Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Önkéntes jelentkezőket fertőznek meg egy kutatásban


Nagy-Britanniában az etikai testület jóváhagyta, a német gyógyszergyártók etikátlannak tartják

Az egész világon egyedülálló kísérletre készülnek Nagy-Britanniában: önként jelentkezőket fertőznek meg a vírussal. Németországban vitatottak az efféle tesztek.

A koronavírus jobb megértése érdekében a tesztalanyokat megfertőzik a kórokozóval. A londoni gazdasági minisztérium közlése szerint ez a Sars-CoV-2 esetében az első ilyen jellegű, ún. „Human Challenge Study”.

Legfeljebb 90, tizennyolc és harminc év közötti önkéntest „biztonságos és ellenőrzött környezetben” kitesznek a vírusnak. Egészséges fiatalokat várnak. A tesztalanyokat előzetesen nem oltják be, mondta egy minisztériumi szóvivő kérdésre válaszolva.

A projektet az elkövetkező hetekben fogják megkezdeni. Többek közt azt kívánják kideríteni, miként reagál az immunrendszer a vírusra és hogyan bocsátják ki a fertőzöttek a vírust a környezetükbe. A tanulmánynak az oltóanyagok fejlesztésénél is központi szerepet szánnak. Későbbi tanulmányokban esetleg új hatóanyaggal oltják be a tesztalanyokat és utána teszik ki őket a vírusnak.

Hatásos az ilyen teszt

Az oltóanyagok kipróbálásának ezen módjának az előnye az, hogy a hatékonyságot magas hatásfokkal lehet tesztelni. A szokásos eljárás azt követelné, hogy tízezreket oltsanak be és megvizsgálják, vajon kevesebb ember fertőződik-e meg a beoltottak közt mint a nem beoltottak esetében.

A „Human Challenge Trial”, vagyis olyan kísérlet, ahol egészséges embereket tesznek ki a kórokozónak, korábban már előfordult például az influenza- vagy malária-oltóanyagok fejlesztésekor. Akkor a tesztalanyoknak mindenesetre – szemben a most tervezett brit tanulmánnyal – beadtak egy potenciális hatóanyagot.

"Az önkéntesek biztonsága elsőbbséget élvez”, hangsúlyozta a minisztérium. A tavaly márciusban Nagy-Britanniában előforduló változatot fogják használni és nem a sokkal fertőzőbb B.1.1.7-est, ami először tavaly szeptemberben tűnt fel Délkelet-Angliában. Orvosok és tudósok napi 24 órában felügyelik a résztvevők állapotát. Az önkéntesek kártalanítást kapnak, közölték részletesebb információk nélkül.

A kísérlet tudományos partnerei a londoni Imperial College és a hVivo gyógyszerkutató intézet, mely folytatott már hasonló tanulmányokat más gyógyszerek esetében.

A német cégek „etikátlannak” minősítik és elutasítják a tanulmányt

Németországban a „Human Challange”-tanulmányok valószínűtlennek számítanak. A német innovatív gyártók szövetsége (vfa) ősszel etikátlannak tartotta és elutasította ezeket. Han Steutel elnök nyilatkozata szerint „Etikáltannak tartjuk, hogy szándékosan megfertőzzünk embereket, ha nem tudjuk azonnal gyógyítani a betegséget kitörése esetén. A Covid-19 esetében ez nem garantálható.”

Ezen kívül vannak orvosszakmai ellenérvek is: "A Challenge-tanulmányok elképzelhető, hogy hamis képet mutatnak, mivel a fiatal, egészséges embereken szerzett felismerések lehet, hogy nem érvényesek idősebb vagy krónikus betegségben szenvedőkre, pedig éppen őket fenyegeti leginkább a koronavírus.” A mesterségesen kiprovokált fertőzések nem felelnek meg szerintük a mindennapokban előforduló eseteknek.

Forrás: tagesschau.de, vfa.de

Legutóbbi cikkek
  • Milyen árakon vehetsz karácsony előtt repjegyeket Budapestre?

    nov 27: Mennyibe kerülnek a repjegyek karácsonyra Németországból Budapestre? Megnéztük a fontosabb repülőtársaságok repjegyeit német repterek és Budapest között. Nyilván az árak folyamatosan változhatnak ezért nem garantáljuk, hogy amikor eljut hozzád ez a cikk, akkor még az általunk feltüntetett árakat fogod találni. Ha nem találsz jó repjáratot, nézd meg a Németország - Magyarország közötti buszjáratokat is. Kelt: 2023 nov. 26, 21:00 WIZZAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 90€ Dec.22.: 100€ - 110€ Dec.24.: 120€ Dec.25.: 70€ - 110€ Dortmund - Budapest Dec.21.: 140€ Dec.23.: 120€ Dec.24.: 90€ RYANAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 93€ - 127€ Dec.22.: 113€ Dec.23.: 177€ Dec.24.: 164€ Nürnberg - Budapest Dec.20.: 54€ Dec.21.: 106€ Dec.23.: 81€ Dec.24.: 84€ EUROWINGS Stuttgart - Budapest Dec.19.: 100€ Dec.20.: 140€ Dec.21.: 160€ Dec.22.: 200€ Düsseldorf - Budapest Dec.19.: 150€ Dec.20.: 130€ Dec.21.: 190€ Dec.22.: 270€ Dec.24.: 190€ LUFTHANSA München - Budapest Dec.19.: 155€ Dec.20.: 155€ Dec.21.: 155€ Dec.22.: 155€ Dec.23.: 300€ Dec.24.: 323€ Frankfurt - Budapest Dec.19.: 141€ Dec.20.: 141€ Dec.21.: 111€ Dec.22.: 141€ Dec.23.: 141€ Dec.24.: 339€   Légi közlekedés Németországban Repüléssel kapcsolatos hírek és információk Németországból
  • Hol a legmagasabbak a fizetések Németországban? 2023

    nov 26: Az alábbi ágazatokban keresik a legtöbbet a dolgozók> Update  2023. május 3.: Megjelentek a 2022-es évre vonatkozó fizetési adatok tartományi lebontásban. Részletek itt: Milyen német tartományokban a legmagasabbak a fizetések Update: Milyen cégek adnak akár a 3000 eurónál nagyobb bónuszt is a munkavállalóknak? Részletek ITT ​ A németországi statisztikai hivatal elemzése a legjobban kereső szakmákról A Német Statisztikai Hivatal kiadta a 2021-es évre vonatkozó adatait. Kelt 2022 augusztus 2. A destatis.de felmérése szerint egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló átlagban havi bruttó 4.100 eurót keresett Németországban 2021-ben. Ezen adatok nem számolnak a különböző prémiumokkal, bónuszokkal, egyéb juttatásokkal (pl.: nyaralási hozzájárulás vagy karácsonyi pénz). A fizetések mértéke függ a munkavállaló egyedi jellemzőitől  (végzettségi szint, tevékenység formája, korcsoport), a német statisztikusok iparágak szerint sorolják be a német átlagfizetéseket. 2021 legjövedelmezőbb ágazatai közé tartozik az energiaellátás, az informatika és kommunikáció, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások. A havi bruttó átlagbér ezen ágazatokban 5.207 és 5.693 euró közé tehető. A lista élére az olaj- és földgázipari terület került 6.617 eurós átlagbérrel, ezt követi a szén- és olajfeldolgozó ágazat 6.410 eurós bruttó átlaggal. Az adatok alapján a lista aljára a szállásadással, gasztronómiával/vendéglátással foglalkozók átlagkeresete (2.116, illetve 2.156 euró) került, ezen ágazatok előtt végzett a munkaerőközvetítés és -kölcsönzés 2.494 eurós havi bruttó átlaggal a 2021-es évre vonatkozólag. Ez is érdekelhet: - Minimálbérek Németországban - Átlagfizetések Németországban - Munkaügyek Németországban Lássuk mi volt pár évvel ezelőtt: 2016-os adatok: A németországi statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy nagy különbségek vannak a fizetések között. A németországi statisztikai hivatal összesen 114 szakma fizetéseit elemezte.  Kelt 2017 május 17  A legnagyobb fizetést a pilóták és az orvosok kapják Németországban. A statisztikai hivatal adatai szerint az orvosok bruttó 41,21 eurót keresnek óránként, míg a pilóták akár bruttó 61,02 eurót is kaphatnak.  A legkevesebb fizetést a fodrászok, a kozmetikusok és a pincérek kapják. Ők a minimálbérhez közel álló összeget vihetnek haza. Az átlagkereset Németországban 2016-ban bruttó 17,44 euró volt óránként. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 3441 eurót kereshettek havonta. Azonban a háromból két munkavállaló ennél kevesebb fizetést kapott Németországban.  A statisztikai hivatal elemzése kevésbe meglepő trendeket is kimutatott: az idősebbek jobban keresnek a fiataloknál, a felsőoktatási képzéssel rendelkezőknek több fizetése van, mint a szakképzetleneknek, a férfiaknak nagyobb a havi bére a nőknél és a Nyugat-Németországban élő munkavállalók többet keresnek a Kelet-Németországban élő munkavállalóknál. Ennek következtében a legnagyobb fizetéseket Hamburg és Hessen tartományban adják, a legkisebb fizetések Türingiában és Mecklenburg-Vorpommern tartományban vannak. ​ Felmérés: Mikor éri meg szakmát váltani Németországban? Kelt: 2023. június 7. Általában rokon szakmákba érdemes váltani. ​ A munkahelyváltás különösen akkor fizetődik ki, ha az alkalmazottak az éppen gyakorolt szakmájukhoz kapcsolódó tevékenységekre vált. A fizetésemelés ilyenkor akár évi bruttó 3,500 euróval is magasabb lehet, mint ha nem kapcsolódó szakmára vált.

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top