Német Munka Team = EXACT Personal UG

Ingyenes munkaközvetítés Németországba szállással.
Tel: +4986416949000

call open_in_new email

A német parlament megszavazta az azonos neműek házasságát engedélyező törvényt


A Parlament nagy többséggel szavazta meg a törvényt

Most pénteken 393 szavazattal, 226 ellenében, 4 tartózkodással a német parlament megszavazta az egyneműek házasságkötését engedélyező törvényt.

Összesen 623 szavazat érkezett, mely azt jelenti, hogy legalább 75 Uniós képviselő igennel szavazott, pedig korábban Merkel kancellár a megosztó témát lelkiismereti kérdésnek nyilvánította. Úgy látszik, a párton belül most nem volt meg a szokásos összetartás.

Az eredményhirdetés után pedig konfetti eső is esett az ülésteremben, amire eddig még soha nem volt példa.

A döntés jelentősége az, hogy bár eddig a homoszexuálisok bejegyzett élettársi kapcsolatban élhettek ugyan, de nem házasodhattak. Ez most megváltozott, viszont a legfontosabb, hogy a párok a jövőben gyermeket is örökbe fogadhatnak.

A döntést az alkotmánybíróság elé vihetik és megtámadhatják. Több CDU-CSU politikus szerint a térvény alkotmányellenes és jelezték, hogy ezt a lépést meg fogják tenni.

Angela Merkel egyébként a törvény ellen szavazott. Az eredmény nyilvánosságra hozatala után is úgy nyilatkozott, számára a házasság egy férfi és egy nő között köttetik, mint ahogy az az Alaptörvényben is van.

 

Forrás: spiegel.de
-
Legutóbbi cikkek

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top