Ugrás a tartalomra

Ausztria: Eltörölhetik az oltási kötelezettséget

Meg oltási lottó sem lesz


Nehammer osztrák kancellár megkérdőjelezi az intézkedést, miután több tartományi vezető már felszólalt ellene. Mindezt úgy tették, hogy korábban éppen ők voltak, akik kötelező oltást követeltek.

Karl Nehammer osztrák kancellár  a múlt héten Kelet-Tirolban töltötte pihenését családjával. Nem egyedül, hanem a honvédelmi miniszter és Alsó-Ausztria kormányzójának családjával együtt. Szinte az összes média beszámolt az ÖVP családi üdüléséről, és szinte mindenki beszámolt Nehammer autós hazaútjáról. A vezető melletti ülésről szellemes interjút adott a Kronen Zeitungnak, amelyben a felesége is rövid ideig részt vett, és amelynek azzal végződött, hogy fia egy szendvicset akart enni egy pihenőhelyen.

Nem lesz oltási lottó

Mindezt két dolog miatt érdemes megemlíteni: egyrészt ott van az oltási lottó, amelyet a fekete-zöld koalíció szinte egyidejűleg mutatott be a kötelező oltásról szóló törvény bejelentésével – nos, erre mégse fog sor kerülni. Ennek alapján átlagosan minden tizedik beoltott személy 500 euró értékű utalványt nyert volna, amit a helyi vállalatoknál válthattak volna be.

A költséget egymilliárd eurót becsülték és az ORF-nek kellett volna lebonyolítania. De úgy tűnik, nem kérdezték meg előre, és ők nem akarták megszervezni. Nehammer most azt javasolta, hogy fizessék ki a pénzt azoknak az embereknek, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a járvány idején. Az lottó amúgy sem az ő ötlete volt, az SPÖ akarta. Ők ezt azonnal cáfolták.

Eltörölhetik az oltási kötelezettséget

Egyébként a kancellár sokkal nagyobb hírt is elárult: maga az oltási kötelezettség is megszűnhet. Ha a kormány által megbízott szakértői bizottság a törvény felfüggesztését kéri, akkor ezt megfogadják. Számára a kötelező oltás "egy eszköz, amellyel a vírus ellen dolgozunk. És az eszközt akkor használjuk, amikor szükséges." Az elmúlt napokban több kormányzó is felszólalt a kötelező védőoltás ellen , habár a törvény február eleje óta de facto hatályban van, csak még nem hajtották végre. Egyébként maguk az tartományi vezetők voltak azok, akik tavaly ősszel kötelező oltást követeltek.

Sok visszásságról írnak az újságok, melyben az FPÖ és az ÖVP érintettek lehetnek

Eközben a járvány elleni küzdelemről és a káoszról szóló vita elfed, talán szándékosan, számos olyan belpolitikai kérdést, amelyek még mindig komoly problémákat okozhatnak az ÖVP-nek - és a korábbi koalíciós partnernek, az FPÖ-nek is. A múlt héten például a Falter hetilap beszámolt az ÖVP-hez közeli magas rangú igazságügyi tisztviselők tömeges beavatkozásáról a Gazdasági és Korrupciós Ügyészség (WKStA) munkájába, amely Sebastian Kurz volt kancellár időszakának számos konzervatív politikusát vizsgálja. A Die Presse napilap  pedig jelenleg naponta közöl részleteket az – időközben  most átstrukturált és átnevezett "Szövetségi Alkotmányvédelmi és Terrorizmusellenes Hivatal" (Bundesamt für Verfassungsschutz und Terrorismusbekämpfung – BVT) – botrányainak folyamatosan növekvő vizsgálatából.

Eszerint a BVT korábbi tisztviselői állítólag információkat vásároltak és adtak át a hivatal aktív alkalmazottairól, ezzel segítve gazdasági csalókat, például a Wirecard igazgatósági tagját, Jan Marsaleknek, titkos adatokat szolgáltattak az FPÖ Nationalratban ülő képviselőjének, de ellenzéki politikusoknak is, és külföldi kémkedést végeztek. Még mindig nem találtak meg minden szivárogtatást, mondják.

Azonban Karl Nehammer interjúja, beleértve az olyan stílus-kérdéseket is, mint például az autóból küldött szelfik, egyelőre még uralja a közbeszédet.

Forrás: sueddeutsche.de