Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Milyen büntetésre számíthat, aki baleseti helyszínen bámészkodik Németországban?


Alapesetben pénzbírság jár, de akár a büntetőjogi felelősségre vonás is felmerülhet

Amikor a kék fények és a sziréna veszélyt jeleznek, általában kíváncsikká válunk, hogy vajon mi történt. Ez teljesen normális. Viszont vannak olyanok is, akik mágnesként odaragadnak a helyszínhez: ők a bámészkodók.
Néhány bámészkodó még arra is vetemedik, hogy videókat készítsen, amiket aztán időnként még a közösségi médiában megosztanak.

De vajon hogyan védekezhetnek ez ellen az áldozatok és hozzátartozóik?

Pedagógiai megközelítésektől a szigorúbb törvényig

A szalagcímekben 2021 májusában például az A3-as autópályán történt halálos baleset szerepelt illetve az, hogy mi történt utána. Egy bámészkodó és filmező autós annyira felbosszantotta a rendőröket, hogy a rendőrség előállította az autójában ülő elkövetőt. Azonban nem a következő járőrkocsihoz vezette, hanem egyenesen a balesetet szenvedett autós holttestéhez.

Itt a rendőr helyszíni sokkterápiának akarta alávetni a nézelődőt. Oktatási célzattal: nézd csak meg, milyen szörnyű nyomorúságot használtál ki arra, hogy pár másodperces "hírnévre" tegyél szert?

Nyilván ez a fajta sokkolás nem teljes tiszta jogilag, viszont a törvényhozó sem tartja helyesnek a fenti magatartást: 2021. január 1-től az elhunyt személyekről készült képek készítése a Strafgesetzbuch 201a. §-a (1) bekezdés 3. pontja szerint szintén büntetendő. Korábban csak az élő személyek fényképezéséért vontak büntetőjogi felelősségre.

Ha a bámészkodók mentőalakulatokat akadályoznak, akkor olyan bűncselekményeket is felmerülnek, mint a (gondatlan) testi sértés vagy az emberölés. Ha a bámészkodó inkább szenzációhajhász riporterként viselkedik ahelyett, hogy szükséges és ésszerű segítséget nyújtana, akkor a segítségnyújtás elmulasztása miatt is lehet vádat emelni.

A bámészkodókra a gyakorlatban legtöbbször pénzbírság vár. Felmerülhet a szabálysértésekről szóló törvény (Ordnungswidrigkeitengesetz) szerinti bírság alkalmazhatósága is.

Szigorításával azonban a jogalkotó egyúttal jelzést is adott az ítélkezési gyakorlat irányába, amely szerint a bámészkodókkal szembeni keményebb megközelítést legalábbis nem ellenzi. És már a törvény szigorítása előtt is voltak olyan esetek, amikor börtönbüntetésre ítélték a bámészkodókat.

Bánatpénz a bámészkodók áldozatainak?

Ha a baleset áldozatait filmre készítik, és ezeket a felvételeket harmadik felek számára is hozzáférhetővé teszik, akkor igenis felmerül az akaratuk ellenére lefilmezett baleseti áldozatok és hozzátartozóik részérül a lehetőség, hogy személyiségi jogaik ezzel összefüggő megsértése miatt polgári jogi úton bánatpénzt kérjenek.

Végezetül: Akár még „vicces” is lehet, amilyen egyszerűen bizonyítható a jogsértés

A bizonyíték arra, hogy a bámészkodó képeket készített, gyakran meglepően egyszerű. Például előfordulhat, hogy egy másik bámészkodó segít ebben, azáltal, hogy egy másik bámészkodó szerepel a helyszínen készített képeken és így esetleg egymásra kölcsönösen terhelő bizonyítékot készítettek.

Forrás: anwalt.de

A cikk tartalma informatív jellegű és nem tanácsadás ezért nem vállalunk érte felelősséget. Tanácsadásért és pontos információkért kérjük forduljon kompetens hivatalokohoz, szakemberekhez. A szakértők által írt cikkek tartalmáért ők felelnek.

Legutóbbi cikkek
  • Milyen árakon vehetsz karácsony előtt repjegyeket Budapestre?

    nov 27: Mennyibe kerülnek a repjegyek karácsonyra Németországból Budapestre? Megnéztük a fontosabb repülőtársaságok repjegyeit német repterek és Budapest között. Nyilván az árak folyamatosan változhatnak ezért nem garantáljuk, hogy amikor eljut hozzád ez a cikk, akkor még az általunk feltüntetett árakat fogod találni. Ha nem találsz jó repjáratot, nézd meg a Németország - Magyarország közötti buszjáratokat is. Kelt: 2023 nov. 26, 21:00 WIZZAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 90€ Dec.22.: 100€ - 110€ Dec.24.: 120€ Dec.25.: 70€ - 110€ Dortmund - Budapest Dec.21.: 140€ Dec.23.: 120€ Dec.24.: 90€ RYANAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 93€ - 127€ Dec.22.: 113€ Dec.23.: 177€ Dec.24.: 164€ Nürnberg - Budapest Dec.20.: 54€ Dec.21.: 106€ Dec.23.: 81€ Dec.24.: 84€ EUROWINGS Stuttgart - Budapest Dec.19.: 100€ Dec.20.: 140€ Dec.21.: 160€ Dec.22.: 200€ Düsseldorf - Budapest Dec.19.: 150€ Dec.20.: 130€ Dec.21.: 190€ Dec.22.: 270€ Dec.24.: 190€ LUFTHANSA München - Budapest Dec.19.: 155€ Dec.20.: 155€ Dec.21.: 155€ Dec.22.: 155€ Dec.23.: 300€ Dec.24.: 323€ Frankfurt - Budapest Dec.19.: 141€ Dec.20.: 141€ Dec.21.: 111€ Dec.22.: 141€ Dec.23.: 141€ Dec.24.: 339€   Légi közlekedés Németországban Repüléssel kapcsolatos hírek és információk Németországból
  • Hol a legmagasabbak a fizetések Németországban? 2023

    nov 26: Az alábbi ágazatokban keresik a legtöbbet a dolgozók> Update  2023. május 3.: Megjelentek a 2022-es évre vonatkozó fizetési adatok tartományi lebontásban. Részletek itt: Milyen német tartományokban a legmagasabbak a fizetések Update: Milyen cégek adnak akár a 3000 eurónál nagyobb bónuszt is a munkavállalóknak? Részletek ITT ​ A németországi statisztikai hivatal elemzése a legjobban kereső szakmákról A Német Statisztikai Hivatal kiadta a 2021-es évre vonatkozó adatait. Kelt 2022 augusztus 2. A destatis.de felmérése szerint egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló átlagban havi bruttó 4.100 eurót keresett Németországban 2021-ben. Ezen adatok nem számolnak a különböző prémiumokkal, bónuszokkal, egyéb juttatásokkal (pl.: nyaralási hozzájárulás vagy karácsonyi pénz). A fizetések mértéke függ a munkavállaló egyedi jellemzőitől  (végzettségi szint, tevékenység formája, korcsoport), a német statisztikusok iparágak szerint sorolják be a német átlagfizetéseket. 2021 legjövedelmezőbb ágazatai közé tartozik az energiaellátás, az informatika és kommunikáció, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások. A havi bruttó átlagbér ezen ágazatokban 5.207 és 5.693 euró közé tehető. A lista élére az olaj- és földgázipari terület került 6.617 eurós átlagbérrel, ezt követi a szén- és olajfeldolgozó ágazat 6.410 eurós bruttó átlaggal. Az adatok alapján a lista aljára a szállásadással, gasztronómiával/vendéglátással foglalkozók átlagkeresete (2.116, illetve 2.156 euró) került, ezen ágazatok előtt végzett a munkaerőközvetítés és -kölcsönzés 2.494 eurós havi bruttó átlaggal a 2021-es évre vonatkozólag. Ez is érdekelhet: - Minimálbérek Németországban - Átlagfizetések Németországban - Munkaügyek Németországban Lássuk mi volt pár évvel ezelőtt: 2016-os adatok: A németországi statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy nagy különbségek vannak a fizetések között. A németországi statisztikai hivatal összesen 114 szakma fizetéseit elemezte.  Kelt 2017 május 17  A legnagyobb fizetést a pilóták és az orvosok kapják Németországban. A statisztikai hivatal adatai szerint az orvosok bruttó 41,21 eurót keresnek óránként, míg a pilóták akár bruttó 61,02 eurót is kaphatnak.  A legkevesebb fizetést a fodrászok, a kozmetikusok és a pincérek kapják. Ők a minimálbérhez közel álló összeget vihetnek haza. Az átlagkereset Németországban 2016-ban bruttó 17,44 euró volt óránként. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 3441 eurót kereshettek havonta. Azonban a háromból két munkavállaló ennél kevesebb fizetést kapott Németországban.  A statisztikai hivatal elemzése kevésbe meglepő trendeket is kimutatott: az idősebbek jobban keresnek a fiataloknál, a felsőoktatási képzéssel rendelkezőknek több fizetése van, mint a szakképzetleneknek, a férfiaknak nagyobb a havi bére a nőknél és a Nyugat-Németországban élő munkavállalók többet keresnek a Kelet-Németországban élő munkavállalóknál. Ennek következtében a legnagyobb fizetéseket Hamburg és Hessen tartományban adják, a legkisebb fizetések Türingiában és Mecklenburg-Vorpommern tartományban vannak. ​ Felmérés: Mikor éri meg szakmát váltani Németországban? Kelt: 2023. június 7. Általában rokon szakmákba érdemes váltani. ​ A munkahelyváltás különösen akkor fizetődik ki, ha az alkalmazottak az éppen gyakorolt szakmájukhoz kapcsolódó tevékenységekre vált. A fizetésemelés ilyenkor akár évi bruttó 3,500 euróval is magasabb lehet, mint ha nem kapcsolódó szakmára vált.

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top