Ugrás a tartalomra

Újdonság a német vasútnál: éjszakai vonat indul Berlinből Bécs, Budapest és Krakkó irányába

Hamarosan új éjszakai vonatjáratok indulnak Berlinből


Az utóbbi időben háttérbe szorult a vonatozás kényelmesebb formája Berlinben is, azonban év végétől lehetőséged lesz meggondolni, hogy a gyorsabb és összkomfortos hazajutási lehetőséget választod, vagy maradsz a stoppolásnál: a német vasút menetrendje három új éjszakai összeköttetéssel bővül Bécs, Budapest és Krakkó irányába.

A december 9-i menetrend változás során bővül a német vasút kínálata három éjszakai járattal. Az ÖBB (Osztrák Államvasutak) által 2017-ben indított Berlin-Bécs járat este 18.40-kor indul Berlinből, és Frankfurton és Zielona Górán áthaladva 23.00 órakor Wroclawba majd röviddel reggel 7.00 óra előtt Bécsbe érkezik.

Visszafelé indul 22.10 órakor, a Berlinbe való megérkezés tervezett időpontja pedig reggel 9.15 óra. Ezen a járaton egy ülőkocsi, egy fekvőkocsi és egy hálókocsi lesz bevetésben. A Nightjet 456/457 kocsiállománya más éjszakai vonatokból tevődik majd össze.

Ellenben a naponta Berlinből Délkelet-Európa irányába induló éjszakai járat nem csak három kocsiból áll majd, hanem Wroclaw-nál legalább egy ülőkocsit és egy hálókocsit csatlakoztatnak a Krakkón keresztül Przemysl-ig, Ukrajna határáig, közlekedő szerelvényhez.

A harmadik kocsi csoport a csehországi Breclav-ban a Budapestre közlekedő éjszakai járathoz csatlakozik majd. Feltételezések szerint a MÁV szintén ülőkocsikat és legalább egy hálókocsit küldene a célra. Ezzel a kezdeményezéssel a Berlin-Budapest éjszakai összeköttetés is új életre kel.

Forrás: www.berliner-zeitung.de

Ez is érdekelhet még:
Szuper jegyárak a német vasútnál