Ugrás a tartalomra

Németországi magyar iskolák és hétvégi iskolák

Nekünk magyaroknak is fontos anyanyelvük és kultúránk megőrzése


Németországban a többnyelvűség irányába haladnak a dolgok. Egyre több gyermek és serdülő nő fel egynél több anya-/apanyelvvel. Az IQB Bildungstrend 2021 felmérés szerint, melyről a tagesschau.de beszámol, az általános iskolás gyerekek bő 60 százaléka kizárólag németül beszél otthon. Ez az arány azonban 2016-ban még 73 százalék volt, 2011-ben pedig 84 – vagyis egyre többen nem (csak) német anyanyelvűek. Összesen 22,6 millió migráns hátterű ember van, aki legalább egy másik nyelvet beszél a német mellett. A török, az orosz, az arab, a lengyel és az angol a leggyakoribbak.

Nekünk magyaroknak is fontosak a gyökereink

Amikor magyarként Németországba megyünk például tanulni, vagy dolgozni, akkor elsődleges leküzdendő akadályunk, hogy beilleszkedjünk a német társadalomba. Amennyiben sikerül az elhelyezkedés és idekint maradunk, akkor sokaknál felmerül a családalapítás, majd utána a gyereknevelés. Ilyenkor amellett, hogy gyermekünk németországi beilleszkedését segíteni akarjuk, az is fontos kérdés, hogy a magyarok gyökereinkkel mi lesz és anyanyelvünket hogyan tanulják meg utódaink. Szerencsére Németországban viszonylag sok olyan intézmény van, amely ebben segít.

Baden-württembergi magyar hétvégi iskolák

Történetük még 2015/2016-ban kezdődött, 3 helyszínen és már akkor 110 tanulót neveltek.  Mostanra a helyszínek száma 10-re nőtt és több mint 300 diák iratkozott be.  A helyszínek: Stuttgart, Ludwigsburg, Wellendingen, Tübingen, Baden-Baden, Renningen, Heidenheim, Radolfzell am Bodensee, Ulm és Pforzheim.  Az iskola célkitűzése, hogy a tanulók az iskolát végigjárva helyesen tudjanak magyarul írni-olvasni, magyar nyelven is elsajátítsák az általános műveltséget, megismerjék a magyar kultúrát, és megerősödjön magyar identitásuk.
Karlsruhe városában működik még a MANOKA egyesület, ha lehet, még korábban kezdi a magyar kultúra és nyelv ismereteinek továbbadását. Már 1 éves korban szívesen látják a gyerekeket, változatos és élménydús és pedagógiai programot kínálva.

Hétvégi iskolák és óvodák Hessen és Bayern tartományokban

Bajorországban, több városban is az ún. konzuli modell keretében több városban is szervezik a bajor állami oktatást kiegészítő magyar nyelvi képzést – az évfolyamok elvégzéséről a bajor iskolai bizonyítványhoz csatolt hivatalos igazolás kérhető. A Bajorországi Magyar Iskola helyszínei a következők: München, Nürnberg, Burghausen, Regensburg, Weiden, Ansbach, Passau

A fent említett iskolán kívül vannak még továbbiak is Bajorországban:

Frankfurtban a Lingua Hungarica Lehrerverein 2011 óta a gyerekeket óvodástól egészen középiskolai tanulmányaik befejeztéig kísérik és segítik, hogy magyar nyelvüket és identitásukat megismerjék és elmélyítsék.  Ezen kívül még a tanárok továbbképzésére is odafigyelnek. , egy magyar és egy németországi vizsgaközponttal együttműködve.

Hessenben egyébként más gyermekcsoportok is működnek, különböző típusú képzésekkel, programokkal:
1. Lingua Hungarica Lehrverein Frankfurt e. V.
2. Pedagógusok Egyesülete Hungarolingua e. V.
3. „Bokréta” Gyermek Csoport Groß-Zimmern
4. Csodaország e.V. Frankfurt
5. Danubius Sprach- und Kulturverein Darmstadt e.V.
6. Rezeda Táncegyüttes
7. Frankfurti Cserkészek
8. Ringató Miniklub