Ugrás a tartalomra

Szegedi magyar kutató kulcsfontosságú szerepe az oltás kifejlesztésében

Mi az újszerű az mRNS-alapú oltóanyag technológiájában?


„Megváltás!...” – kiáltott fel Karikó Katalin, magyar származású professzor lelkesedésében levegő után kapkodva, amikor bizonyítást nyert, hogy a Pfizer/BioNTech oltóanyag 90%-ban hatásos a COVID-19 elleni védettség kialakításában. Nem csoda, hiszen a professzor asszony kutatásai döntő jelentőségűek voltak az eredmény elérésében. A felfedezés, amit először 2005-ben publikált az Immunity szakfolyóiratban, szabadalmi oltalmat is kapott. Ezeket a felfedezéséket gyakorlatiasabb eredményekre váltva, már 2014-ben egy új terápiás módszert vetített előre, egy évvel azután hogy 2013-ban a BioNTech alkalmazásába lépett.

Rögös út a felfedezésig

Karikó Katalin az ún. mRNS (hírvivő RNS) szintetikus előállítására alapozó technológia kifejlesztését 1978-ben kezdte kutatni, egy szegedi laboratóriumban, ahol 1985-ig dolgozott. Ekkor létszámcsökkentés miatt elbocsátották és a phildelphiai Temple Egyetemen szerzett állást. Egy ideig ott sem láttak fantáziát az újszerű módszerben, de végül, további kutatások után 2005-ben az egyetem szabadalmaztatta az eljárást. Erre a szabadalomra szerzett később használati jogot mind a Pfizer/BioNTech, mind pedig a Moderna gyógyszergyártó cég.

De mi is az mRNS és hogyan működik?

A WikiPedia definíciója szerint: „A hírvivő RNS vagy angolos rövidítéssel mRNS (messenger RNA) egyszálú ribonukleinsav, amely a genetikai információt közvetíti a DNS-től a fehérjeszintézis helyszínére”.
Egyszerűbb nyelvre lefordítva a következő történik: mesterségesen olyan mRNS-t készítenek laboratóriumban, szintetikus módon, illetve fecskendezik be a szervezetbe, ami saját maga nem vírus, így betegséget sem okozhat.
A befecskendezett anyag hatására a szervezet olyan fehérjéket termel, ami kiváltja az immunválaszt és lehetővé teszi, hogy az létrejöjjenek az antitestek és a T-sejtek megtanulhassák, mi ellen kell védekezni. Amikor ezek később az igazi vírussal kerülnek szembe, sikeresen fel tudják venni a küzdelmet.

„Tisztább” oltóanyag?

Karikó professzor meggyőződése szerint az mRNS-oltóanyag a legtisztább lehet, ami elérhető. A befecskendezett mRNS anyag maradék nélkül lebomlik és csak az antitest marad hátra.

Mekkora ennek a felfedezésnek a tudományosan értéke?

Dr. Richard Hatchett, a Coalition for Epidemic Preparedness Innovations vezetője szerint a felfedezés „megnyitja az utat egy egészen új fajta terápia és oltóanyag előtt”.
Mások ehhez azt is hozzáteszik, Karikó professzor és kutatótársa Drew Weissmann megérdemelnék a kémiai Nobel-díjat. Közéjük tartozik Derrick Rossi, a Moderna egyik alapítója is: „Ez az alapvető felfedezés olyan gyógyszerekben lesz a jövőben felhasználva, melyek az egész világnak segítenek majd.”

Forrás: telegraph.co.uk, hu.wikipedia.org