Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Hivatalos: eldőlt mikor folytatódik a Bundesliga Németországban!


Tudnivalók és hangolás a hátralévő fordulók nézők nélküli befejezéséhez

Újra útjára indul a labda az első és másodosztályú német labdarúgó-bajnokságban, természetesen nézők nélkül! 


Miután a német kormány és a tartományi vezetők május 6-án „egyhangúlag” zöld utat adtak a bajnokságok folytatására a német liga (DFL) összehívta az első- és másodosztály 36 csapatát egy videókonferenciára május 7-én (csütörtökön) a részletek megvitatására.

A koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakadt bajnokság 26. fordulójának küzdelmei május 16-án (szombat) kezdődnek! Természetesen nézők nélkül tartják meg a hátralévő 9 forduló találkozóit (Geisterspiel). A liga vezetője, Christian Seifert bejelntése szerint a küzdelmeknek június 30-ig véget kellene érniük, hiszen az első osztályban száznál is több játékosnak jár le a szerződése aktuális csapatával, a korai kezdéssel pedig megrendezhetnék még júniusban az esetleges kiesők és feljutók közötti osztályozó meccseket.

A német profi foci ezzel  a rizikó mellett vállalja a példát mutató előőrs szerepét is, hiszen egyik európai topligában sem folytatódnak ilyen korán a mérkőzések, kommentálta a folytatást Oliver Bierhoff, a Német Labdarúgó Szövetség sportigazgatója, korábbi német válogatott. A vírus és a zárt kapuk ellenére minden sportrajongónak egy fociközvetítésekkel eltöltött hétvége viszont izgalmasabb lehet, mint egy sport nélküli...

Szigorúbb előírások és aki felkavarta az állóvizet

A kezdés előtt a csapatoknak karanténba kell vonulniuk, a hírek szerint az izolált edzés minden klubnál megoldott. A játékosoknak és stábtagoknak fertőtleníteniük kell, tartaniuk kell a 1,5 méteres előírt távolságot az edzőközpontban is. A résztvevőket tömegesen és folyamatosan tesztelik is koronavírusra. Május elejére 1724 tesztet végeztek el mindkét osztályban, összesen tíz pozitív eredmény született (a hírek szerint több is az 1. FC Kölnhöz köthető).

Nem mindenki van azonban megelégedve az előírásokkal és ennek nyilvánosan hangot is adott. A Hertha Berlin elefántcsontparti támadója Salomon Kalou azzal provokálta a ligát és csapatát, hogy a május 4-i edzésük alkalmával élő videókkal jelentkezett a közösségi médiában. A videóban kikelt a fertőzés miatti fizetéscsökkentések ellen, meg is mutatta fizetési papírját a nézőknek. Ezt tetézve a játékos nem tartotta a másfél méteres előírt távolságot az öltözőben, több társával lepacsizott, illetve lefilmezte játékostársát, Jordan Torunarighat tesztelés közben. Ezzel Kalou vétett a csapat és a liga szabályzata ellen, így felfüggesztették.

A berliniek amúgyis csak a 13. helyen állnak a bajnokságban, ebben a szezonban már harmadik edzőjüket „fogyasztják”, cseppet sem irigylésre méltó Alexander Nouri, márciusban kinevezett vezetőedző helyzete. Így azonban beigazolódni látszik Dárdai Pál, korábbi Hertha-edző és magyar válogatott szövetségi kapitány helyes döntése, hogy nem kért újra a Hertha felnőtt csapatának edzői székéből.

Magyar érdekeltségek és esélyek

A Hertha mögött a bajnokság hátsó traktusában igen sűrű a mezőny a tabellán. Sajnos a Szalai Ádámot foglalkoztató Mainz csak a 15. helyről, a kiesőzóna előttről folytathatja a küzdelmeket. Össze kell szedniük magukat, hiszen a tavalyi évben több nagycsapat skalpját begyűjtő Düsseldorf csak 4 pontra van tőlük és nyilván ők is szeretnék elkerülni az osztályozót.

Nem nagy meglepetés, hogy a kiscsapat SC Paderborn a sereghajtó a bajnokságban 25 meccs után csak 16 ponttal a nevük mellett. Ennél sokkal meglepőbb nagymúltú Werder Bremen idei teljesítménye. Érthetetlen, hogy Florian Kohfeldt csapata derekasan állta a sarat az idei német kupában, ahol a negyeddöntőben nem adta könnyen magát a Frankfurt vendégeként sem. Innen végül kiestek, de a bajnokságban szerzett 18 pontjuk még akkor is csalódást keltő, ha figyelembe vesszük, hogy a Frankfurttal együtt egy meccsel kevesebbet játszottak a többieknél. A szakmai stáb mentáltrénert és pszichológust vett fel a meccsek nélküli időszakban, hogy segítségükkel mentálisan is felpörgessék Bittencourt-ot, a gólvágó Rashicát és társaikat. A Bréma előtt kemény munka áll, hogy elkerüljék a kiesést idén. Náluk sokkal előnyösebb pozícióból (8.) várhatja a folytatást a Sallai Rolandot soraiban tudó Freiburg.

A tabella élén is nagy a tülekedés, az első négy helyezett csupán 6 pontra van egymástól. A tavalyi szezonban sokáig a dobogós helyekért küzdő, majd lemaradó Borussia Mönchengladbach eddig állta a sarat és akár beleszólhat a bajnokság végeredményébe idén. Egyetlen ponttal előzi meg őket csupán a Gulácsi Pétert és a hosszú sérülése után visszatérő Willi Orbant foglalkoztató RB Leipzig. Gulácsit idén is a liga legjobb kapusának választották a német szakírók, a lipcseiek gólvágója Timo Werner pedig idén is szárnyal. A német válogatott csatár úgy fest, hogy kinőtte a Bundesligát: hosszas tárgyalások után nemet mondott a Bayern Münchennek és a hírek szerint a szezon után Angliában szeretné folytatni.

A játékosok mellett a Lipcséből ki kell emelni az ifjú edzőt, Julian Nagelsmannt is, aki az amúgy sem gyenge csapatból nemzetközi szinten is komoly játékerőt képviselő alakulatot csinált. Az ifjú trónkövetelőket a bajnokság félbeszakadása előtt 1 ponttal előzte be a Borussia Dortmund. A BVB-nek májusban még nélkülöznie kell a válogatott Marco Reus-t, ám a elől így sincs probléma Dortmundban: Jadon Sanchoért a hírek szerint a Barcelona is érdeklődik, a Salzburgtól tavaly érkezett ifjú Erling Haaland pedig emberfelettit alkotott idén (is).

Ilyen játékosokkal mindkét csapatnak jó esélye van elkapni a 4 ponttal vezető Bayern Münchent. A rekordbajnok döcögős szezonkezdet és edzőváűltás után szárnyal Hansi Flick vezetőedzővel. Mellette újra magára talált a világbajnok Thomas Müller, Alphonso Davies személyében pedig sikerült beépítenie a felnőtt csapatba egy szélsebes ifjú sztárpalántát, a játékosok pedig együtt megmutatták a tél végén, hogy megy nekik a góllövés az akkor műtét miatt lábadozó Robert Lewandowski nélkül is. A bőrnadrágosok háza táján számos átigazolási pletyka mellett a legfontosabb kérdés: milyen szerződési feltételeket tud kiharcolni magának a válogatott hálóőre, Manuel Neuer?

Az esélylatolgatás persze csupán elméleti. Több csapat erőnléti edzője figyelmeztetett: ilyen hosszú szünet után megsokszorozódik a sérülések veszélye. A jövő zenéje, hogy mind mentálisan, mind pedig fizikailag melyik csapat játékosai tudnak annyira felpörögni, hogy elérjék a kitűzött céljaikat?
A Bundesliga néző- és bonyodalommentes folytatása kulcsfontosságú lehet nemzetközi kupameccsek folytatása szempontjából is, hiszen az UEFA Bajnokok Ligájának rájátszásában még versenyben van az RB Leipzig és a Bayern München, az Európa Ligában pedig érdekelt a VFL Wolfsburg, a Bayer Leverkusen és az Eintracht Frankfurt a német csapatok közül.
A Bundesliga következő fordulójának menetrendje tehát:

Május 16., szombat
15.30: Borussia Dortmund–Schalke 04
15.30: RB Leipzig–SC Freiburg
15.30: TSG Hoffenheim–Hertha BSC
15.30: Fortuna Düsseldorf–SC Paderborn
15.30: FC Augsburg–VfL Wolfsburg
18.30: Eintracht Frankfurt–Borussia Mönchengladbach
Május 17., vasárnap
15.30: 1. FC Köln–FSV Mainz 05
18.00: Union Berlin–FC Bayern München
Május 18., hétfő
20.30: Werder Bremen–Bayer Leverkusen

A német foci rajongói már most írják be naptárukba: a Dortmund-Bayern szuperrangadót hétköznap, május 26/27-én rendezik majd a 28. fordulóban!

Kelt: 2020. 05. 07.

Források: sportbild.bild.de
sportbild.bild.de
sportbild.bild.de
tagesschau.de




 
Legutóbbi cikkek
  • Milyen árakon vehetsz karácsony előtt repjegyeket Budapestre?

    nov 27: Mennyibe kerülnek a repjegyek karácsonyra Németországból Budapestre? Megnéztük a fontosabb repülőtársaságok repjegyeit német repterek és Budapest között. Nyilván az árak folyamatosan változhatnak ezért nem garantáljuk, hogy amikor eljut hozzád ez a cikk, akkor még az általunk feltüntetett árakat fogod találni. Ha nem találsz jó repjáratot, nézd meg a Németország - Magyarország közötti buszjáratokat is. Kelt: 2023 nov. 26, 21:00 WIZZAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 90€ Dec.22.: 100€ - 110€ Dec.24.: 120€ Dec.25.: 70€ - 110€ Dortmund - Budapest Dec.21.: 140€ Dec.23.: 120€ Dec.24.: 90€ RYANAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 93€ - 127€ Dec.22.: 113€ Dec.23.: 177€ Dec.24.: 164€ Nürnberg - Budapest Dec.20.: 54€ Dec.21.: 106€ Dec.23.: 81€ Dec.24.: 84€ EUROWINGS Stuttgart - Budapest Dec.19.: 100€ Dec.20.: 140€ Dec.21.: 160€ Dec.22.: 200€ Düsseldorf - Budapest Dec.19.: 150€ Dec.20.: 130€ Dec.21.: 190€ Dec.22.: 270€ Dec.24.: 190€ LUFTHANSA München - Budapest Dec.19.: 155€ Dec.20.: 155€ Dec.21.: 155€ Dec.22.: 155€ Dec.23.: 300€ Dec.24.: 323€ Frankfurt - Budapest Dec.19.: 141€ Dec.20.: 141€ Dec.21.: 111€ Dec.22.: 141€ Dec.23.: 141€ Dec.24.: 339€   Légi közlekedés Németországban Repüléssel kapcsolatos hírek és információk Németországból
  • Hol a legmagasabbak a fizetések Németországban? 2023

    nov 26: Az alábbi ágazatokban keresik a legtöbbet a dolgozók> Update  2023. május 3.: Megjelentek a 2022-es évre vonatkozó fizetési adatok tartományi lebontásban. Részletek itt: Milyen német tartományokban a legmagasabbak a fizetések Update: Milyen cégek adnak akár a 3000 eurónál nagyobb bónuszt is a munkavállalóknak? Részletek ITT ​ A németországi statisztikai hivatal elemzése a legjobban kereső szakmákról A Német Statisztikai Hivatal kiadta a 2021-es évre vonatkozó adatait. Kelt 2022 augusztus 2. A destatis.de felmérése szerint egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló átlagban havi bruttó 4.100 eurót keresett Németországban 2021-ben. Ezen adatok nem számolnak a különböző prémiumokkal, bónuszokkal, egyéb juttatásokkal (pl.: nyaralási hozzájárulás vagy karácsonyi pénz). A fizetések mértéke függ a munkavállaló egyedi jellemzőitől  (végzettségi szint, tevékenység formája, korcsoport), a német statisztikusok iparágak szerint sorolják be a német átlagfizetéseket. 2021 legjövedelmezőbb ágazatai közé tartozik az energiaellátás, az informatika és kommunikáció, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások. A havi bruttó átlagbér ezen ágazatokban 5.207 és 5.693 euró közé tehető. A lista élére az olaj- és földgázipari terület került 6.617 eurós átlagbérrel, ezt követi a szén- és olajfeldolgozó ágazat 6.410 eurós bruttó átlaggal. Az adatok alapján a lista aljára a szállásadással, gasztronómiával/vendéglátással foglalkozók átlagkeresete (2.116, illetve 2.156 euró) került, ezen ágazatok előtt végzett a munkaerőközvetítés és -kölcsönzés 2.494 eurós havi bruttó átlaggal a 2021-es évre vonatkozólag. Ez is érdekelhet: - Minimálbérek Németországban - Átlagfizetések Németországban - Munkaügyek Németországban Lássuk mi volt pár évvel ezelőtt: 2016-os adatok: A németországi statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy nagy különbségek vannak a fizetések között. A németországi statisztikai hivatal összesen 114 szakma fizetéseit elemezte.  Kelt 2017 május 17  A legnagyobb fizetést a pilóták és az orvosok kapják Németországban. A statisztikai hivatal adatai szerint az orvosok bruttó 41,21 eurót keresnek óránként, míg a pilóták akár bruttó 61,02 eurót is kaphatnak.  A legkevesebb fizetést a fodrászok, a kozmetikusok és a pincérek kapják. Ők a minimálbérhez közel álló összeget vihetnek haza. Az átlagkereset Németországban 2016-ban bruttó 17,44 euró volt óránként. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 3441 eurót kereshettek havonta. Azonban a háromból két munkavállaló ennél kevesebb fizetést kapott Németországban.  A statisztikai hivatal elemzése kevésbe meglepő trendeket is kimutatott: az idősebbek jobban keresnek a fiataloknál, a felsőoktatási képzéssel rendelkezőknek több fizetése van, mint a szakképzetleneknek, a férfiaknak nagyobb a havi bére a nőknél és a Nyugat-Németországban élő munkavállalók többet keresnek a Kelet-Németországban élő munkavállalóknál. Ennek következtében a legnagyobb fizetéseket Hamburg és Hessen tartományban adják, a legkisebb fizetések Türingiában és Mecklenburg-Vorpommern tartományban vannak. ​ Felmérés: Mikor éri meg szakmát váltani Németországban? Kelt: 2023. június 7. Általában rokon szakmákba érdemes váltani. ​ A munkahelyváltás különösen akkor fizetődik ki, ha az alkalmazottak az éppen gyakorolt szakmájukhoz kapcsolódó tevékenységekre vált. A fizetésemelés ilyenkor akár évi bruttó 3,500 euróval is magasabb lehet, mint ha nem kapcsolódó szakmára vált.

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top