Hessenben jogellenesnek találta a beutazási karantént a beoltottak esetében a bíróság


Az ítéletet egy Dubaiból hazatért pár indítványára hozták

Azoknak a teljesen beoltott, utazásból hazatérő polgároknak, akik rizikós területről térnek vissza Németországba, nem kell tíz napra otthoni karanténba vonulniuk.

Erről sürgősségi határozattal döntött kedden a Frankfurti Közigazgatási Bíróság.

Az indítványt egy olyan pár nyújtotta be, akik Dubaiból tértek haza repülővel. A bemutatott oltási igazolványukkal be tudták bizonyítani, hogy a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták és az utolsó oltás óta eltelt már legalább két hét. Sürgősségi jogvédelmi keresetükben a tíz napos otthoni karantén elrendelése ellen emeltek jogi kifogást.

Miután az Egyesült Arab Emirátusokat a Robert Koch Intézet április 18-án a rizikós területek közé sorolta be (a lista ITT érhető el), a bíróság arra a végső következtetésre jutott, hogy előreláthatóan alkotmányellenes a karantén elrendelése beutazáskor illetve hazatéréskor, amennyiben nem vírusvariáns-területről (erről a kategóriáról ITT írtunk) utaznak be Németországba és már eltelt két hét a második adag oltás beadása óta. A Robert Koch Intézet állásfoglalására hivatkozva úgy indokolták a döntést, hogy a beoltottak a járvány terjedésében epidemiológiai szempontból már nem játszanak fontos szerepet. Ebbe a csoportba tartoznak a kérelmezők is, ezért nem áll fenn a karanténkötelezettség (Az.: 5 L 1071/21.F)
Az ítélet még nem emelkedett jogerőre – kéthetes határidőn belül lehet ellene fellebbezni a Kasseli Tartományi Közigazgatási Törvényszéknél.

Mi a helyzet a többi tartományban?

EBBEN a cikkünkben írtunk korábban arról, hogy milyen enyhítéseket adtak az egyes tartományok a beoltottaknak illetve azoknak, akik nemrégiben gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből. A tartományi törvények erejével eddig csak Baden-Württemberg és Rheinland-Pfalz törölte el a kedvezményezettek beutazási karanténját, viszont egyéb kedvezményeket adtak már nekik többek közt Bajorországban, Berlinben és Niedersachsenben.

A szabályozás egységesnek semmiképp sem mondható országos, szinten ezért fontos, hogy nézzétek meg a rátok vonatkozó szabályozást. A tartományi oldalakra mutató linkeket EZEN az oldalunkon találhatjátok meg.

Érdekes lesz megfigyelni, hogy ennek az ítéletnek a birtokában a többi tartományban vajon lesznek-e sikeres bírósági kezdeményések ebben a tárgykörben illetve a tartományi vagy szövetségi jogalkotás hogyan módosult az ítéletekkel összefüggésben.

Forrás: zeit.de

 

Legutóbbi cikkek
  • Munkaszüneti és ünnepnapok 2023. októberében Németországban

    szep 29: Ez is érdekelhet: Mi változik idén októberben. Rengeteg fontos jogszabályváltozás és támogatás jön októberben. Részletek ITT. Munkaszüneti és ünnepnapok 2023 októberében Munkaszüneti napok Október 3 – A német újraegyesítés ünnepe Németországban ez az egyik olyan politikai-történelmi hátterű ünnep, amit minden tartományban kiadnak mint szabadnapot. Idén keddre esik, vagyis megéri a hétfőt szabadnapként kivenni. Itt írtunk részletesen erről: Mit ünnepelnek a németek Október 3.-án? Október 31 – Reformáció ünnepe Ezt az ünnepet csak ott adják ki munkaszüneti napként, amely tartományokban hagyományosan a protestánsok Vannak többségben. Ezek a következők: •    Brandenburg •    Bremen •    Hamburg •    Mecklenburg-Vorpommern •    Niedersachsen •    Sachsen •    Schleswig-Holstein •    Thüringen Ez a nap is keddre esik, úgyhogy ha kiveszel egy napot, akkor négy egybefüggő napot pihenhetsz, amennyiben munkahelyed a fenti tartományok valamelyikében van. Amennyiben szeretnéd tudni, melyik ünnepet melyik tartományokban adják ki, akkor nézd meg ezt a cikkünket: Németországi ünnepnapok Iskolai szünnapok Ebben a hónapban megkezdődik minden tartományban az őszi szünet. A német alsó- és középfokú oktatásban ezen dátumok között pihenhetnek a tanulók. • & nbsp;  Baden-Württemberg: október 30-november 3. •    Bayern: október 30-november 3. •    Berlin: október 2 és október 22-november 4. •    Brandenburg: október 22-november 4. •    Bremen: október 2 és október 16-október 30. •    Hamburg: október 2 és október 16-október 27. •    Hessen: október 23-28 •    Mecklenburg-Vorpommern: október 9-14 és október 30-november 1 •    Niedersachsen: október 2 és október 16-30 •    Nordrhein-Westfalen: október 2-14 •    Rheinland-Pfalz: október 16-27 •    Saarland: október 23-november 3 •    Sachsen: október 2-14 és október 30 •    Sachsen-Anhalt: október 2 és október 16-30 •    Schleswig-Holstein: október 16-27 •    Thüringen: október 2-14 Amennyiben az év többi hónapjának szünidejeire vagy kiváncsi, akkor nézd meg ezt az oldalunkat: Iskolai szünetek Németországban tartományonként ​ Szabadság, szabadnapok ügyei Németországban Szabadsággal és szabadnapokkal kapcsolatos infók - német munkajog. Német munkajog: szabadság, szabadságigény, szabadnapok, betegszabadság.

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top