A tartományok nem tartották magukat a koronavírus elleni harcban született megegyezésekhez, ezért a szövetségi kormány át akar nyúlni a fejük fölött. Akár már jövő héten elfogadhatják a “vészféktörvényt”. De mit is jelent ez?
Már hetek óta lehet tudni: ha 100-nál nagyobb az incidencia, az érintett tartományoknak vagy régióknak be kell húzni a vészféket és vissza kell vonni a megtett enyhítéseket.
De a tartományok gyakran külön utakon járnak, kivételeket és kifogásokat keresnek. Minden kérés és érvelés ellenére is.
Módosítani fogják a járványügyi törvényt
Ami most következni fog, már két hete be lett harangozva: a járványügyi törvény (Infektionsschutzgesetz) módosítása által országosan egységes szabályokat fognak alkotni. Ezek 100-as értéknél lépnek életbe, ez alatt a korábbi koronacsúcsok határozatai érvényesek és a tartományok kezében marad az irányítás.
Ez azt is jelenti, hogy a jövő heti koronacsúcs elmarad és a jövőben már csak egyéb témákban fogják összehívni. Például az oltások vagy elszállásolási tilalom ügyében.
A kormány ehelyett törvénymódosítást fog keddi előrehozott ülésén elhatározni. Ezután gyors törvényhozás következik. A Bundestag elnöke már jelezte, hogy a törvényt a „következő két héten szükség esetén akár egyetlen hét alatt” gyorsan el fogják fogadni.
Ezeket az alternatívákat javasolja a szövetségi belügyminisztérium
Kormányzati információk alapján a szövetségi belügyminisztérium három javaslatot terjesztett be:
- „Vészfékről” szóló törvény;
- „Jelzőlámpa-törvény”, ami három fázisban definiál különböző intézkedéseket az incidenciák és az intenzív terápiás ágyak telítettségének függvényében;
- „Hullámtörő” törvény, ami kiterjesztett jelzőlámpatörvényként működik és azt a vállalatok számára előírt tesztkötelezettséggel egészíti ki
Április 9-én reggel már megállapodott a miniszterelnöki konferencia elnöke és a bajor miniszterelnök a kancellári hivatallal az első verzióról, a vészféktörvényről.
A mostani helyzetben az az új, hogy a törvény kötelezi a tartományokat a megállapodások tartományi jogszabályba való átültetésére. Az új módszerben a szövetségi szint, a tartományok és a Bundestag frakciói is egyetértenek.
Milyen menetrend várható?
A kancellári hivatal szombatig elkészít egy tervezetet. Ezt aztán a szövetségi kormány összehangolja és bemutatja a tartományoknak, illetve megvitatja velük. Ezt követik a Bundestag frakcióinak belső szavazásai, végül pedig kormányhatározat következik. Még nem világos, hogy a törvényhez a Bundesrat egyetértése milyen formában és határidővel lesz szükséges.
Mik lesznek a konkrét szabályok?
A szövetségi kormány fedve tartja még lapjait és nem nyilatkozik arról, hogy milyen szigorúak lehetnek az intézkedések. Lesznek várhatóan büntetések, amik már most a járványügyi törvényben is vannak. A vészféktörvény összetevőit még pontosítani kell.
Annyi biztos, hogy az incidenciát járási szinten fogják mérni, hogy ne vetődhessen fel a vád, hogy összemosnak mindent.
Egy kormányszóvivő kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem akar „túl nagy különbséget tenni a korlátozások és az országos vészfék között"
Spahn egy pénteki sajtókonferencián jelezte, hogy lehetséges intézkedések lehetnek a kijárási korlátozások és a mozgási szabadság korlátozása. Ezzel konkrétan a munkahelyre bejárásra és a nem szükséges utakra utalt. A vállalatok tesztre kötelezéséről nem fogalmazott egyértelműen.
Forrás: spiegel.de