Ugrás a tartalomra

Kitűzték a Bundestag-valasztás időpontját

Miután szétesett a német koalíció, fontos volt, hogy minél hamarabb tisztázzák a választások időpontját


A német Bundestag előrehozott választását 2025. február 23-ára tűzték ki, miután az SPD és a CDU/CSU megegyezésre jutottak.

Kelt: 2024 nov. 12.

 Olaf Scholz kancellár december 16-án szavazásra bocsátja a bizalmi kérdést, amelynek sikertelensége esetén a parlamentet december 27-én feloszlatják, és ezt követően 60 napon belül új választásokat kell tartani.

A februári dátumot több párt, köztük a Zöldek és az FDP is támogatják, így a Bundestag frakciói között végül kompromisszum született. A német szövetségi választási vezető, Ruth Brand is megvalósíthatónak tartja ezt az időpontot.

A választás időzítése korábban vitákat váltott ki: Scholz eredetileg márciusi időpontot javasolt, míg a CDU januárra hozta volna előre a voksolást. Végül a CDU "kompromisszumként" fogadta el a februári időpontot, míg az FDP vezetője, Christian Lindner már előre Friedrich Merzet látja a következő kancellárként.


Munkaszüneti napok 2024. szeptemberben Németországban

Németországban szeptember a munkavállalóknak nem kedvez túlságosan a munkaszüneti napokat illetően. Csak és kizárólag Thüringiában lesz egy munkaszüneti nap, mégpedig szeptember 20-án. Ez egy péntek, vagyis ők kapásból három összefüggő szabadnapot kapnak.

A 2024. év többi hónapjának munkaszüneti napjait ITT foglaltuk össze.

Iskolaszüneti napok 2024. szeptemberében

A legtöbb tartományban már iskolában vannak a diákok, mire megkezdődik a kilencedik hónap. Egyes helyeken azonban még van pár nap a nyári vakációból:

  • Baden-Württemberg: július 25 - szeptember 7.
  • Bajorország: július 29 - szeptember 9.

Van még egy dolog, ami kedvezhet a diákoknak, mégpedig az, hogy van, ahol már az őszi szünet megkezdődik szeptember végén:

  • Sachsen-Anhalt: szeptember 30 - október 12
  • Thüringen: szeptember 30 - október 12

Az 2023. év iskolai szünideiről részletesen ebben a cikkben nyújtunk áttekintést: https://nemetorszagi-magyarok.de/infok/iskola-szunet/nemetorszagban


Munkaszüneti napok 2023. szeptemberben Németországban?

Szeptemberben Németországban egyetlen tartományban lesz munkaszüneti nap: Thüringiában ünneplik meg a gyermekek világnapját (Weltkindertag), szeptember 20-án. A többi tartományban ilyenkor nem jár szabadnap.

Az év többi hónapjának munkaszüneti napjait itt foglaltuk össze: https://nemetorszagi-magyarok.de/infok/munkaszuneti-unnepnapok-nemetorszagban

Iskolaszüneti napok 2023. szeptemberében

A nyári vakáció a legtöbb tartományban már augusztusban végetért, de van néhány tartomány, ahol a diákok még szeptemberben is nyári pihenésüket élvezhetik.

Az 2023. év iskolai szünideiről részletesen ebben a cikkben nyújtunk áttekintést: https://nemetorszagi-magyarok.de/infok/iskola-szunet/nemetorszagban
 


Lesznek-e munkaszüneti napok 2022 szeptemberében szeptemberben Németországban?

A gyermekek világnapja (Weltkindertag) az egyetlen, amit Németország valamelyik napján megünnepelnek. Konkrétan egyetlen egyben, Thüringiában. Dátuma szeptember 20., ami szerencsére keddre esik idén. A többi tartományban viszont nem jár fizetett pihenőnap, kivéve ha szabadságos napokat használsz fel arra, hogy távolmaradhass a munkától.

Ezt a nap 1954. szeptember 21 óta ünneplik. Az ENSZ közgyűlése ezen a napon elfogadott határozatában célul azt tűzte ki, hogy világszerte tegyenek a gyerekek jogaiért, támogassák a fiatalok és gyerekek közti barátságot és a világ kormányai támogassák az ENSZ gyermekügyi szervezetét, az UNICEF-et.

A Weltkindertag-gal szemben, mely Nyugat-Németországban alig volt észrevehető jó ideig, az Internationaler Kindertag egész másképp működött, eredete és tartalma is egész más volt. A szocialista táborban fogant nemzetközi gyermeknapot 1950-től a rendszer bukásáig minden évben június 1-én gazdagon ünnapelték országszerte. Ez az ünnep 1990-ben megszűnt.

Az év többi hónapjának munkaszüneti napjait ITT foglaltuk össze.

Iskolaszüneti napok 2022. szeptemberében

Augusztus hónapban szinte minden tartományban lejár a nyári vakáció ideje. De azért van pár tartomány, ahol még szeptemberben is pihenhetnek otthon pár napot a diákok. Alábbiakban azokat a
tartományokat soroljuk fel, ahol otthon maradhatnak még egy kicsit szeptember hónap során is:

  • Baden-Württemberg: 2022. július 28 – szeptember 10.
  • Bayern: 2022. augusztus 1 – szeptember 12.
  • Hessen: 2022. július 25 – szeptember 2
  • Rheinland-Pfalz: 2022. július 25 – szeptember 9
  • Saarland: 2022. július 25 – szeptember 9

Az 2022. év iskolai szünideiről részletesen ebben a cikkben nyújtottunk áttekintést: https://nemetorszagi-magyarok.de/infok/iskola-szunet/nemetorszagban

Aki pedig két teljes tanévre előre (vagyis akár még a 2023/2024-es tanévre is) szeretné megtekinteni, hogy iskolás korú gyermekei mikor vehetnek részt nyári szabadidős programokban, az EZEN a hivatalos oldalon találhatja az adatokat (németül).