Ugrás a tartalomra

Tizenhárom olyan járás maradt, ahol a 15km-es szabályt alkalmazni kell

A bevezetés napjához képest már csak minden tizedik járásban maradt érvényben az intézkedés


A január 11-i állapothoz képest, amikor 104 ilyen jarás volt, mostanra már csak 13 maradt. Emlékeztetőképpen a szabály arról szól(t), hogy ahol az incidenciaérték hétnapos átlaga 200 felett van, ott a lakosok csak nyomós indokkal távolodhattak el lakhelyüktől 15 kilométert meghaladó távolságra.

A döntést a kancellár a tartományi miniszterelnökökkel közösen hozta meg január 5-én tartott csúcstalálkozójukon, majd ezt követően valamennyi tartomány törvény formájába öntötte azt, kisebb-nagyobb különbségekkel és kivételekkel.

Ez az intézkedés csupán egy volt néhány másik közül, melyek célja az emberek közötti kapcsolatok csökkentése és ezáltal a virus terjedésének lassítása. A számok csökkenése igazolta az intézkedéscsomagot. A népesség többsége támogatta az intézkedéscsomag bevezetését, amiről ITT írtunk korábban.

Az intézkedés ebben a formájában valószínűleg meg fog szűnni, amiről a következő szövetségi-tartományi csúcson hozhatnak döntést, amire február 10-én fog sor kerülni. A legtöbb sajtóhírben azt olvashatjuk, hogy főleg az iskolák valamilyen formában való újranyitását kívánják az érdekeltek – bár a tanárok szakszervezetei komoly aggódnak tagjaik egészségéért. Ezeket az aggályokat tovább erősíti, hogy több oktatási intézményben bizonyítottan előfordult olyan vírusmutáció általi fertőzés, ami Nagy-Britanniából vagy Dél-Afrikából származott (ennek egyik baden-württembergi esetéről ITT írtunk).

Érdekes fejlemény, hogy van olyan járás Németországban – mégpedig Ludwigshafen –, ahol bizonyított mutációs fertőzést követően annak ellenére is bevezették ezt a korlátozó intézkedést, hogy az incidenciaérték akárcsak megközelítette volna a 200-as határértéket (ehelyett 91 volt február 4-én, az intézkedés bevezetésekor).

Alábbiakban közöljük az érintett járások listáját.
LK = Landkreis, SK = Stadtkreis, a számok az előző 7 napi incidencia-átlagot jelölik

LK Hof    379
LK Tirschenreuth    351
SK Hof    277
LK Hildburghausen    272
LK Wunsiedel i.Fichtelgebirge    264
LK Burgenlandkreis    262
LK Schmalkalden-Meiningen    250
LK Eichsfeld    247
LK Regen    235
LK Gotha    222
LK Uelzen    205
SK Weiden i.d.OPf.    201
LK Altenburger Land    200

Itt írtunk arról, hogy január 11.-től Bajorországban felfüggesztették a kijárási tilalmat, tehát elvileg a listán található bajor járásokra nem érvényes a tilalom.

Forrás: Robert Koch Intézet