Ugrás a tartalomra

Mit vár el a németek többsége a bevándorlóktól

Hét éve még 60 százalék jóindulattal tekintett a kulturális sajátosságok megőrzésére


Frissítés (2021. augusztus 17): Egyre több németnek vannak fenntartásai azzal, ha bevándorlók kulturális sajátosságaikat megőrzik – derül ki egy tanulmányból. Ezen kívül egyre többen követelnek kiváltságokat a régi lakosok számára.
Az "integrációellenes" beállítottság - azaz az idegen- és muszlimellenesség, valamint a menekültek leértékelése - 2020-ban fokozódtak. Ez a "ZuGleich" (Zugehörigkeit und Gleichwertigkeit, magyarul hovatartozás és egyenjogúság) nevet viselő reprezentatív hosszú távú elemzésnek eredménye, amelyet a Bielefeld Egyetem és a Stiftung Mercator kutatói hétfőn mutattak be.

A lakosságnak már csak 48 százaléka támogatja az integrációt, vagyis a népesség ekkora része kívánja továbbra is biztosítani a bevándorlók kulturális identitását, és ugyanakkor lehetővé tenni számukra, hogy részt vegyenek az ország társadalmi életében. Az integráció támogatottsága csökkent az első" ZuGleich"-felmérés óta, amit 2014-ben végeztek. Akkor 60 százalék nyilatkozott támogatóan.

A lakosság közel egyharmada követeli az asszimilációt, vagyis azt, hogy a migránsok hagyják el a kulturális sajátosságaikat. További tíz százalék nem tagadja meg a bevándorlóktól saját kulturális identitását, de nem akarja, hogy részt vegyenek a német társadalmi életben. Ugyancsak tíz százalék tagadná meg a bevándorlóktól mind saját identitásuk megőrzését, mind pedig a társadalmi részvételt.

De vajon a válaszadók szerint milyen kritériumoknak kell megfelelniük a bevándorlóknak ahhoz, hogy részesei lehessenek a társadalmi életnek? Mindenekelőtt németül kell beszélniük (94 százalék), tiszteletben kell tartaniuk a politikai intézményeket és törvényeket (93 százalék) és dolgozniuk kell (86 százalék). Kevésbé voltak jelentősek az olyan jellemzők, mint a "kereszténység" (27 százalék). 2020-ban mindenekelőtt a politikailag középen álló németek fogalmazzák meg ezeket a követeleséket a bevándorlókkal szemben.

Forrás: sueddeutsche.de



Cikk kelte: 2021. május 1.

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bevándorlók az integrációs tanfolyam végén nem tudják sikeresen letenni a német nyelvi tesztet. Míg 2015-ben az integrációs tanfolyam (nyelvi és orientációs részből álló) zárótesztjén résztvevők 72,6 százaléka kapott átmenő osztályzatot, addig ez az arány 2020 első félévében 59,2 százalékra csökkent. 2016 óta ez az érték folyton 60 százalék felett volt. A fiatalkorúak eredménye valamivel jobb az átlagnál, de ez is jelentős csökkenést mutat (2015-ben még 83,6, 2019-ben már csak 63,5 százalék). Ez abból a válaszból derül ki, amit a szövetségi kormány adott a

Bundestagban válaszként René Springernek, az AfD szociálpolitikai szóvivőjének kérdésére.

A tanfolyamokon 2010 óta 1,2 millióan vettek részt. A tesztet meg lehet ismételni, de akár az elvárt B1 szint alattinál egyszerűbb vizsgát is lehet tenni a tanfolyam végén. A tanfolyamok költsége – köztük a nők számára szervezett illetve az írás-olvasást is elősegítő kurzusoké – az elmúlt tíz évben 4,6 milliárd euro volt. Springer szerint: “Nem elfogadható, hogy az adófizetők pénzéből finanszírozott integrációs kínálat tömeges kudarcot valljon. Az elmúlt évek magas bukási aránya azt mutatja, hogy sok bevándorlónak alacsony az integrációs hajlandósága és a tanulási kultúrája is alacsony. Azt kell célul kitűzni, hogy a bevándorlás olyan módon történjen, ami társadalmunk számára felismerhető többlet-értéket teremt.”

A szövetségi belügyminisztérium adatai szerint a B1 szinten sikeresen levizsgázott résztvevők arányának csökkenését a menekültek összetételének a 2015/2016-os krízis miatti megváltozása okozta. “Sok olyan bevándorló vett részt az integrációs kurzusokon, akinek előképzettsége kisebb és nyelvi távolsága nagyobb volt.”, közölte egy szóvivő. A menekültkérelmet benyújtók között azok közül, akiknek jó esélyük van a státus elnyerésére, majdnem fél millióan nyújtottak be kérvényt szabad akaratukból az integrációs tanfolyamon való részvételre. Ez a belügyminisztérium szerint “világosan megmutatja, hogy a bevándorlók részéről nagy az érdeklődés a német nyelv elsajátítására.”

Forrás: presseportal.de