Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Lakbér felmondási határideje Németországban.


Hogyan kell felmondani a lakásbérleti szerződést?

Akárcsak a munkaszerződések esetén, ha nincs előre meghatározva mennyi időre adnak ki egy lakást, törvény szerint meghatározatlan időre bérelik azt ki.

Természetesen ebben az esetben is fenáll a szerződés megszakításának a lehetősége, figyelembe véve az ezzel kapcsolatos törvényes feltételeket.

De lássuk kinek kedveznek a bérlakás felmondási lehetőségei?

A bérlő általános és különlegesebb felmondási jogai

A bérlőnek általában 3 honap áll a rendelkezésére, hogy felmondhassa a lakást, éspedig kötelezően a folyó honap 3.dik munkanapjáig  (Németországban a szombat is ideszámít), ahhoz, hogy az illető hónap is számításba jöjjön. A kérést feltétlenül írásban kell benyújtani, de nem szükséges újraírni, ha nem ér célhoz a honap első 3 munkanapján, ilyenkor azonban rátevődik egy újabb honap a határidőre.

Konkrétan, ha például március 31.-ével szeretnéd felmondani a lakást, akkor január 3.-ig meg kell érkezzen a felmondás a bérbadóhoz. Ha pld. január 2.-a egy vasárnap lenne, akkor január 4.-én sem érkezik meg későn a felmondásod.

Abban az esetben, ha lekésed a határidőt (és pld. január 5.-én érkezik meg a felmondásod a bérbeadóhoz), akkor nem kell új felmondást küldeni. A felmondás automatikusan eltolódik egy hónappal (példánkban április 30.-ára).

Léteznek különlegesebb esetek, amikor a bérlő hamarabb felmondhatod a lakást, mint például:
- emelkedik a bérleti díj (2 hónap)
- nagyobb építkezési munkálatok (1 hónap)
- egészségügyi rizikók (pld penész)

A bérbeadó általános és különlegesebb felmondási jogai

A bérbeadó felmondási határideje általában attól függ, mennyi ideje lakik ott a jelenlegi bérlő:
- 3 hónap: 0-5 év
- 6 hónap: 5-8 év
- 8 évtól felfele: 9 hónap

Ezen a téren is léteznek különlegesebb esetek, amikor is indokolttá válik a felmondási határidő lerövidítése, mint például:
- nem lett 2 honapig egymásután kifizetve a lakbér (határidő nélküli felmondás lássd: § 543 Abs. 2 Nr. 3 BGB).  
- szerződésellenes cselekedetek: (pld. kábítószerkereskedés, galambok gyakori etetése, egy ablak beépítése a bérbeadó beleegyezése nélkül)
- a házi rend felbontása (a bérbeadó vagy más bérlők háborítása és bántalmazása, szándékos rongálás, áramlopás)

Fontos tudni, hogy a kevésbé súlyos esetekben (mint például kutyatartás ennek tilalma ellenére, éjszakai hangoskodás) a bérbeadó köteles előbb egy figyelmeztetést küldeni (§ 543 Abs. 3 BGB), mielőtt megszakítaná a szerződést.

Rövidített illetve hosszabított felmondási határidők

Rövidithető a felmondási határidő (4 hét úgy bérbeadónak, mint bérlőnek) - az albérletbe kiadott bútorozott szobák esetében vagy a szolgálati lakások esetében (1 honap ha nincs érvényben már a  munkaszerződés és a bérbeadó ki akarja adni a lakást egy új munkásnak).

Hosszabított határidőkről (5 év felett 9 hónap) beszélhetünk az un. "egy tető alatt"-i változatban, amikor is a bérlő és bérbeadő ugyanazon a telken, két külön épületrészben laknak - pld. duplex.(lássd: § 573a BGB).

Abban az esetben ha a bérbeadó a bérlővel az átlagosnál hosszabb határidőben egyeznek meg, ez csak a bérbeadóra lesz érvényes, ellenkező esetben viszont, ha rövidebb a megegyezett  határidő az átlagosnál csupán a bérlő az, aki élhet ezzel a joggal.

Figyelem azonban! Habár a polgári törvények alapján (BGH, Beschluss vom 23. August 2016, Az. VIII ZR 23/16) a bérlőnek bármikor joga van felmondani, a bérbeadónak is szabad a szerződésben egy maximum 4 évre kiterjedő lakásfelmondási tilalmat megszabni.

Hogyan lehet tiltakozni a kilakoltatás ellen?

A lakbérlési szerződés felbontása ellen írásban lehet tiltakozni, lehetőleg 2 honappal a kitűzött határidő előtt, abban az esetben, ha a bérbeadó megadja ezt a lehetőséget a felmondási iratokban. (ha elmulasztja ezt de kérelmezi a bérlő kilakoltatását, ez utóbbi később is fellebezheti a felmondást, akár közvetlenül a perbeadás előtt is).

Abban az esetben ha a feleknek nem sikerül közös megegyezésre jutniuk, a törvényszék dönti majd el, hogy melyik félnek az érdeke fontosabb.

Jó tudni, hogyha a bérlő nehéz helyzete miatt éppen nem tud kiköltözni, akkor az ő érdekei elsőbbséget képviselnek a bérbeadó esetleges anyagi kárával szemben. De lássuk, mi számít egyáltalan nehéz helyzetnek? Ha a bérlő vagy egyik családtagja bizonyítani tudja, hogy olyan problémai vannak, amik megakadályozzák abban, hogy határidőre elköltözzön, mint például:

- előrehaladott terhesség
- közeledő iskolai vagy szakmai vizsgák
- komoly betegség vagy fogyatékosság
- öregség
- szükségszerű átmeneti lakás ameddig hely ürül máshol (pld. öregotthon)
- hajléktalanná válás veszélye, mivel nem került semmilyen más lakás
- 30 évnél hosszabb tartózkodás a lakásban

Tény, hogy a törvényszék a helyzetnek megfelelően szabja meg a határidőmeghosszabítást, terhesség és vizsga esetén ezek nyilvánvalóan adódnak maguktól, másfajta nehézség esetén, mint például "szűkös lakhatás" várhatólag egy hosszabb határidőt szabnak ki.

Egy meghatározatlan időre szóló határidő csakis súlyos esetekben léphet érvénybe, mint például a bérlő nagyon előrehaladott kora.

Ez is érdekelhet:

Mintalevél: lakásbérlet felmondása Németországban

Amit tudnod kell német lakásból való kiköltözéskor

A cikk tartalma informatív jellegű és nem tanácsadás ezért nem vállalunk érte felelősséget. Tanácsadásért és pontos információkért kérjük forduljon kompetens hivatalokohoz, szakemberekhez. A szakértők által írt cikkek tartalmáért ők felelnek.

Legutóbbi cikkek
  • Hol a legmagasabbak a fizetések Németországban? 2023

    nov 26: Az alábbi ágazatokban keresik a legtöbbet a dolgozók> Update  2023. május 3.: Megjelentek a 2022-es évre vonatkozó fizetési adatok tartományi lebontásban. Részletek itt: Milyen német tartományokban a legmagasabbak a fizetések Update: Milyen cégek adnak akár a 3000 eurónál nagyobb bónuszt is a munkavállalóknak? Részletek ITT ​ A németországi statisztikai hivatal elemzése a legjobban kereső szakmákról A Német Statisztikai Hivatal kiadta a 2021-es évre vonatkozó adatait. Kelt 2022 augusztus 2. A destatis.de felmérése szerint egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló átlagban havi bruttó 4.100 eurót keresett Németországban 2021-ben. Ezen adatok nem számolnak a különböző prémiumokkal, bónuszokkal, egyéb juttatásokkal (pl.: nyaralási hozzájárulás vagy karácsonyi pénz). A fizetések mértéke függ a munkavállaló egyedi jellemzőitől  (végzettségi szint, tevékenység formája, korcsoport), a német statisztikusok iparágak szerint sorolják be a német átlagfizetéseket. 2021 legjövedelmezőbb ágazatai közé tartozik az energiaellátás, az informatika és kommunikáció, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások. A havi bruttó átlagbér ezen ágazatokban 5.207 és 5.693 euró közé tehető. A lista élére az olaj- és földgázipari terület került 6.617 eurós átlagbérrel, ezt követi a szén- és olajfeldolgozó ágazat 6.410 eurós bruttó átlaggal. Az adatok alapján a lista aljára a szállásadással, gasztronómiával/vendéglátással foglalkozók átlagkeresete (2.116, illetve 2.156 euró) került, ezen ágazatok előtt végzett a munkaerőközvetítés és -kölcsönzés 2.494 eurós havi bruttó átlaggal a 2021-es évre vonatkozólag. Ez is érdekelhet: - Minimálbérek Németországban - Átlagfizetések Németországban - Munkaügyek Németországban Lássuk mi volt pár évvel ezelőtt: 2016-os adatok: A németországi statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy nagy különbségek vannak a fizetések között. A németországi statisztikai hivatal összesen 114 szakma fizetéseit elemezte.  Kelt 2017 május 17  A legnagyobb fizetést a pilóták és az orvosok kapják Németországban. A statisztikai hivatal adatai szerint az orvosok bruttó 41,21 eurót keresnek óránként, míg a pilóták akár bruttó 61,02 eurót is kaphatnak.  A legkevesebb fizetést a fodrászok, a kozmetikusok és a pincérek kapják. Ők a minimálbérhez közel álló összeget vihetnek haza. Az átlagkereset Németországban 2016-ban bruttó 17,44 euró volt óránként. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 3441 eurót kereshettek havonta. Azonban a háromból két munkavállaló ennél kevesebb fizetést kapott Németországban.  A statisztikai hivatal elemzése kevésbe meglepő trendeket is kimutatott: az idősebbek jobban keresnek a fiataloknál, a felsőoktatási képzéssel rendelkezőknek több fizetése van, mint a szakképzetleneknek, a férfiaknak nagyobb a havi bére a nőknél és a Nyugat-Németországban élő munkavállalók többet keresnek a Kelet-Németországban élő munkavállalóknál. Ennek következtében a legnagyobb fizetéseket Hamburg és Hessen tartományban adják, a legkisebb fizetések Türingiában és Mecklenburg-Vorpommern tartományban vannak. ​ Felmérés: Mikor éri meg szakmát váltani Németországban? Kelt: 2023. június 7. Általában rokon szakmákba érdemes váltani. ​ A munkahelyváltás különösen akkor fizetődik ki, ha az alkalmazottak az éppen gyakorolt szakmájukhoz kapcsolódó tevékenységekre vált. A fizetésemelés ilyenkor akár évi bruttó 3,500 euróval is magasabb lehet, mint ha nem kapcsolódó szakmára vált.
  • Magyar autópálya matricák

    nov 27: Jövő év márciusától kötelező minden uniós országban bevezetni az egynapos autópálya-matricát, így Magyarországon is –

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top