Mit kockáztatsz, ha felmondás után beteget jelentesz?
A munkáltatónak a felmondás után is el kell fogadnia a keresőképtelenségi igazolást?
Mit kockáztat egy munkavállaló, aki kilép a munkahelyéről, majd betegszabadságra megy a felmondási idő végéig? Számolnia kell hátrányokkal? Változik-e valami, ha a betegszabadság a munkáltató elbocsátását követi? Az elbocsátási védelem szakértője, Bredereck ügyvéd válaszol ezekre a kérdésekre.
Alapvetően minden orvosi igazolás érvényes, felmondás után is
Először is: Függetlenül attól, hogy a betegszabadság munkavállalói vagy munkáltatói felmondás után történik-e, mindkét esetben csak az orvos írhatja ki érvényesen betegállományba a munkavállalót, illetve állíthat ki számára keresőképtelenségi igazolást.
A keresőképtelenség orvosi igazolása magas bizonyító erejű: A munkavállaló ennek révén betegnek és munkaképtelennek minősül mindaddig, amíg a munkáltató meg nem cáfolja annak bizonyító erejét.
Másként kifejezve mindaddig, amíg a munkáltató nem tudja megcáfolni az igazolást, a munkavállaló keresőképtelennek és betegnek minősül, és nem vádolható azzal, hogy betegszabadságával megsértette a munkaszerződésben vállalt kötelezettségeit. A munkavállalónak ebben az esetben nem kell félnie semmiféle hátránytól, úgy mint azonnali elbocsátástól vagy a táppénz kifizetésének felfüggesztésétől.
Van néhány körülmény, ami megkérdőjelezheti az igazolás hitelességét
Az ilyen hátrányok azonban veszélyeztetik a munkavállalót, Amennyiben viszont a munkáltató érvényes módon meg tudja cáfolni a betegállomány bizonyító erejét, akkor igenis érhetik ilyen hátrányok.
Például elképzelhető, hogy a munkavállaló orvosi vizsgálat nélkül kiállított online keresőképtelenségi igazolást nyújt be, vagy az ha az igazolást kiadó orvosról közismertté válik, hogy a betegek kérésre ilyen igazolásokat szokott kiállítani.
A betegszabadságot gyakran érvénytelenítheti a munkavállaló viselkedése is, például ha ünnepségen látják vagy más olyan tevékenység végzése közben, amely arra utal, hogy csak megjátszotta a betegségét.
Az is egyértelmű azonban, hogy csak azért, mert a munkaviszony hamarosan véget ér, és a betegszabadság úgymond "áthidalja" a felmondástól a munkaviszony megszűnéséig tartó időt, ez nem jelenti azt, hogy a keresőképtelenségi igazolás érvénytelenné válik. A felmondás után benyújtott igazolásnak alapvetően ugyanolyan bizonyító értéke van, mint bármely más időpontban benyújtottnak!
A munkaadók gyakran adnak ilyenkor rossz minősítésű munkaigazolást
Az egyetlen hátrány, amivel a munkavállalónak általában számolnia kell az, hogy a mukáltatók ilyenkor a tapasztalatok szerint általában egy használhatatlan munkaigazolást szoktak kiállítani.
Viszont ha a munkavállalónak már van új állása – például munkavállalói felmondást követően –, akkor ez ez kevésbé fog fájni neki, mintha a tanúsítványt a jövőbeli állásinterjúk során használni szerette volna.
Forrás: anwalt.de