Bizonyos esetekben megúszhatod a pontok gyűjtését Németországban  Részletek:
open_in_new

Pénzt adnak vissza a biztosítók a járvány miatt


Kevesebb kilométernél olcsóbb a gépjármű-biztosítás

Ha jelentősen kisebb mértékben nőtt a kilométeróra számlálójának állása mint ami a biztosítási szerződésedben szerepel, feltétlen jelezd a biztosítódnak. 50 eurót vagy akár még többet is spórolhatsz ezáltal.

A koronavírus-válság miatt a biztosítottak pénzt kaphatnak vissza a biztosítótársaságoktól. Mivel sokan távmunkára álltak át, jelentősen csökkent a közlekedési balesetek száma, közölte a Német Statisztikai Hivatal. Tavaly március és június között 670 ezer közötti baleset történt, 26 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban.
A biztosítókat tömörítő Gesamtverband der Deutschen Versicherungswirtschaft óva int a túlfokozott reményektől, viszont egyes biztosítók, mint például az Allianz már lépett is. Több mint 60 ezer ügyfél kapott visszatérítést, mert kevesebb kilométert tettek meg a vártnál, közölte szóvivőjük forrásunkkal.

Általában neked kell jelezned, ha kevesebb kilométert vezetsz

Ha tavaly a járvány miatt lényegesen kevesebbet vezettél, érdemes díjvisszatérítést kérned a gépjármű-biztosítódtól. Automatikusan ugyanis csak a legkevesebb biztosító fogja megtéríteni a különbözetet.
Nem minden biztosító térít visszamenőleges hatállyal
A finanztest.de megkérdezte a tíz legnagyobb biztosítótársaságot és húsz másikat, akik tesztjükben nagyon jó eredményt értek el. Minden biztosító, aki válaszolt, hajlandónak mutatkozott ügyfeleinek – kérvény alapján – visszatérítést adni. A probléma viszont az, hogy néhányuk csak attól az időponttól kezdődően számítja fel az alacsonyabb kilométer-teljesítmény szintjének megfelelő, alacsonyabb díjat, amikor az ügyfél bejelenti a változást – vagyis nem tavaly márciusig visszamenőleg, amikor legtöbbünk jóval kevesebbet kezdett munkahelyére bejárni. Igazságosnak épp nem mondható ez a hozzáállás.

30 megkérdezett társaságból 9 tavaly októberben nem volt hajlandó a visszamenőleges visszatérítésre. A többség, 17 biztosító, a megkeresés időpontjában visszamenőleges fizetésre is hajlandónak mutatkozott. A Sparkasse-leányvállalat S-Direkt a visszamenőleges térítést – afféle korona-bónuszként – csak korlátozott ideig volt hajlandó teljesíteni. Négy társaság nem adott választ. Egy további biztosító a harmincas listán felül jelentkezett, amikor megtudta, hogy milyen felmérést készül.

Így kapod vissza a pénzed

Vesd össze a tényleges kilométerszámot azzal az értékkel, ami a szerződésedben áll. Ezután lépj kapcsolatba a biztosítóddal. Legegyszerűbb ezt e-mailben vagy levélbe tenni. Figyelj oda arra, hogy küldjenek visszaigazolást az új kilométerszámról, valamint a díjmódosítás időpontját és összegét. Gyakran online is megteheted a bejelentést: gyakran ez a legegyszerűbb út, mert ilyenkor kétség esetén rögtön kapsz visszaigazolást is legtöbbször.

Ezek a biztosítók voltak készek a visszamenőleges térítésre
AdmiralDirekt
Allianz
BavariaDirekt
Bessergrün
CosmosDirekt
Dialog
Ergo
Friday*
HDI
Huk24/HUK-Coburg
Kravag
Nexible
R+V24
Verti
VRK
WGV
Zurich

Ezek a biztosítók nem voltak hajlandóak visszamenőleges térítésre
Axa
Confidon
DEVK
HanseMerkur
Janitos
LVM
S-Direkt***
Nürnberger Versicherung
VHV / HannoverscheDirekt
Württembergische

Ezek a társaságok nem adtak tájékoztatást
Condor
Die Bayerische
Freeyou Car
RheinLand

Forrás: finanztip.de, tagesspiegel.de

A cikk tartalma informatív jellegű és nem tanácsadás ezért nem vállalunk érte felelősséget. Tanácsadásért és pontos információkért kérjük forduljon kompetens hivatalokohoz, szakemberekhez. A szakértők által írt cikkek tartalmáért ők felelnek.

Legutóbbi cikkek

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top