Betegség miatt mondtak fel neked? Van esély kártérítésre!
Mit érdemes mérlegelni kártérítési per indítása előtt Németországban?
Németországban több esetben megtámadható bírósági úton a betegség miatt kapott felmondás.
A koronavírus-válság miatt sokan kerülhettek olyan helyzetbe, hogy betegségük miatt nem tudták ellátni munkájukat. Közülük jó pár embert egészségügyi okokból küldtek el, mely esetben érdemes lehet megfontolni a jogi utat. Alexander Bredereck, munkajogász szerint azon munkavállalóknak vannak a legjobb esélyeik a végkielégítésre, akik már legalább 6 hónapja az adott munkahelyen dolgoznak, és a munkáltató nem kisvállalkozás, tehát 10-nél több dolgozót foglalkoztat teljes munkaidőben. Ha a munkáltató betegséget jelöl meg a felmondás okaként, a német munkavédelmi törvény (Kündigungsschutzgesetz) védi a munkavállalót.
Sok munkaadó túl korán mondja ki a felmondást, amikor még nem ismert a beteg teljes diagnózisa. Ha a munkavállaló rövid lábadozás vagy rehabilitáció után visszatérhetne munkahelyére, de közben kitették a szűrét, jó eséllyel érdemes jogi útra terelnie az ügyet. A szakértő szerint, ha ezt tudatjuk is a munkáltatónkkal, hogy néhány héten belül újra munkaképesek lehetünk, akkor növeljük esélyeinket a kártérítési perben. A munkajogászok szerint az ilyen pereknél a munkáltató hamar felismeri, hogy visszavennie a munkavállalót sokkal többe kerülne, ezért inkább belemennek a végkielégítés vagy kártérítés kifizetésébe.
A munkaadók sokszor tisztában vannak ezzel, mégis megkísérlik a dolgozótól való megszabadulást egészségügyi okokra hivatkozva, noha a német munka törvénykönyvével ez szembe megy. Ugyanakkor azzal is számolnak, hogy egy huzamosabb ideig betegeskedő dolgozójuk után többször kell táppénzt és járulékokat fizetniük hosszabb-rövidebb ideig, így gazdaságilag nézve olcsóbb nekik megszabadulni az ilyen „veszélyforrástól”. Alexander Bredereck tanácsa: akit betegségre hivatkozva küldtek el, minél előbb keressen fel egy munkajogászt (akár még aznap) és adja elő az esetet! Ha a szakjogász úgy gondolja, hogy van keresnivalójuk a munkaügyi bíróságon, akkor érdemes lehet perre vinni az ügyet.
Kelt: 2020. 06. 18.
Forrás: anwalt.de