Ugrás a tartalomra

Vasúti baleset Németországban

Amit a német vasúti balesetről tudni lehet.


A bajor vasúti balesetben öten vesztették életüket

​Kelt: 2022-06-03 
Egy regionális vonat szaladt le a sínekről Garmisch-Partenkirchen és Oberau között

Frissítés (2022.  június 4, 18 óra): A halottak száma ötre nőtt, harmincan kórházba kerültek
Jelenlegi adatok szerint a halottak száma öt főre tehető. Közülük négy nő és egy férfi. Kórházba harmincan kerültek, közülük három személy állapota súlyos. Ezen kívül több személy holléte ismeretlen és eltűntként van nyilvántartva.

Meddig szünetel a közlekedés az érintett szakaszon?

Joachim Hermann bajor belügyminiszter arra számít, hogy a vasútvonalat " még néhány napig egész biztosan" le kell zárni. A roncs sínekről való leemelését követően a helyszínelést is be kell még fejezni. Ezután jelentős építési munkákra lesz majd szükség, mert a villamos-felsővezeték is szétrombolódott.

A közúti közlekedés is módosul

Garmisch-Partenkirchen járási hivatala bejelentette, hogy a mentési munkálatok végéig a térség autóforgalmában a jövő hét közepéig várhatóan akadályok lesznek. A 95-ös főút forgalmát továbbra is nagy mértékben elterelik, az út déli irányban továbbra is le van zárva.

Forrás: br.de


Egy regionális vonat kisiklott Garmisch-Partenkirchen és Oberau között. Négyen vesztették életüket. Több tucat ember megsérült. Nem zárható ki, hogy a szünidő kezdetén sok diák van köztük. Az útvonal le van zárva.

A rendőrség tájékoztatása szerint pénteken körülbelül 30-an sérültek meg, közülük 15-en kórházba szállítottak. A vonat Garmisch-Partenkirchenből München irányába közlekedett. Több vagon eldőlt.

A szövetségi rendőrség szóvivője szerint a vonat valószínűleg kisiklott. Még nemt világos mi okozta a balesetet.

Három vagon felborult. A rendőrség szóvivője a sérülteket részben az ablakokon húztáki ki. A baleset 12 óra 15 perc körül történt Loisachauen Burgrain kerületében. 

Forrás, részletek ITT.