Jön a digitális oltási igazolvány Németországban is
Már keresik a gyártót hozzá…
A szövetségi kormány sokáig elzárkózott a bevezetésétől, de végül beadta a derekát. Mind a kancellár, mind az oltási bizottság, mind pedig az egészségügyi miniszter arról beszélt egészen eddig, hogy addig nem lehet előjogokat adni senkinek, amíg nem kap mindenki lehetőséget az oltás beadatására. Erről ITT írtunk korábban.
Az egészségügyi miniszter jelenleg megfelelő szakértelemmel rendelkező céget keres, aki el tudja készíteni a digitális okmányt. Nyilvánvalóan túl nagy lett a nyomás a gazdasági szereplők részéről.
A Bitkom felmérése szerint a polgárok igénylik a digitális igazolványt
A digitális gazdaság több mint 2000 szereplőjét tömörítő Bitkom szakmai szervezet reprezentatív közvéleménykutatást rendelt meg a kérdésben. Arra a kérdésre, hogy a már jelenleg is működő Corona-WarnApp-ot bővítsék-e olyan funkcióval, amivel használója igazolhatja oltottságát, 43 százalék határozott igennel, 21 százalék pedig inkább igennel válaszolt.
Milyen aggályok vannak a digitális igazolványt elutasítóknál
A nemmel válaszolók mintegy 60 százaléka az adatvédelem miatt aggódik. Az elutasítók között azok aránya is elég magas (31 százalék), akiknek egyszerűen nincs alkalmas telefonjuk vagy tabletjük az alkalmazás használatához.
Mit mond most a szövetségi kormány?
A kormány a bejelentés napján, február 23-án információs oldalt hozott létre a digitális oltási dokumentumra vonatkozó kérdések megválaszolására. Ebben kifejti, hogy az eddigi, papíralapú, sárga oltási könyvecske továbbra is megmarad és a digitális verzió azt majd csak kiegészíti.
A digitalizálás egy uniós döntés alapján, annak ajánlásait és szabványait szem előtt tartva fog megtörténni. Az uniós döntést egyébként már említettük egy korábbi cikkünkben ITT. Azért fontos az egységes adatformátum és tartalom, hogy a tagállamok elfogadhassák egymás igazolásait.
Hogyan fog működni az igazolvány?
Oltáskor az állampolgárok egy 2D-vonalkódot kapnak, amit okostelefonjukkal beolvashatnak. Ez rögzíti az oltás legfontosabb adatait és a telefonra telepített alkalmazás eltárolja. Ennek a kódnak a hitelességét ellenőrizhetik majd később különböző szolgáltatók – például a légitársaságok. Természetesen a papíralapú vonalkódot is el fogják fogadni.
Az igazolvány személyazonosító igazolvánnyal együtt lesz majd érvényes. Hamisítás és illetéktelen sokszorosítás ellen kriptográfiai eljárásokkal védik a dokumentumot.
Nem lesz központi nyilvántartás
Az adatvédelem miatt aggódóknak jó hír, hogy a kormány nem tervezi központi nyilvántartás létrehozását – az alkalmazás használója eldöntheti hogy mikor akarja esetleg kitörölni a telefonon tárolt információt. Családok (gyerekek és partnerek) adatait közösen is lehet tárolni, egyetlen készüléken.
Ez is érdekelhet: Mi van az Astra Zeneca oltással?
- Közben érdemes elolvasni, hogy az Astra Zeneca oltás után a beoltottak 40%-a jelzett immunreakciót vagy mellékhatást. A virológusok így magyarázzák miért nem gond. Részletek ITT
- Mi van azokkal akik már korábban fertőzöttek voltak? Kérjenek-e oltást? Részletek ITT
Forrás: Tagesschau híradó, bundesgesundheitsministerium.de, bitkom.org