Ugrás a tartalomra

Négyből három gyógyultnál hosszú távon is maradnak szövődmények

Wuhanban azt kutatták, mik a fertőzés hosszú távú hatásai


A kínai Chaolin Huang azt vizsgálta meg, mik a fertőzés hosszú távú szövődményei a kórházból való elbocsátást követően.

Különös érdeklődést fordítottak arra, hogy melyek a gyakori szimptómák és inkább nőknél vagy inkább férfiaknál maradnak meg sokáig.

A vizsgálatban 1733 COVID-19 olyan fertőzött vett részt, akiket tavaly májussal bezárólag az egyik wuhani klinikán kezeltek. Nekik egy kérdőívet kellett kitölteni, majd orvosi vizsgálat következett és végül egy 6 perces sétatesztet végeztek el.
A résztvevők nagyjából fele-fele arányban volt férfi és nő. 25 százalékuknak nem volt szükségük plusz oxigénre a kórházi tartózkodás alatt, 68-nak igen, a többieket csövön kellett lélegeztetni vagy mesterséges lélegeztetést végeztek náluk.

A nők jóval gyakrabban szenvednek az utóhatásoktól

A betegek 76 százalékának még hat hónap elteltével is volt legalább egy szimptómája. A nők sokkal nagyobb arányban szenvedtek a hosszú távú hatásoktól. Az is megállapítható, hogy az elsődleges megbetegedés súlyosságával arányosan nő a hosszú távú következmények gyakorisága is.

Az alábbi táblázat a férfiaknál illetve nőknél előforduló gyakori következményeket sorolja fel.

Előfordulás férfiaknál Előfordulás nőknél
73 százalék: egy vagy több szimptóma 81 százalék: egy vagy több szimptóma
59 százalék: izomgyengeség és fáradtság 66 százalék: izomgyengeség és fáradtság
25 százalék: alvási zavarok 28 százalék: alvási zavarok
21 százalék: hajhullás 23 százalék: hajhullás
10 százalék: szaglási zavarok 11 százalék: szaglási zavarok
9 százalék: ízületi fájdalmak 10 százalék: ízületi fájdalmak
7 százalék: ízlelési zavarok 8 százalék: ízlelési zavarok
18 százalék: Félelmek és depresszió 28 százalék: Félelmek és depresszió

Mit mond a többi kutató?

Az Ärzteblatt azt kritizálja, hogy Chaolin és munkatársai nem vették figyelembe a páciens korábbi betegségeit és a teljes egészségi állapotot sem vizsgálta. Olasz kutatók megjegyezték, hogy bár a vizsgálatban részt vevők csupán négy százalékát kezelték intenzív osztályon, a vizsgálat eredményei nagyjából egybecsengenek az olasz eredményekkel.   
Egy másik svájci tanulmány a fáradtságot, légszomjat, valamint az íz- és szagérzékelés tartós elvesztését nevezte a leggyakoribb szövődménynek, egy oxfordi szerint pedig minden ötödik pszichikai problémáktól szenved a diagnózis megállapítását követően.

Még csak most kezdjük megérteni a hosszútávú következményeket

Bin Cao professzor, aki részt vett a wuhani vizsgálatban, így jellemezte a kutatás helyzetét: “Mivel a COVID-19 ennyire új betegség, még csak most kezdjük megérteni, milyen hosszútávú hatásai vannak a páciensek egészségére. Elemzéseink mindenesetre arra mutatnak rá, hogy a betegeknek a kórház elhagyását követően legalább egy utóhatással kell számolniuk.”

Ez is érdekelhet: Átestél a fertőzésen. Köthetsz vajon még biztosítást?

Forrás: fr.de