Átlagbérek Németországban - 2019
Csökken az átlagkereseti különbség Kelet és Nyugat között
Közel félmillió munkavállaló által szolgáltatott adatok alapján a korábbi évekhez hasonlóan a gehalt.de 2019-re is elkészítette összesítőjét a németországi átlag bérekről. A béreket tekintve csökkent a szakadék az egykori Kelet- és Nyugat-Németország között az utóbbi két évben, az újonnan munkába állók Hessenben keresnek a legjobban, a tartományi fővárosok közül Stuttgart és München bizonyult a legversenyképesebbnek. A kiadványban megtalálhatóak a legjobban és legkevésbé jól fizető szakmák, valamint a Németországban igen erős nagyvállalati szféra kimutatásaiból és csemegézhetünk.
A 16 német tartomány között Hessen végzett az élen: az átlagkereseteket tekintve itt 14 százalékkal magasabb bruttó bérben részesülnek a munkavállalók, mint Németország többi részén. Itt a bankszektor, a telekommunikáció és az informatika bizonyultak a legjobban fizető ágazatoknak a tavalyi évben. A felmérésben a 100 százalék jelenti az országos átlagot, ezt Hessenen kívül Baden-Württemberg (8,6%), Hamburg (5,9%) és Bajorország (5%) tudta szignifikánsan felülmúlni. A tartományok szerinti eloszlásban több, mint 20 százalékkal az országos átlag alatt maradt Brandenburg, Szász-Anhalt és Mecklenburg-Elő-Pomeránia. Jó hír azonban a sereghajtó régióknak, hogy a tavalyi évhez képest még így is 2,4-3,5 százalékos növekedést könyvelhetnek el az átlagbérek terén. A különbség azonban szembetűnő: míg Mecklenburgban az átlagbér 34.155 euró a felmérés adatai szerint, addig Hessenben 51.345 eurós értéket számoltak a szakértők. Az élmezőnyből egyébként egyedüliként Hessen tudott 1,4 százalékos növekedést felmutatni 2018-hoz képest.
Baden-Württemberg második helye nem meglepő a listán (48.870 eurós átlag), az itt található erős autóipar, légi közlekedési ágazat és a finommechanikai ipar versenyképes béreket kínál a munkavállalóknak. Nem meglepő tehát, hogy a tartományi fővárosok rangsorában Stuttgart végzett az első helyen 56.160 eurós átlagfizetéssel, kicsivel megelőzve a szintén komoly lehetőségekkel kecsegtető Münchent, ahol 55.980 eurós átlag jött ki a felmérésben. A korábban említett két tartományban fizetik meg egyébként legjobban a pályakezdőket, akiknek fizetése jelentősen emelkedik az idő előrehaladtával. Egy pályakezdő 2019-es átlagfizetése Szász-Anhaltban és Brandenburgban nem érte el a 25.000 eurót sem, míg Hessenben ez az érték 35.117 euróra rúg. A keleti tartományokban ezt a bérsávot csak diplomásként lehet elérni, Hessenben és BW-ben ezzel szemben egy diplomával rendelkező munkavállaló átlagbére elérheti az 50.000 eurós határt is! A fővárosok közötti versenyben egyébként az 50.000 eurós átlaghatárt még Düsseldorf és Wiesbaden tudta elérni, míg Drezdában, Magdeburgban, Potsdamban, Erfurtban vagy Schwerinben mindez 35-40.000 euró között változik csupán.
Németország újraegyesítésének 30. évfordulóján még mindig majdnem 24 százalékos a különbség az átlagbéreket tekintve az egykori Kelet- és Nyugat-Németország között. 2017-hez képest azonban 1,3 százalékkal csökkent a különbség, de beszédes, hogy a keleti és nyugati középérték között 9.000 eurós eltérést mutattak az adatok. „A keleti és nyugati bérek, bár lassan, de közelednek egymáshoz. Berlin, Drezda vagy Lipcse a munkavállalók vonzó célpontjai lettek, mely hozzájárul ezen közeledéshez” – közölte Philip Bierbach, a gehalt.de vezetője. Ettől függetlenül az átlagbérek közötti különbség nagyjából eléri a 40 százalékot Kelet és Nyugat között a biotechnológiával, fogyasztási cikkekkel és félvezetőkkel foglalkozó ágazatokban, a fém- és faipariparban 30 százalékos különbséget mutattak ki az atlaszban.
A legjobban keresőknek Németországban a főorvosok, a pénzügyi vezetők és a régiós értékesítési vezetők bizonyultak. A legkisebb átlagfizetéssel a konyhai kisegítők, fodrászok és pincérek rendelkeznek. Fontos kiemelni, hogy a fogorvosi asszisztensek és a magyar munkavállalók által is keresett ápolói pozíciók is a lista hátsó traktusában végeztek. A tartományi húzóágazatok mellett a multinacionális nagyvállalatok is versenyképes fizetést kínálnak Németországban. Philip Bierbach szerint egy nagyvállalathoz való váltással jelentősen növelhetjük bérünket, ám ez komoly konkurenciával és hosszadalmas felvételivel jár együtt. Az adatok szerint az ezer főnél több embert foglalkoztató vállalatok sokkal komolyabb és versenyképesebb fizetést kínálnak, mint a 100 fő alattiak.
Az elemzés kitér a nemek közötti bruttó béreknél kimutatható különbségekre is. A legnagyobb eltérések Baden-Württembergben (26,5%), Alsó-Szászországban (24,1%) és Bajorországban (24%) fedezhetők fel. Húsz százalék alatti különbséggel végzett Berlin, Brandenburg és Mecklenburg-Elő-Pomeránia a listán. Örömteli hír azonban, hogy egyes helyeken ugyan minimálisan, de csökkenő tendenciát mutatnak az értékek a korábbi évhez képest az ún. ’gender pay gap’ terén.
Természetesen a megélhetési költségek régiónként eltérőek lehetnek: míg Drezdában átlagosan 5,81 eurót kell kifizetnie egy bérlőnek egy négyzetméternyi lakóingatlanért, addig ugyanez Münchenben a duplájába kerül. A müncheni albérletárak egyébként 52 százalékkal meghaladják az országos értéket. Jelentősen nőttek az ingatlanbérleti költségek Berlinben is: egy éven belül a munkavállalók 40% helyett az éves nettó bérük 46 %-át költik lakhatásra a fővárosban. A gehalt.de vezetője szerint egy munka miatti költözésnél mindenképpen érdemes a magasabb költségeket is belekalkulálnunk fizetési igényünkbe és kiadásaink megtervezésébe.
Philip Bierbach derülátó a német béreket tekintve. „A munkanélküliségi ráta jelentősen csökkent, a szakértők szerint a bruttó hazai össztermék 1,6%, a reálbérek 1,8%-al nőttek tavaly. A 2019-es adatokból kitűnik a gyógyszeripar vezető szerepe három tartományban és a brémai légi közlekedés térnyerése”
A listát elnézve kijelenthető: a legjobban a húzóágazatokban dolgozó diplomások keresnek Németországban, de a fejlődés minden munkavállalónak jót tesz. Nehezebb helyzetbe kerültek a kisebb cégek, akik nem tudják felvenni a versenyt a nagyvállalatokkal. IT-területen, a kézműiparban és ápolók terén hiány mutatkozik Németországban. A tanulmányok megválasztásánál az átlagfizetések mellett ezen tendenciákat is érdemes figyelembe venni!
Forrás: gehalt.de
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Legutóbbi cikkek
-
Német özvegyi nyugdíj
máj 31: Hivatalos neve „Rente wegen Todes”, azaz haláleset miatti nyugdíj. -
Első ingatlan Németországban: Új támogatott állami hitelprogram indul
máj 30: Kelt: 2023. május 29. -
Hogyan keress akár 40.000 eurót adómentesen Németországban 2023-ban. Példaszámítások.
máj 29: Sokan nem ismerik a németországi egyéni és családi adókedvezményeket melyek sok esetben évi több ezer euró többletet -
Osztrák gyorshajtási bírságok 2023
máj 28: A szomszédos Ausztriában is komoly, akár 5000 euróig terjedő bírsággal sújthatnak gyorshajtásért. -
-
Csomagolási adó: A német városoknak joguk van a különadó kivetésére
máj 27: Csomagolási adó: A német városoknak joguk van a különadó kivetésére -
Elhallgatott kiskorú gyerekek: Érvényteleníthető miattuk a házasság?
máj 26: Elhallgatott kiskorú gyerekek: Érvényteleníthető ilyenkor a megkötött házasság Németországban? -
Hány magyar él Németországban - 2023 májusi adatok.
máj 26: A Német Statisztikai Hivatal (Statistisches Bundesamt) minden évben közzé teszi a statisztikákat arról, hogy hány külföldi állampolgár van bejelentve Németországban. -
A Bundestag elfogadta az ápolási biztosítás reformját
máj 27: A Bundestag elfogadta az ápolási biztosítás reformját, amely magasabb hozzájárulásokat és jobb ellátást ígér. -
Mindenképpen kérj munkabizonyítványt Németországban
máj 26: Amikor új állásra pályázik, be kell mutatnia referenciáit. Ezért mindig kérjen munkáltatójától belőle.
- 1 / 258
- köv ›