Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Hogyan látnak bennünket, magyarokat a külföldiek? Egy amerikai élete Magyarországon...


Egy amerikai beszámolója.

Colm Fitzgerald amerikai állampolgár magyar feleségével úgy döntött, hogy nyolc Dél-Kaliforniában eltöltött év után az egyszerűbb és lassúbb életet választják Magyarországon. Feltehetően ő is egy zsák előítélettel és sztereotípiával érkezett hozzánk, amit szép lassan lerakott az időközben szerzett tapasztalatainak köszönhetően.

Beszámolójában őszintén elmondta véleményét a magyarokról, a „magyar valóságról”, és azt is elárulta, hogy miért Budapest a kedvenc városa.

 

A magyarok nem is annyira morcosak

Saját bevallása szerint azt hitte, hogy igaz az a sztereotípia, mely szerint a magyarok búskomorak és depresszívek. Azonban rájött arra, hogy ez nem egészen így van.

A magyarok ugyanis nem rejtik véka alá érzéseiket, hangulataikat és humoruk cinikus, fekete humor ugyan, de az a képesség, hogy a „balsorsban” is nevetni tudnak, fölöttébb dicséretes.
 


Húst hússal

Mindig is szerette a disznóhúst, soha nem vetette meg a sertésszeletet vagy a szalonnát, azonban, amit Magyarországon tapasztalt, fölülmúlta minden elképzelését.
 
Itt ugyanis a disznó minden részét meg lehet vásárolni a boltban, és az emberek előszeretettel el is fogyasztják azokat. És teszik ezt elég gyakran. Ez vezetett ahhoz, hogy ő is megbarátkozzon a zsíros táplálkozás gondolatával.

 

A pálinkát nem muszáj meginni

A magyarok úton-útfélen pálinkával kínálnak, és egy idő után rájön az ember, hogy vissza lehet utasítani egy kupicát, kettőt, ha nem akarja az ember a másnapot félig holt állapotban átvészelni.

 

A személyes kapcsolatok fontosabbak, mint a pénz vagy a karrier

Az amerikaiak mindennapjai nagyon be vannak táblázva, szinte mindent előre le kell beszélni a pénz hajszolásának mókuskerekében.
 
Magyarországon viszont nagy hangsúlyt fektetnek a közös ebédekre és beszélgetésekre, a rokonok és barátok fontosabbak, mint a karrierépítés.

 

A magyarokat hagyják békén

Az utóbbi időben lezajlott menekültválsággal kapcsolatban Fitzgerald észrevétele az volt, hogy a legtöbb magyar ki akar maradni a külföldi politikából. Így is mindig kereszttűzben állt az ország, ha inváziók, háborúk vagy konfliktusok folytak a területekért.


 
A magyar bor tényleg nagyon jó

Magyarországon fénykorát éli a borkultúra. Többek között a Barta, Füleky, St. Andrea, és Tinon olyan borpincészetek, amelyek megérdemlik minden borrajongó figyelmét.


 
Budapest, a kedvenc város

Maga sem tudta megfogalmazni, hogy mi ragadta meg Budapestben annyira: talán a gasztronómia, az építészeti remekművek, a hangulatos bárok, a Duna vagy a mozgalmas éjszakai élet. Egyvalamit azonban biztosan tud ajánlani: aki még nem látta Budapestet, mindenképp pótolja mulasztását.


 
A magyar sárnak nincsen párja

Magyarországon esőzések idején, főként vidéken, a sár része a hétköznapoknak. Sár van, ha esik, és sár van akkor is, ha olvad a hó. Ezért a cipők, csizmák és koszos háziállatok tisztogatása ilyenkor hozzátartozik a napi rutinhoz.

 

Tolvaj-lesen

Egy alkalommal, feleségével néhány órára egy pázsiton hagyták az autót, és mikor visszaértek, meglepődve vették tudomásul, hogy a régi típusú Opel Corsa mind a négy dísztárcsája hiányzik.
 
Annak ellenére, hogy azóta sincs dísztárcsája, és az amerikai „feeling” is hiányzik néha, Colm Fitzgerald, köszöni szépen, nagyon jól érzi magát Magyarországon barátai és családja körében, és örül a sárnak, a rengeteg disznóhúsnak és az első osztályú magyar bornak.


Forrás: www.paprikaproject.com

A cikk tartalma informatív jellegű és nem tanácsadás ezért nem vállalunk érte felelősséget. Tanácsadásért és pontos információkért kérjük forduljon kompetens hivatalokohoz, szakemberekhez. A szakértők által írt cikkek tartalmáért ők felelnek.

Legutóbbi cikkek
  • Milyen árakon vehetsz karácsony előtt repjegyeket Budapestre?

    nov 27: Mennyibe kerülnek a repjegyek karácsonyra Németországból Budapestre? Megnéztük a fontosabb repülőtársaságok repjegyeit német repterek és Budapest között. Nyilván az árak folyamatosan változhatnak ezért nem garantáljuk, hogy amikor eljut hozzád ez a cikk, akkor még az általunk feltüntetett árakat fogod találni. Ha nem találsz jó repjáratot, nézd meg a Németország - Magyarország közötti buszjáratokat is. Kelt: 2023 nov. 26, 21:00 WIZZAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 90€ Dec.22.: 100€ - 110€ Dec.24.: 120€ Dec.25.: 70€ - 110€ Dortmund - Budapest Dec.21.: 140€ Dec.23.: 120€ Dec.24.: 90€ RYANAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 93€ - 127€ Dec.22.: 113€ Dec.23.: 177€ Dec.24.: 164€ Nürnberg - Budapest Dec.20.: 54€ Dec.21.: 106€ Dec.23.: 81€ Dec.24.: 84€ EUROWINGS Stuttgart - Budapest Dec.19.: 100€ Dec.20.: 140€ Dec.21.: 160€ Dec.22.: 200€ Düsseldorf - Budapest Dec.19.: 150€ Dec.20.: 130€ Dec.21.: 190€ Dec.22.: 270€ Dec.24.: 190€ LUFTHANSA München - Budapest Dec.19.: 155€ Dec.20.: 155€ Dec.21.: 155€ Dec.22.: 155€ Dec.23.: 300€ Dec.24.: 323€ Frankfurt - Budapest Dec.19.: 141€ Dec.20.: 141€ Dec.21.: 111€ Dec.22.: 141€ Dec.23.: 141€ Dec.24.: 339€   Légi közlekedés Németországban Repüléssel kapcsolatos hírek és információk Németországból
  • Hol a legmagasabbak a fizetések Németországban? 2023

    nov 26: Az alábbi ágazatokban keresik a legtöbbet a dolgozók> Update  2023. május 3.: Megjelentek a 2022-es évre vonatkozó fizetési adatok tartományi lebontásban. Részletek itt: Milyen német tartományokban a legmagasabbak a fizetések Update: Milyen cégek adnak akár a 3000 eurónál nagyobb bónuszt is a munkavállalóknak? Részletek ITT ​ A németországi statisztikai hivatal elemzése a legjobban kereső szakmákról A Német Statisztikai Hivatal kiadta a 2021-es évre vonatkozó adatait. Kelt 2022 augusztus 2. A destatis.de felmérése szerint egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló átlagban havi bruttó 4.100 eurót keresett Németországban 2021-ben. Ezen adatok nem számolnak a különböző prémiumokkal, bónuszokkal, egyéb juttatásokkal (pl.: nyaralási hozzájárulás vagy karácsonyi pénz). A fizetések mértéke függ a munkavállaló egyedi jellemzőitől  (végzettségi szint, tevékenység formája, korcsoport), a német statisztikusok iparágak szerint sorolják be a német átlagfizetéseket. 2021 legjövedelmezőbb ágazatai közé tartozik az energiaellátás, az informatika és kommunikáció, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások. A havi bruttó átlagbér ezen ágazatokban 5.207 és 5.693 euró közé tehető. A lista élére az olaj- és földgázipari terület került 6.617 eurós átlagbérrel, ezt követi a szén- és olajfeldolgozó ágazat 6.410 eurós bruttó átlaggal. Az adatok alapján a lista aljára a szállásadással, gasztronómiával/vendéglátással foglalkozók átlagkeresete (2.116, illetve 2.156 euró) került, ezen ágazatok előtt végzett a munkaerőközvetítés és -kölcsönzés 2.494 eurós havi bruttó átlaggal a 2021-es évre vonatkozólag. Ez is érdekelhet: - Minimálbérek Németországban - Átlagfizetések Németországban - Munkaügyek Németországban Lássuk mi volt pár évvel ezelőtt: 2016-os adatok: A németországi statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy nagy különbségek vannak a fizetések között. A németországi statisztikai hivatal összesen 114 szakma fizetéseit elemezte.  Kelt 2017 május 17  A legnagyobb fizetést a pilóták és az orvosok kapják Németországban. A statisztikai hivatal adatai szerint az orvosok bruttó 41,21 eurót keresnek óránként, míg a pilóták akár bruttó 61,02 eurót is kaphatnak.  A legkevesebb fizetést a fodrászok, a kozmetikusok és a pincérek kapják. Ők a minimálbérhez közel álló összeget vihetnek haza. Az átlagkereset Németországban 2016-ban bruttó 17,44 euró volt óránként. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 3441 eurót kereshettek havonta. Azonban a háromból két munkavállaló ennél kevesebb fizetést kapott Németországban.  A statisztikai hivatal elemzése kevésbe meglepő trendeket is kimutatott: az idősebbek jobban keresnek a fiataloknál, a felsőoktatási képzéssel rendelkezőknek több fizetése van, mint a szakképzetleneknek, a férfiaknak nagyobb a havi bére a nőknél és a Nyugat-Németországban élő munkavállalók többet keresnek a Kelet-Németországban élő munkavállalóknál. Ennek következtében a legnagyobb fizetéseket Hamburg és Hessen tartományban adják, a legkisebb fizetések Türingiában és Mecklenburg-Vorpommern tartományban vannak. ​ Felmérés: Mikor éri meg szakmát váltani Németországban? Kelt: 2023. június 7. Általában rokon szakmákba érdemes váltani. ​ A munkahelyváltás különösen akkor fizetődik ki, ha az alkalmazottak az éppen gyakorolt szakmájukhoz kapcsolódó tevékenységekre vált. A fizetésemelés ilyenkor akár évi bruttó 3,500 euróval is magasabb lehet, mint ha nem kapcsolódó szakmára vált.

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top