Ugrás a tartalomra

Nyárra érkezhet a vakcina gyermekeknek

Mikorra készül el gyermek- és fiatalkorúak számára a koronavírus elleni oltás?


A német egészségügyi miniszter reménykedik és szurkol a megfelelő eredményekért.


Jens Spahn egészségügyi miniszter a következőt közölte a német sajtóval február 5-én: „abból indulunk ki – és szurkolunk érte, hogy ha minden jól megy, akkor nyárra lesz olyan oltóanyagunk is, amely a gyermek- és fiatalkorúakat is megvédi a járványtól.”

Spahn elismerte, hogy jelen állás szerint nem létezik fiatalkorúak számára megfelelő koronavírus elleni védőoltás. A részben német fejlesztésű Biontech/Pfizer-féle vakcinát csak 16 éves kortól engedélyezték, a Moderna és az Astra-Zeneca ellenanyagát pedig csak 18 éves kortól. Az Astra-Zeneca kálváriájáról és az idős korosztálynál született eredményeiről ITT írtunk korábban.

Ez pedig problémát jelent a krónikus betegséggel küzdő gyermekek számára. Több gyógyszergyártó is azon dolgozik, hogy a 18, illetve 16 év alatti korosztályra is optimalizálja az ellenanyagát. A legtöbb esetben egyébként gyermekeknél ritkán adódnak problémák az esetleges fertőzésből (gyakran nagyon enyhe lefolyású), ám egyre több esetben tartanak a koronavírus esetleges gyermekeknél kialakuló szövődményeitől. Ilyen lehet a PIMS (Paediatric Inflammatory Multisystem Syndrome – egy sokszervi gyulladás, hetekkel a fertőzés után), melyről ITT olvasható bővebb információ a Bethesda Gyermekkórház főorvosa jóvoltából. Az ilyen típusú gyulladásnál azt gyanítják a szakemberek, hogy a nem megfelelő oltás mellékhatásokkal is járhat. A PIMS kialakulását követően a tragikus kimenetel esélye 2-6% is lehet.

Forrás: rtl.de