Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Meddig érvényes a gyógyultsági igazolás kétszer oltottaknál?


Alapesetben három hónapig, utána booster kell

Az oltási ajánlásokat az RKI szokta kiadni és a politikai döntéshozók öntik jogszabály formájába. Elég ritka, hogy az RKI állásfoglalása később nem ölt jogszabályi formát – már csak azért is, mert az RKI a Szövetségi Egészségügyi Minisztérium egyik háttérintézménye és így irányítása alatt áll.

Mindenkinél három hónap után lejár a gyógyultsági igazolás?

Oltatlanoknál igen, de mindenképp olvassátok el végig a cikket, mert van egy-két csavar.

Az RKI e tekintetben kvázi delegált jogalkotói hatalmat a Bundestag és a Bundesrat közös jogszabálya alapján, melyet január 14-én fogadtak el. Míg korábban maga egy kormányrendelet szabályozta a gyógyultsági igazolás érvényességi feltételeit, addig az új rendelet már csak az RKI jogosultságára utal, hogy belátása szerint állapítsa meg ezt. Az RKI hivatalos oldala ITT található.

Az RKI ezeket a feltételeket szabta: akkor érvényes a gyógyultsági igazolás, ha:
-    Legalább 28 napja, de legfeljebb 90 napja történt a teszt
-    Csak PCR-teszt elfogadható

Az új, háromhónapos érvényességi idő egyébként visszamenőleges hatállyal lép életbe. Vagyis aki korábban hathónapos érvényességű gyógyultságit kapott, annak is már csak a pozitív PCR-teszttől számított 90 napig érvényes az igazolása.

Csak a beoltatlanokra vonatkozik az RKI szerint a gyógyultsági rövidített érvényességi ideje

“A három hónapos lejárati idő csak a beoltatlan személyekre vonatkozik”, nyilatkozta az RKI az MDR Sachsen kérdésére válaszolva. “Ez amiatt van, hogy kétszeresen beoltottak és ezután gyógyultak immunvédelme jobb, mint a beoltatlanoké.” A STIKO mégis javasolja a beoltott gyógyultaknak, hogy három hónap után kérjenek harmadik (booster adagot).

Mit ajánl az RKI a kétszer oltottaknak? Hogyan szerezhetnek teljes oltási védelmet?

Az RKI rendszeresen ún. járványügyi hírleveleket ad ki (epidemiologisches Bulletin), amiben a legújabb tudományos felismeréseket adja közre a koronavírussal kapcsolatban. A 2022. január 13-i hírlevélben ajánlásokat fogalmaz meg a gyógyultak részére arról, hogy miként

  • Két oltásod van, de megbetegedtél a harmadik adag előtt: Ilyenkor egy adagra van szükséged, de kérhetsz kettőt is, leghamarab három hónappal a fertőzésen való átesésedet igazoló pozitív PCR-teszted után.
  • Egyszer lettél oltva és később megbetegedtél: Amennyiben a fertőzés az első adag után nem több mint négy hete volt (pozitív PCR-teszt dátuma számít), akkor a második adagot a fertőzést követő harmadik hónap végén veheted fel, még három hónappal később pedig a harmadikat (booster).
  • Egyszer lettél beoltva és az első adagot követően több mint 4 héttel lettél beteg, akkor NEM kell második adag. A harmadikat a fertőzést követő harmadik hónap elteltével kaphatod meg.
  • Kétszer voltál oltva a fertőzés előtt: a fertőzést követően leghamarabb három hónappal kaphatod meg a harmadik adagot.

Felismer mindenféle igazolást a CoronaWarnApp?

A hivatalos Corona-Warn-App legújabb verziója (2.16.1) képes az oltási és gyógyultsági igazolásokat egyetlen tesztigazolásban ún. Gesamtstatus-ban (összefoglaló státusz) összekapcsolni. Ez január 19 óta elérhető App Store-ból illetve a Google Play Store-ból.
Milyen értékeket mutathat a Corona-Warn-App?

Ahhoz, hogy ez az összefoglalás sikerüljön, szükséges, hogy az igazolások legfontosabb adatai (születési dátum, összes keresztnév illetve a nevek írásmódja) megegyezzen. Az összefoglaló status értékei lehetnek: 2G, 2G+, 3G és 3G+. Az app-ban egyébként van egy kapcsoló, amivel lehet váltogatni az egyedi oltási/gyógyultsági/tesztigazolások illetve az összesítő státusz között.

Minden tartományban egységes a szabályozás?

Sajnos nem, és például a szászországi hatóságok az MDR híradása szerint. Ott úgy döntöttek, hogy a tartományban a beoltottak gyógyultsági igazolása alapszabályként NEM jár le. A szászországi illetékes minisztérium így nyilatkozott: “A gyógyultsági igazolás korlátozása csak akkor lép életbe, ha ún. 2G-szabály van érvényben egy adott helyszínen.” A minisztérium egyébként az MDR közlése szerint többszörösen is megvizsgáltatta az RKI szabályozását és arra jutott, hogy az nem egyértelmű.

Legbiztosabban akkor jár el mindenki, ha az RKI iránymutatását követi, de elképzelhető, hogy egy adott tartományban engedékenyebbek a szabályok (lásd Szászországot). A részleteket illetően pedig mindenki nézze meg a tartományi hivatalos oldalakat, ami ENNEK a cikknek az alján van.
 


Kövessétek oldalunkat és tegyétek fel az Android vagy iOS appünket mely segítségével azonnal értesülhetsz a legfontosabb hírekről és állásokról de egyöb ördekes funkciókat is találtok benne.

Forrás: mdr.de, zeit.de, swp.de

A cikk tartalma informatív jellegű és nem tanácsadás ezért nem vállalunk érte felelősséget. Tanácsadásért és pontos információkért kérjük forduljon kompetens hivatalokohoz, szakemberekhez. A szakértők által írt cikkek tartalmáért ők felelnek.

Legutóbbi cikkek
  • Milyen árakon vehetsz karácsony előtt repjegyeket Budapestre?

    nov 27: Mennyibe kerülnek a repjegyek karácsonyra Németországból Budapestre? Megnéztük a fontosabb repülőtársaságok repjegyeit német repterek és Budapest között. Nyilván az árak folyamatosan változhatnak ezért nem garantáljuk, hogy amikor eljut hozzád ez a cikk, akkor még az általunk feltüntetett árakat fogod találni. Ha nem találsz jó repjáratot, nézd meg a Németország - Magyarország közötti buszjáratokat is. Kelt: 2023 nov. 26, 21:00 WIZZAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 90€ Dec.22.: 100€ - 110€ Dec.24.: 120€ Dec.25.: 70€ - 110€ Dortmund - Budapest Dec.21.: 140€ Dec.23.: 120€ Dec.24.: 90€ RYANAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 93€ - 127€ Dec.22.: 113€ Dec.23.: 177€ Dec.24.: 164€ Nürnberg - Budapest Dec.20.: 54€ Dec.21.: 106€ Dec.23.: 81€ Dec.24.: 84€ EUROWINGS Stuttgart - Budapest Dec.19.: 100€ Dec.20.: 140€ Dec.21.: 160€ Dec.22.: 200€ Düsseldorf - Budapest Dec.19.: 150€ Dec.20.: 130€ Dec.21.: 190€ Dec.22.: 270€ Dec.24.: 190€ LUFTHANSA München - Budapest Dec.19.: 155€ Dec.20.: 155€ Dec.21.: 155€ Dec.22.: 155€ Dec.23.: 300€ Dec.24.: 323€ Frankfurt - Budapest Dec.19.: 141€ Dec.20.: 141€ Dec.21.: 111€ Dec.22.: 141€ Dec.23.: 141€ Dec.24.: 339€   Légi közlekedés Németországban Repüléssel kapcsolatos hírek és információk Németországból
  • Hol a legmagasabbak a fizetések Németországban? 2023

    nov 26: Az alábbi ágazatokban keresik a legtöbbet a dolgozók> Update  2023. május 3.: Megjelentek a 2022-es évre vonatkozó fizetési adatok tartományi lebontásban. Részletek itt: Milyen német tartományokban a legmagasabbak a fizetések Update: Milyen cégek adnak akár a 3000 eurónál nagyobb bónuszt is a munkavállalóknak? Részletek ITT ​ A németországi statisztikai hivatal elemzése a legjobban kereső szakmákról A Német Statisztikai Hivatal kiadta a 2021-es évre vonatkozó adatait. Kelt 2022 augusztus 2. A destatis.de felmérése szerint egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló átlagban havi bruttó 4.100 eurót keresett Németországban 2021-ben. Ezen adatok nem számolnak a különböző prémiumokkal, bónuszokkal, egyéb juttatásokkal (pl.: nyaralási hozzájárulás vagy karácsonyi pénz). A fizetések mértéke függ a munkavállaló egyedi jellemzőitől  (végzettségi szint, tevékenység formája, korcsoport), a német statisztikusok iparágak szerint sorolják be a német átlagfizetéseket. 2021 legjövedelmezőbb ágazatai közé tartozik az energiaellátás, az informatika és kommunikáció, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások. A havi bruttó átlagbér ezen ágazatokban 5.207 és 5.693 euró közé tehető. A lista élére az olaj- és földgázipari terület került 6.617 eurós átlagbérrel, ezt követi a szén- és olajfeldolgozó ágazat 6.410 eurós bruttó átlaggal. Az adatok alapján a lista aljára a szállásadással, gasztronómiával/vendéglátással foglalkozók átlagkeresete (2.116, illetve 2.156 euró) került, ezen ágazatok előtt végzett a munkaerőközvetítés és -kölcsönzés 2.494 eurós havi bruttó átlaggal a 2021-es évre vonatkozólag. Ez is érdekelhet: - Minimálbérek Németországban - Átlagfizetések Németországban - Munkaügyek Németországban Lássuk mi volt pár évvel ezelőtt: 2016-os adatok: A németországi statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy nagy különbségek vannak a fizetések között. A németországi statisztikai hivatal összesen 114 szakma fizetéseit elemezte.  Kelt 2017 május 17  A legnagyobb fizetést a pilóták és az orvosok kapják Németországban. A statisztikai hivatal adatai szerint az orvosok bruttó 41,21 eurót keresnek óránként, míg a pilóták akár bruttó 61,02 eurót is kaphatnak.  A legkevesebb fizetést a fodrászok, a kozmetikusok és a pincérek kapják. Ők a minimálbérhez közel álló összeget vihetnek haza. Az átlagkereset Németországban 2016-ban bruttó 17,44 euró volt óránként. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 3441 eurót kereshettek havonta. Azonban a háromból két munkavállaló ennél kevesebb fizetést kapott Németországban.  A statisztikai hivatal elemzése kevésbe meglepő trendeket is kimutatott: az idősebbek jobban keresnek a fiataloknál, a felsőoktatási képzéssel rendelkezőknek több fizetése van, mint a szakképzetleneknek, a férfiaknak nagyobb a havi bére a nőknél és a Nyugat-Németországban élő munkavállalók többet keresnek a Kelet-Németországban élő munkavállalóknál. Ennek következtében a legnagyobb fizetéseket Hamburg és Hessen tartományban adják, a legkisebb fizetések Türingiában és Mecklenburg-Vorpommern tartományban vannak. ​ Felmérés: Mikor éri meg szakmát váltani Németországban? Kelt: 2023. június 7. Általában rokon szakmákba érdemes váltani. ​ A munkahelyváltás különösen akkor fizetődik ki, ha az alkalmazottak az éppen gyakorolt szakmájukhoz kapcsolódó tevékenységekre vált. A fizetésemelés ilyenkor akár évi bruttó 3,500 euróval is magasabb lehet, mint ha nem kapcsolódó szakmára vált.

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top