Ugrás a tartalomra

Vendéglők és klubok: Előbb bezárták, most meg az engedélyt is elvehetik

Egy év zárva tartás után automatikus megszűnik a működési engedély


A járvány elleni küzdelem miatt sok vendéglősnek be kellett zárni, sokuknak már egy éve. Az elszenvedett kárt tetőzheti, hogy elvehetik a működési engedélyt is: ha egy éven át nem nyitnak ki, megszűnik jogosultságuk – sokaknak éppen ma van a határidő.

Hónapok óta zárva tart számos vendéglátóipari egység. Sokaknak nem éri meg az elvitelre főzés – a munkatársakat Kurzarbeitra küldik, aztán meg az állami segélyek kifizetésére is várni kell. Ráadásul jön még a meglepő figyelmeztetés a hatóságoktól: aki egy éven át megszakítás nélkül zárva tart, azt az engedély megszűnése fenyegeti. Ez mindenekelőtt a kocsmákat, bárokat és klubokat érinti – sokuknak nem csak a legutóbbi bezárásokkor kellett lehúzni a rolót, hanem 2020 márciusa óta folyamatosan nem nyithattak ki.

Ennek megfelelően Bad Waldsee-ban a városi hivatal mind a 75 gasztronómiai egység vezetőjének írt és figyelmeztetést küldött. A tárgy ez volt: „Fontos információ: Működési engedély megszűnése a bezárást követő egy évvel”. Ebben arra figyelmeztetnek, hogy „a vendéglátóegységekről szóló törvény 8. paragrafusa értelmében a vendéglátóegység működési engedélye megszűnik, ha a tulajdonos nem üzemeltette az egységet egy éven át.” A baden-württembergi gazdasági minisztérium szerint ez a rendelkezés a koronavírus miatti bezárások esetén is hatályos.

Számos vendéglős mérges, hisz ők a túlélésért harcolnak. A városi hivatal így próbálja nyugtatni őket: „A tájékoztatóval nem bosszantani akartuk a vendéglátósokat, hanem épp ellenkezőleg. Segíteni akartunk abban, hogy el tudják kerülni a megszűnési határidő életbe lépését. Levelünkben tudatosan azt ajánlottuk fel, hogy mindenféle bürokráciától mentesen, akár egy telefonhívással vagy e-mailben jelezhessenek vissza nekünk”, tájékoztat a városi hivatal szóvivője.

A koronavírus „nyomós indoknak” számít

A bajor szálloda- és vendéglátóipari szövetség (Dehoga Bayern) is felhívta rá tagjai figyelmét a vendéglátóegységekről szóló törvényre, „mely szerint az engedély megszűnik, ha a tulajdonos az egységet az engedély kiadását követő egy évben nem kezdte meg tevékenységét vagy azt egy éven át nem végezte már. A határidőket meg lehet hosszabbítani nyomós indok megléte esetén.”

A bajor gazdasági minisztérium megerősítette a szövetség megkeresésesére, „hogy a koronavírus miatti intézkedések nyomós indoknak számítanak, mivel az érintetteknek hibája nélkül történő hatósági intézkedésről van szó. Lehetséges tehát a határidő meghosszabbítását kérni. Erre különösen a diszkók és klubok esetében lesz szükség.”

Csakugyan, a klubok voltak az első olyan egységek, amelyeknek be kellett zárni. „És ezek lesznek a legutolsók is, amelyek majd kinyithatnak”, magyarázza érdekképviseleti szervük, a Bundesverband deutscher Discotheken und Tanzbetriebe. Mivel a határidő nem hosszabbodik meg automatikusan, hanem kérelmezni kell, sietniük kell az érintett üzemeknek. Azok esetében, akiknek üzletét már az első korlátozásokkor bezárták, már ma lejárhat a határidő.

Ez is érdekelhet:
- Mini-lakások akár havi 250 euróért német nagyvárosokban? Jön a "Microliving"...

Forrás: n-tv.de