Berlinben egyelőre vége a bulinak!


Éjszaka nem árulhatnak sehol alkoholt a német fővárosban

A megszorító intézkedéseket a járvány ugrásszerű terjedése indokolja.


Mint arról mi is beszámoltunk korábban, Berlin egészségügyi szenátora szorgalmazza az alkoholtilalom bevezetését. A főváros szenátusa október 6-án meg is szavazta ezt az intézkedést. „A partizásnak vége” – nyilatkozott az éjszakai életéről messze földön elhíresült Berlin egészségügyért felelős szenátora, Dilek Kalayci.

A korlátozás október 10. szombattól lép életbe, minden üzletnek és vendéglátóhelynek zárva kell tartania 23 órától reggel 6 óráig, ahol alkoholt árusítanak. Kivételt képeznek a gyógyszertárak és a benzinkutak, ám szeszesitalt éjszaka nem árulhatnak a töltőállomásokon sem. Az olyan üzletek, bárok és éttermek tulajdonosai, akik a tiltás ellenére nyitva lesznek 23 óra után, ötezer eurós bírsággal számolhatnak.

Ahogy sejteni lehetett a magánrendezvényeket is jelentősen korlátozni fogja a főváros. Az eddigi 25 fő helyett csak 10 ember vehet részt magánjellegű összejöveteleken és ünnepségeken. Nyilvános helyen pedig legfeljebb 2 család vagy 5 fő találkozhat. A cél ezzel visszaszorítani az illegális bulikat a berlini éjszakában. Ezt persze nehezebben tudják ellenőrizni a hatóságok. A korlátozások október 31. 0 óráig lesznek előreláthatólag érvényben.

Természetesen a sokat látott berlini bulizókat és a szórakozóhelyek tulajdonosait sem ejtették a fejére. Várhatóan a partikat a budapesti bulihelyekhez hasonlóan átteszik délutánra és este 11-ig nyitva tartva, legálisan mérnek alkoholt a szórakozni vágyóknak. Mindenesetre a hozott intézkedéseket sokan vitatják és biztosan fognak kiutat találni belőlük.

Forrás: rbb24.de
 

Legutóbbi cikkek
  • Munkaszüneti és ünnepnapok 2023. októberében Németországban

    szep 29: Ez is érdekelhet: Mi változik idén októberben. Rengeteg fontos jogszabályváltozás és támogatás jön októberben. Részletek ITT. Munkaszüneti és ünnepnapok 2023 októberében Munkaszüneti napok Október 3 – A német újraegyesítés ünnepe Németországban ez az egyik olyan politikai-történelmi hátterű ünnep, amit minden tartományban kiadnak mint szabadnapot. Idén keddre esik, vagyis megéri a hétfőt szabadnapként kivenni. Itt írtunk részletesen erről: Mit ünnepelnek a németek Október 3.-án? Október 31 – Reformáció ünnepe Ezt az ünnepet csak ott adják ki munkaszüneti napként, amely tartományokban hagyományosan a protestánsok Vannak többségben. Ezek a következők: •    Brandenburg •    Bremen •    Hamburg •    Mecklenburg-Vorpommern •    Niedersachsen •    Sachsen •    Schleswig-Holstein •    Thüringen Ez a nap is keddre esik, úgyhogy ha kiveszel egy napot, akkor négy egybefüggő napot pihenhetsz, amennyiben munkahelyed a fenti tartományok valamelyikében van. Amennyiben szeretnéd tudni, melyik ünnepet melyik tartományokban adják ki, akkor nézd meg ezt a cikkünket: Németországi ünnepnapok Iskolai szünnapok Ebben a hónapban megkezdődik minden tartományban az őszi szünet. A német alsó- és középfokú oktatásban ezen dátumok között pihenhetnek a tanulók. • & nbsp;  Baden-Württemberg: október 30-november 3. •    Bayern: október 30-november 3. •    Berlin: október 2 és október 22-november 4. •    Brandenburg: október 22-november 4. •    Bremen: október 2 és október 16-október 30. •    Hamburg: október 2 és október 16-október 27. •    Hessen: október 23-28 •    Mecklenburg-Vorpommern: október 9-14 és október 30-november 1 •    Niedersachsen: október 2 és október 16-30 •    Nordrhein-Westfalen: október 2-14 •    Rheinland-Pfalz: október 16-27 •    Saarland: október 23-november 3 •    Sachsen: október 2-14 és október 30 •    Sachsen-Anhalt: október 2 és október 16-30 •    Schleswig-Holstein: október 16-27 •    Thüringen: október 2-14 Amennyiben az év többi hónapjának szünidejeire vagy kiváncsi, akkor nézd meg ezt az oldalunkat: Iskolai szünetek Németországban tartományonként ​ Szabadság, szabadnapok ügyei Németországban Szabadsággal és szabadnapokkal kapcsolatos infók - német munkajog. Német munkajog: szabadság, szabadságigény, szabadnapok, betegszabadság.

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top