Ugrás a tartalomra

Legfontosabb tudnivalók a német koronavírus-appról

Hogyan működik és miért lehet hasznos a védekezésben az alkalmazás?


A német vezetők és informatikai, járványügyi szakértők szerint az app segítheti a visszatérést a rendes kerékvágásba.


A Corona-Warn-Appot már 2020 áprilisában szerették volna bevezetni, az eredetileg központosított adathasználatra épülő program azonban sok vitát eredményezett. Az alkalmazás így 2020 júniusától lett hozzáférhető, a fejlesztése és tesztelése mintegy 20 millió, az üzemeltetése havi 2,5-3,5 millió euróba kerül. A program ennek ellenére ingyenesen és önkéntesen használható (tehát sem a kormány, sem pedig a munkaadód nem teheti kötelezővé a használatát) iOS (13.5-ös verziótól – iPhone 6s, SE és felfelé) és Android-rendszerű (6os verziótól kezdve) készülékeken. A fejlesztők Bluetooth Low Energy-re (BLE), tehát alacsony energiafogyasztású Bluetooth-ra készítették el a programot, így a közlések szerint minimális akkumulátort használ.

Hogyan működik és milyen adatokat használ?

Az alkalmazás Bluetooth-on keresztül kicseréli mások készülékeivel az apphoz rendelt számsorodat (álnév alatt), akiknek a közelében tartózkodtál. Ez segíthet lekövetni, hogy találkoztál-e fertőzöttel például tömegközlekedésen vagy étteremben? Az adatokat a telefonod tárolja, a személyes és helyadatok nem kerülnek ki központi szerverre, az adatszolgáltatás önkéntes. A szakértők a teszteket követően úgy vélik, hogy adataink biztonságban vannak így, az alkalmazás pedig nem sérti az Uniós adatkezelési irányelveket vagy személyiségi jogokat. További lehetőség: koronavírus-tesztünket QR-kód segítségével feltölthetjük az alkalmazásba, hogy ezzel megnyugtassuk a többi felhasználót. Mivel ez teljesen önkéntes, előfordulhatnak téves riasztások.

Ki kell azonban hangsúlyozni: ez nem egy csodafegyver! Mivel a Bluetooth-t nem távolság mérésére találták ki, nem tudja pontosan megmondani a telefonod, hogy milyen közel kerültél egy másik felhasználóhoz. Ugyanilyen probléma lehet, hogy a BT átmegy egy adott esetben köztetek lévő üvegfalon vagy plexin is, nem működik viszont vízen keresztül, így elképzelhető, hogy a közétek álló emberek blokkolják az eszközök közötti kódcserét. A program forráskódját nyilvánosságra hozták a fejlesztők, itt megtekintheti, akit bővebben érdekel.

Működhet külföldön is?

A megkérdezett németek 42 %-a mondta azt, hogy használná az alkalmazást, 39 % pedig inkább nem kérne belőle. A kutatások szerint egy-egy ország 60 %-ának kéne használnia egy ilyen követő appot a siker érdekében. A német kormány azonban kevés résztvevőben is látja a fantáziát, minden egyes új felhasználó segítséget jelenthet a járvány elleni védekezésben.

Nem Németország az első, ahol kifejlesztettek egy ilyen appot: ázsiai országokban (Kína, Szingapúr, India, Dél-Korea) már régebben használják, de ezek a rendszerek nem felelnének meg az EU-s irányelveknek. Mivel a szomszédos Franciaország egy más rendszerű,  központosított adatszolgáltatást használ a tracinghez, ott valószínűleg ez nem fog működni. Az utazásokhoz azonban nem lenne rossz a követhetőség, ezért Hollandia, Ausztria és Svájc is a némethez hasonló rendszer mellett tette le a voksát. Természetesen a fertőzöttek számának csökkenésével és a határok megnyitásával együtt is ajánlott a társadalmi távolságtartás és a maszkviselés nyilvános, zárt helyeken. Az app nem csodafegyver, hanem egy mankó, mellyel támaszkodhatunk a modern technikára.

Kelt: 2020. 06. 16.

Forrás: tagesschau.de