Az autóvezetőknek azzal kell számolniuk, hogy a jövőben nem közlekedhetnek akadálytalanul a német belvárosokban, a Bundesumweltministerium (Szövetségi Környezetvédelmi Minisztérium vagy BMUB) most elkészített rendelettervezete szerint, mely az egészséget is veszélyeztető nitrogéndioxid [Stickstoffdioxid/ NO2] elleni harc jegyében készült.
A rendelettervezet lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy a jövőben saját szabályozásban közlekedési tilalmat [Fahrverbote] vezessenek be bizonyos utakra vagy zónákra, nem csak a magas nitrogéndioxid értékekért felelős dízel, de akár a benzinmotoros autókra is.
Amennyiben a rendelet hatályba lép, az önkormányzatok három lehetőség közül választhatnak majd a közlekedésszabályozásban:
- Egyik lehetőségük, hogy a helyi közlekedési hatóságok új rendszámokat [Plaketten] adnak ki, és bizonyos zónákba csak az alacsony szennyezőanyag kibocsájtású benzines vagy dízelautók közlekedhetnek majd.
- Második opció, hogy bizonyos utakra egyáltalán nem engedik be a dízel autókat vagy csak a legújabb, Euro 6-os dízel modellek hajthatnak majd be.
- Harmadik lehetőség, hogy a városok és községek a rendszámok utolsó számai alapján, páros napokon a páros rendszámú, páratlan napokon pedig a páratlan rendszámú járművek számára engedi a közlekedést. Ez az eljárás nem a motoruk alapján tenne különbséget a járművek között.
A Minisztérium számára fontos volt, hogy ne teljesen autómentes zónákat teremtsen, hiszen a rendeletterv minden esetben lehetővé teszi bizonyos típusú autók számára a behajtást.
A tervezetet azóta már Alexander Dobrindt, CSU közlekedésügyi miniszter számára is megküldték, akinek még a behajtási tilalmat jelző közlekedési táblákat jóvá kell hagynia.
A rendeletre azért van szükség, mert kb. 80 német város rendszeresen átlépi a megengedett szennyezési határértéket, és az EU már szerződésszegési eljárást is indított Németország ellen ez ügyben.
Közlekedési tilalom jöhet a dízel autóknak Németországban
A légszennyezés miatt a Minisztérium közlekedési tilalmat javasolt dizelautóknak Németországban
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Legutóbbi cikkek
-
Kevesebb munka, több fizetség: A kollektív szerződések előnyei
jún 6: A Hans Böckler Alapítvány Gazdasági és Társadalomkutató Intézete (WSI) új tanulmányt készítetten. -
A bankszámla-egyenleghez is hozzá akar férni a Schufa
jún 6: Hitelezés: Mi a Schufa? Mikor törlik a Schufa bejegyzéseket? -
RB Leipzig: Szoboszlai Dominik csapata megnyerte a Német Kupát
jún 6: RB Leipzig: Szoboszlai Dominik csapata megnyerte a Német Kupát Kelt: 2023. június 5. -
-
Mikor és mennyivel emelhetik a lakbért Németországban?
jún 4: Nem minden lakbéremelést kell elfogadnunk -
-
Így lehet kevesebb adót fizetni Németországban.
jún 6: Ha az adóbevallásban meg szeretnéd téríteni a magán- vagy a szakmai költségeket, akkor gyakran ezeket igazolnod is ke -
Szabadnapok Németországban 2023 - hogyan készülj a szabira?
jún 4: Munkaszüneti napok Németországban - használd ki optimálisan a hosszú hétvégéket. -
A 10 legrosszabbul fizetett szakma Németországban - 2023
jún 5: Lássuk melyek a legrosszabbul fizetett pozíciók Németországban 2023-ban a stellenanzeigen.de adatai szerint. Frissítve: 2023 június 4 -
Munkaszüneti napok, ünnepnapok Saarlandban
jún 4: Munkaszüneti- / Ünnepnapok Saarlandban és a további tartományokban.
- 1 / 258
- köv ›