Ugrás a tartalomra

Hogyan (nem) működik a föderalizmus a járvány idején

Nehéz átlátni, hogyan születnek a döntések. Jobb lenne-e ha egységesek lennének a rendeletek?


 

Hogyan (nem) működik a föderalizmus a járvány idején - Nikolaus Doll véleménycikkének összefoglalója

Németország hosszú hónapokon át mintapéldája volt annak, hogyan kell megküzdeni a koronavírussal. Míg mások tehetetlenül álltak a növekvő fertőzési értékekkel szemben, addig az elején Németország szinte tökéletesen működtette a védekezés gépezetét. De most már nem.

A halottak száma rekordokat dönt, az oltás alig halad. Kevés az oltóanyag és egyre nyilvánvalóbb, hogy nincs egy olyan terv, ami végig tudja vezetni Németországot a következő hetek és hónapok során a pandémia okozta kihívásokon.
A partnerek egymással küzdenek a cselekvés helyett. Az első hadszíntéren a szövetségi kormány pártjai feszülnek egymásnak, a másodikon pedig a szövetség áll szemben a tartományokkal. Az oltási káoszért persze senki sem vállalja a felelősséget. A jó válságkezelés nem ilyen.
A járvány könyörtelenül rámutat a német föderalizmus gyengeségeire. Éppen ezért arra lenne szükség, hogy újra gondoljuk a politikai tényezők közti viszonyokat.

Mindenki azt csinál, amit akar

A tartományi miniszterelnökök behúzzák a féket. Egyik csúcstalálkozó követi a másikat, de a végére nem összehangolt terv készül, hanem legfeljebb a legkisebb közös nevezőt öntik formába. És mire a fejedelmek otthoni palotájukba érnek, mindenki azt csinál, amit akar: sok kis apró szabály, előírás, ajánlás, mindenki a maga levesét főzi. Ez nem föderalizmus, hanem törpefejedelmek születése.
Félreértés ne essék: Nem azt kell elvárni, hogy legyen kész terv a fiókban a krízis megoldására. Hisz akkor a válság létre se jött volna. Az is biztos, hogy a föderalizmus nagyon erős szervezési eszköz – a régiók és tag-államok közösen döntenek, a végrehajtást pedig a helyi viszonyokhoz igazítják. Az együtt cselekvés különösen népszerűtlen döntéseknél segíthet, hogy mindenki elfogadja azokat.
Németországban a föderális struktúráknak komoly hagyományuk van. Nem ahhoz vagyunk szokva, hogy – mint például Franciaországban – egy központi állam az ország minden szegletét közvetlenül irányítsa. Ez jól működött és sok helyre „exportáltuk“ is.
Az évtizedek során viszont a szövetségi kormányok – sikeresen – küzdöttek a központ befolyásának erősítéséért. A koronavírus okozta válság egy olyan esélyt teremtett, ahol a tartományok visszanyerhetik mozgásterük és növelhetik befolyásukat. Hisz a járványvédelmi törvény alkalmazása tartományi hatáskörben van. Ez persze nem baj magában – ha jól csinálják. Ha az embereknek hasznára válik. De épp ez nem történik most.

A törvényi előírások pókhálója

A sok-sok egymásnak ellentmondó, nem harmonizáló regionális jogalkotást sok esetben nem lehet a valóság különbözőségével megindokolni. Például: Fertőzőbbek vagy veszélyeztetettebbek a berlini gyerekek a brandenburgiaknál, a hamburgiaknál vagy a Rheinland-Pfalz-ban élőknél? Egész biztosan nem. Akkor miért különböznek a gyerekekre vonatkozó szabályok?
Ha a tartományok más utakon járnak a járvány kezelésében, azt esetszámokkal, incidenciákkal, halálozási adatokkal és ezeknek a helyben lakók életére gyakorolt hatásával kell megindokolni. A hatékony válságkezelés annyit jelent, hogy a helyi viszonyok alapján regionális szabályokat alkotnak a tartományok és szorosan együttműködnek a többi tartománnyal.
Az önállóskodással és az olyan előírások sokaságával, amiket nem lehet a járvány tényadataival megindokolni, csak egy dolgot érnek el a döntéshozók: káosz lesz és zavarodottság. Az emberek már rég nem látják át, mi történik helyben és elvesztették a bizalmat a döntéshozók iránt. Csak az tartja be a szabályokat és tanácsokat, aki bízik a döntéshozókban.
A lakosság együttműködése és belátása nélkül nem lehet legyőzni a koronavírust.

A szerzőről: Nikolaus Doll politológus és történész, a Die Welt felelős politikai szerkesztője, mintegy 20 éve a lap munkatársa.

Forrás: welt.de

Kelt: 2021. január 15-én