Ugrás a tartalomra

FRISS: Rizikóterületté nyilvánították Budapestet és Bécset

Az elmúlt egy hétben átlépte az 50-et az új fertőzöttek száma százezer lakosra vetítve


A Robert Koch Intézet (RKI) reagált a növekvő koronavírusos esetekre.

Szeptember 16-án szerdán frissítette a német járványügyi intézet a rizikóterületek listáját. A friss listán sajnálatos módon helyet kapott a magyar és az osztrák főváros, a svájci Freiburg (Fribourg) kanton, a romániai Neamt és Caras Severin járások is (ugyanakkor Arges és Dambovita esetében viszavonták a figyelmeztetést). A rizikóterületekről korábbi cikkünkben írtunk, a jelenleg érvényes szabályok értelmében így a Budapestről Németországba visszatérők jogosultak az ingyenes koronavírus-teszt elvégzésére.

A magyar fővárosnak a nemzetközi sportélet szempontjából különösen rosszkor jött ez a besorolás, hiszen egy hét múlva szeptember 24-én az új Puskás Ferenc Stadionban játszák az UEFA Szuperkupa-döntőt. A mérkőzésen a Bayern München és a Sevilla csap össze húszezer néző előtt. Belépőket korlátozott számban lehetett igényelni a mérkőzésre a két klub drukkerei összesen hatezer jegyet kaptak, számukra az eredeti tervek szerint engedélyezett lesz a beutazás Magyarországra. A magyar kormány és az UEFA ezt a mérkőzést egyfajta nemzetközi tesztnek tekinti a stadion harmadát megtöltve helyi és vendégdrukkerekkel. Budapest a döntő megrendezését a koronavírus miatt kapta meg Lisszabontól, ahol végül a Bajnokok Ligája rájátszását és fináléját rendezték meg nézők nélkül augusztus végén.

Mivel jár az, ha agy területet rizikóterületté nyilvánítanak (Reisewarnung)?
A rizikóterületek felkeresését a német külügy nem tanácsolja. Ha mégis ilyen helyre tervezel utazni, a már lefoglalt utazást Németországban díjmentesen lemondhatjátok. Az ilyen régiókból visszatérő turisták számára kötelező a koronavírus-tesztek elvégzése. Ezeket 2020 augusztus eleje óta az állam költségére akár a német reptereken is elvégeztethetjük. Negatív teszttel kiváltható a 14-napos házi karantén. Fontos: a korlátozások szempontjából a visszaút dátuma a mérvadó. Tehát, ha kinn tartózkodásunk alatt nyilvánít a kormány rizikóterületté egy régiót a német kormány, visszatérésünkkor kötelezhetnek a teszt elvégzésére. Egyelőre nem tisztázott, hogy a német jog szerint egy időközben kockázatossá nyilvánított területről köteles-e egy németországi munkavállaló visszatérni a nyaralásából. Részletek ITT.

Forrás: zdf.de