Ugrás a tartalomra

Bírósághoz is fordulhatsz, ha gyereked nem kap ovis vagy bölcsis helyet

Nagyon fontos, hogy betarts az összes jogi eljárási szabályt


Bíróságon is követelheted, hogy gyereked kapjon helyet oviban vagy bölcsiben
A szülőknek sokszor nehéz bölcsődei vagy óvodai helyet szerezni gyermeküknek. Ez különösen bosszantó, ha mindketten dolgoznak. A probléma az, hogy sok településen túl kevés a hely. A szülőknek ezt nem kötelesek tűrniük.

Bizonyos körülmények között bírósághoz fordulhatnak. Ez az SGB VIII. 24. paragrafusából következik.

Hány éves kortól jár bölcsi illetve ovi gyerekednek?

Bölcsis hely (Krippenplatz): Alapvető fontosságú a gyermek életkora. Egy éves kortól akkor is jogosult, ha egyik szülő sem dolgozik. Egy év alatt fő szabályként csak akkor jár, ha mindkét szülő dolgozik, képzésen vesz részt vagy munkába való visszatérést segítő támogatást kap.
Ovis hely (Kindergartenplatz): Ez minden körülmény között jár, ha a gyerek betöltötte a három évet.

Gyerekellátás naponkénti hossza

Az ördög persze mindig a részletekben van – itt is igaz, sajnos. Az említett jogszabályi hely csak annyit mond, hogy a szükségleteknek megfelelő ellátást kell biztosítani, de arról nincs szó, hogy ennek alapján  egész napos ellátást lehetne kikövetelni. A különböző bíróságok erről eltérő döntéseket hoztak.

A göttingeni közigazgatási bíróság (2021. július 21- 2 B 122/21) napi hat órát ítélt meg a felperes szülőknek. Ezzel egybevág Saarland Legfelsőbb Közigazgatási Bírósága (2020. október 8. - 2 B 270/20). A stuttgarti közigazgatási bíróság szerint viszont napi 5 óra is elégséges lehet.

Mire figyeljenek oda a bírósághoz forduló szülők?

A szülők azonban csak akkor perelhetnek, ha először időben kérelmezték az ellátást az önkormányzatnál. Ehhez elég korán meg kell tudják, hogy pontosan mikor kell benyújtaniuk kérelmüket, ami településenként változik. Miután az érintett önkormányzat elutasította a kérelmet, időben panaszt kell emelnie az elutasító döntéssel szemben.

Ezután a fellebezési jogról szóló felvilágosítástól függően kell eljárni:egyes tartományokban egy hónapon belül panaszt kell beadni a döntés ellen. Ezután lehet egy hónapon belül az illetékes közigazgatási bírósághoz fordulni. Más tartomáyokban viszont nincs ilyen panaszeljárás, hanem rögtön bírósághoz kell fordulni.

Egyes esetekben akár még a hivatali kötelességmúlasztás miatti kártérítés is felmerülhet a szülők részéről, de itt is nagyon fontos, hogy a jogi formalitásokat a panaszosok előzetesen végigjárják – ezzel kapcsolatban érdemes jogásszal beszélni.

Forrás: juraforum.de