciusában a német laborok még „csupán” 130 ezer tesztet végeztek el a 11. naptári héten, a Robert Koch Járványügyi Intézet adatai alapján október 19-25. között ez a szám egymillió mintavételnél is több.

A legtöbb esetben még mindig az ún. PCR-tesztet alkalmazzák, mely során a fertőzés nyomait (genotípusát) keresik. Ehhez száj- vagy orrüregből, esetleg garatból vesznek kenetet, melyet laboratóriumi körülmények között vetnek alá molekuláris tesztnek. Theo Stein, a német laboratóriumi orvosok szövetségének elnökhelyettese továbbra is ezt a módszert tartja a legbiztosabbnak. Szerinte a Németországban kapott mintegy 350 ezer pozitív teszteredmény között igen alacsony lehet a hibák aránya.

A PCR-teszt már elérhető gyorstesztként is. A gyors megnevezés azonban inkább relatív, hiszen egyidejűleg nem lehetséges sok tesztet elvégezni. Noha az elv ugyanaz, mint a hagyományos PCR-tesztnél, ezt is csak laboratóriumi körülmények között szabad elvégezni, hiszen a minták fertőzőek lehetnek – figyelmeztet Theo Stein. Otthon tehát nem alkalmazható, egy kórház laborjában viszont igen. A mintavételhez szakképzett emberekre van szükség, hiszen a kenetért helyenként mélyen be kell nyúlni a garatba vagy orrüregbe.

Az antigén-tesztek során nem genotípust, hanem tojásfehérje-töredékeket keresnek a szervezetben. Ennél az eljárásnál is szükséges a mintavétel, azt követően azonban egy terhességi teszthez hasonlóan működik: nagyjából 15 percen belül a tesztcsík elszínesedése mutatja az eredményt. Ezt már nemcsak laborokban, hanem orvosi rendelőkben és idősotthonokban is lehet használni, de itt is szakértői kézre van szükség. Az antigén-tesztek gyorsak, praktikusak, de a PCR-teszteknél kevésbé megbízhatóak, hiszen csak nagyobb mennyiségű vírusra reagálnak. Ez különösen akkor igaz, ha a fertőzött tünetmentes, így kevesebb vírustestet hordoz a szervezete. A német kormány október 15-étől gyors teszteredményeket irányozott elő az idősotthonokban a megelőzés érdekében, az antigén tesztek erre a célra megfelelőnek tűnnek.

Aki pedig azt szeretné megtudni, hogy volt-e már fertőzött, annak antitest-tesztet kell elvégeztetnie. Ennek során a vírus legyőzésére a vérben kifejlődött antitestet keresik, ez elvileg laborban és gyorstesztként is végezhető, noha a RKI az utóbbi pontosságáról nincs meggyőződve.

Mikor és melyik teszt ingyenes?

Az új tesztszabályozások szerint az egészségbiztosító állja a tesztelések díját – megfelelő feltételek teljesülése esetén. Ilyen kritérium a fertőzöttel való kontakt, vagy a rizikóterületről való visszatérés, méghozzá a tünetek meglététől függetlenül. Az új stratégia szerint keveset tesztelni drágább, mint túl sokat, így az ingyenesség kiterjed mind a PCR- mind pedig az antigén-tesztekre. A fertőzésről utólag információt adó antitest-tesztek költségét azonban magunknak kell állnunk! A szakértő természetesen figyelmeztet: bármilyen negatív teszteredmény ellenére is tartsuk be a hatályos előírásokat!

Forrás: tagesschau.de

bundesgesundheitsministerium.de

A cikk tartalma informatív jellegű és nem tanácsadás ezért nem vállalunk érte felelősséget. Tanácsadásért és pontos információkért kérjük forduljon kompetens hivatalokohoz, szakemberekhez. A szakértők által írt cikkek tartalmáért ők felelnek.

-
Legutóbbi cikkek

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top