Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre.  Részletek:
open_in_new

Hamarosan kortól függ, ki mikor mehet a Saturnba és a Media Marktba


Az áruházak elnöke állt elő a javaslattal

A vásárlási idősáv lenne a megoldás a problémákra?


A kereskedelem is keresi a kiskapukat arra, hogy újból teljes kapacitással működhessen. Bernhard Düttmann, a Media Markt és Saturn áruházakat üzemeltető Ceconomy vállalat elnöke abban látja a megoldást, ha a vásárlókat a jövőben koruk és lakossági rétegük szerint szolgálhatnák ki a műszaki üzletek.

Az érvényes járványügyi előírások szerint az üzlethelyiségekben minden vevőre 20 négyzetméternyi területnek kell jutnia. A cégcsoport elnöke a Német Kereskedelmi Szövetség (Handelsverband Deutschland – HDE) részére a következő három csoportot javasolta: diákok/gyakornokok és hallgatók; dolgozók és veszélyeztetettek.

A javaslat értelmében az idős (60 vagy 65 év feletti) harmadik csoport hétköznap 10-12 óra között; a dolgozók hétfőn, szerdán és szombat reggel; a fiatalabb korosztály pedig kedden, csütörtökön és szombat délután vásárolhatna külön idősávban. Az emberek létszámának szabályozása mellett a kötelező maszkviselésre és a 2 méteres távolság megtartására is ügyelnének az üzletvezetők és rendőrök. A fenti csoportokat a kereskedelem egészében bevezetnék, nem csupán a műszaki áruházakban.

Ezt kezdő javaslatként kívánja a HDE felvetni a kancellárnak szerdán. A tervek szerint párbeszédet kívánnak kezdeményezni a többi vezetővel és a politikusokkal is a fokozatos, előre megtervezett újranyitási stratégiáról, különben számos üzlettulajdonos kerül a tönk szélére. Düttmann szerint intelligens megoldásra van szükség, hiszen a fertőzés veszélye nem magasabb egy elektronikai szaküzletben, mint egy szupermarket műszaki osztályán.

Egy fajta segítség nyújtésent tekinthetünk ezekre az intézkedésekre, melyek próbálják a holt pontból kimzodítani a kereskedelmet úgy, hogy közben az emberek egészsége legyen a fő szempont. Amíg a megoldás a fő cél, addig jó irányba haladnak az intézkedések és meg kell próbáljuk pozitívként felfogni és ezekhez alkalmazkodni, az új normalitáshoz, egyelőre legalább is. 


Iskolás gyerekeid vannak? Az iskolák nyitásáról ITT írtunk.

Forrás: welt.de

Legutóbbi cikkek

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top