Ugrás a tartalomra

2G és 2G Plus Bajorországban: Kivétel vonatkozik a diákokra és a sürgős munka miatt utazókra

A diákokat az iskolákban amúgy is rendszeresen tesztelik


Frissítés: 2021. november 18

Azok a fiatalkorú diákoknak, akiket rendszeresen tesztelnek az iskolában, a 2G szabály alól felmentést kapnak Bajorország vendéglőiben, szállodáiban és apartmanjaiban. További rendelkezésig a 12-17 évesek akkor is mehetnek éttermekbe és szállodákba, ha nem oltották be őket és gyógyultsági igazolásuk sincs. Ez áll az Egészségügyi Minisztérium szerdán (2021. november 17-én) hatályba lépett módosító rendeletében.

A 2G szabály alól szerda óta érvényben van egy másik kivétel is. A szállodákban nem vonatkozik a 2G-szabály "a feltétlenül szükséges és nem turisztikai célú elszállásolásra, amelyeket nem lehet elhalasztani". A szakmai vagy üzleti célú tartózkodások esetében a
3G-plus szabály érvényes: nem csak a beoltottak és gyógyultak, hanem a negatív PCR-teszttel rendelkező vendégeket is lehet fogadni. A negatív teszt igazolásának érkezéskor rendelkezésre kell állnia, és hosszabb tartózkodás esetén 72 óránként meg kell azt újítani.

Forrás: inFranken.de
 


Kelt: 2021. november 15.

Markus Söder bajor miniszterelnök kormánya tovább szigorítja a koronavírus-szabályozást Bajorországban: keddtől (2021. november 16.) többek között jelentősen bővül a 2G-szabály. Ez már a harmadik szigorítás alig több mint egy hét alatt. A korábbi szigorításokról ITT és ITT számoltunk be.


FONTOS:
Oltási kötelezettség: még vitatkoznak a következő kormány pártjai
Mi jellemző a beoltatlanokra Németországban? Kik azok aki nem oltatják be magukat?



"A helyzet drámai, az egészségügyi rendszer nem bírja sokáig, fennáll azösszeomlás veszélye, elfogyhatnak a terápiás férőhelyek" – mondta Söder a vasárnapi (2021. november 14-én) összehívott sajtótájékoztatón. Az ország beoltott embereinek "lassan elfogy a türelmük", mert a bajor miniszterelnök szerint "lényegében csak a be nem oltottak" miatt van ilyen nehéz helyzet, és erre a hétre jelentős szigorítást jelentett be a beoltatlanok számára.

Söder: Emlékeztető oltás már öt hónap után - A 2G mindenhová kiterjed

Kedden lép hatályba az új koronavírus-rendelet. Söder szerint tehát a"2G szinte mindenhol" érvényes, még a vendéglátóiparban és a szállodákban sem szabad olyan vendéget fogadni, akinek nincs sem oltási sem gyógyultsági igazolása. Még ott is kötelező lesz a maszkviselés keddtől, ahol a 2G érvényes. Például az éttermekben az ülőhely elhagyása esetén. Söder ezt azzal indokolta, hogy oltás ellenére is történhet fertőzés.

Diszkókban és klubokban a 2G érvényes, de a maszkviselés kötelező. Opcionálisan a szervezők átválthatnak a 2G-Plus-ra, azaz oltási/gyógyultsági igazolás plusz tesztre. Ilyen esetben nem kell a maszk. Söder szerint azonban a 2G Plus esetében még hiányzik a jogi lehetőség. Időközben "az emlékeztető [harmadik] oltásokat masszívan beindítják", mondta a miniszterelnök. Azt javasoljuk, hogy már öt hónap elteltével jöjjenek az emlékeztető oltások, ezért felfuttatják az oltási központok teljesítményét. Bajorország "minden kockázatot fedez” e tekintetben.

A lejárt járványügyi szükséghelyzet miatt jelenleg egyetlen karácsonyi vásárt sem lehet lemondani Söder szerint. Szerinte viszont "minimálisan maszkra van szükség, és a vendéglátó illetve alkoholt árusító részeken szükséges a 2G bevezetése, szigetszerűen.". Az idősotthonokban és az idősotthonokban napi tesztkötelezettség lesz, valamint hetente háromszor lesz teszt az óvodában - hasonlóan az iskolákhoz -, ezen felül pedig kisebb csoportokat kell képezni, jelentette be Söder.

"Ennél több jogilag nem lehetséges": Söder kapcsolati korlátozásokat akarna a beoltatlanoknak

Söder további szigorításokat szeretne, például "kapcsolati korlátozásokat a beoltalanok számára", de ez "jogilag nem lehetséges" a bajor miniszterelnök szerint. Szükség van továbbá egy bizonyos "foglalkozási csoportokhoz kötött oltási kötelezettségére", "általános maszkviselési kötelezettségre, különösen az iskolákban, FFP2-re a távolsági közlekedésben" és "az események méretének felső határának meghatározására".

A szövetségi kormánynak ismét kompenzálnia kell "mint tavaly", adómentes gondozási bónuszt kell kínálni.

A "be nem oltottak kijárási korlátozásának" ellenőrzése, amint az Ausztriában történik, jogilag alig lehetséges és ellenőrzése "nehezen elképzelhető" - mondta a bajor miniszterelnök. A 2G-nek azonban "jelenleg de facto ugyanaz a hatása", ezért támogatja Söder ennek a szabálynak az országos bevezetését.
 

Járványügyi kivételek kiskorúaknak Bajorországban

A fiatalkorúakra az év végéig sok esetben kivételek vonatkoznak. Részletek ITT

Kelt: 2021 nov. 15
Forrás: inFranken.de


Mi történt egy évvel ezelőtt Bajorországban:
kelt: 2020 okt 21
A fertőzöttek számának függvényében szigoríthatnak Bajorországban.

Október közepére a tartományi kormányzatok a kezükbe vették a járvány elleni szabályozások megszabását. Bajorországban ezt különösen indokoltnak tartotta a kormány, miután a berchtesgadeni járásban kijárási korlátozást kellett bevezetniük és az itt pihenő turistákat is el kellett küldeniük a bezáró szálláshelyekről.

A hét napra levetített, százezer lakosra számított esetszámok (Sieben-Tage-Inzidenzwert) növekedése miatt jelenleg is korlátozások vannak érvényben olyan bajor városokban, régiókban és járásokban ahol ez a mutató 35, illetve 50 felett van. Az ilyen területeken nem lehetnek nyitva a vendéglátóhelyek 23 óra után, illetve reggel 6-ig tilos a boltokban szeszesitalt árulni vagy köztéren fogyasztani azt. Magánrendezvényeken akár privát, akár nyilvános helyen maximum 10-en vagy két háztartásból találkozhatnak a vendégek. A maszkot a vendégek csak az asztalnál vehetik le.

Az iskolákban ötödik osztálytól kezdve kötelező az órán való maszkviselés is, ahogy nyilvános, zárt helyeken és a kinti játszótereken is minden 6. életévét betöltöttnek. A maszkot nem viselők elsőre 250, visszaesőként pedig 500 eurós bírsággal számolhatnak. Nyilvános rendezvényeket kültéren 200, zárt térben maximum 100 fő részvételével lehet tartani. Az éttermekben és rendezvényeken továbbra is meg kell hagynunk adatainkat, aki lebukik azzal, hogy hamis adatokat ad le, bírságban részesül

Ahol pedig az említett hétnapos érték meghaladja az 50-et, ott a vendéglátósoknak már 22 órakor be kell zárniuk és az alkoholtilalom is ekkortól érvényes. Ilyen esetben a résztvevők megengedett számát 5 főre csökkentik.

A Bajor Tartományi Parlement ülésén Markus Söder miniszterelnök javaslatot tett arra az esetre, ha ez a határérték átlépné a 100-at. Ilyenkor bevezetné az úgynevezett sötétvörös készültséget, az érintett területeken pedig 50 főre szabná meg a résztvevők számát nyilvános rendezvényeken (kivéve: tüntetések és istentiszteletek). A javaslat értelmében az ilyen gócpontok területén már 21 órától érvényes lenne az alkohol- és nyitvatartási tilalom.

Söder továbbá szeretné a munka miatt külföldi gócpontokról Bajorországba ingázók számára előírni a kötelező koronavírus-tesztet. Javaslatot tett azonban arra is, hogy a tartomány egyszeri, 500 eurós bónusszal támogatná az egészségügyi hivatalok (Gesundheitsämter) dolgozóit.

Bajorország járásainak lámpás besorolásáról itt tájékozódhatsz bővebben.