Ugrás a tartalomra

Várhatóan nem lehetséges március 15-től bevezetni az oltási kötelezettséget

Az informatikai szolgáltatók szerint lehetetlen időben elindítani a rendszert


Az informatikai kivitelezők szerint túl kevés az idő a megvalósításhoz

Az megvalósításban részt vevő Elga GmbH valamint, a IT-Services der Sozialversicherungen (IT-SV) vállalatok "ambiciózusnak" tartják a jelenlegi menetrendet.
Az Elga GmbH a törvényről szóló állásfoglalásában kifogásolja, hogy a tervek kidolgozása során nem konzultáltak vele. A rájuk vonatkozó műszaki előírások legkorábban április 1-én teljesíthetők.

A kormány elvárásaiban az is szerepel, ha bővítenék a központi betegnyilvántartást: minden Ausztriában regisztrált embert fel kell venni, beleértve a társadalombiztosítási számmal nem rendelkezőket is. Ehhez viszont még több időre van szükség.

A minisztérium ragaszkodik a tervekhez

Az Egészségügyi Minisztérium ragaszkodik a jelenlegi tervekhez. A törvény február elején hatályba fog lépni, válaszolták forrásunk kérdésére. Az oltási adatoknak a lakosságnyilvántartó hivatal adataival történi első összehasonlításról a törvénytervezet március 15-i kezdési dátummal rendelkezik.

"Amennyiben a felülvizsgálati folyamatban szereplő megjegyzések azt mutatják, hogy technikai okokból módosítani kell a határidőt, akkor ezt természetesen figyelembe fogjuk venni" - mondta a szóvivő forrásunk kérdésére. Ez viszont nem változtatja meg az oltási kötelezettség hatálybalépését."

Az oltási kötelezettségnek való megfelelést "ettől a ponttól kezdve a hatósági ellenőrzések keretében is széles körben ellenőrizni kell". A minisztérium közleményében nyitva hagyja, hogy ennek hogyan kell működnie a jelenlegi műszaki infrastruktúrával. Nem világos, hogy az oltási kötelezettségnek való megfelelés hogyan ellenőrizhető reálisan az előirányzott időn belül.

Forrás: derstandard.at


Akár 3600 euró büntetést is kaphatnak az oltást megtagadók Ausztriában

(Kelt: 2021. december 7.)

Ausztria februárban tervezi bevezetni a kötelező védőoltást. A média most további részletekről számolt be a törvényről. Ennek megfelelően a büntetést többször is, három havonta lehet kivetni. Február közepén az egészségügyi minisztérium még fog egy utolsó figyelmeztetést küldeni.

Miután a kötelező oltás februárban hatályba lép, Ausztria az oltást elutasítókat háromhavonta fogja szankcionálni. Erről több osztrák sajtótermék is beszámolt. A törvénytervezet 600 euró büntetést ír elő - háromhavonta. A határidő március 15. Aki addig nem tudja igazolni az oltást, annak fizetnie kell.

A Kurier vagy a Heute közlése szerint a terhes nők, bizonyos egészségkárosodással élők, a 14 év alatti gyermekek és a gyógyultak (hat hónapig) mentesülnek az oltási kötelezettség alól. Emellett a törvény azt is szabályozza, hogy a jövőben milyen gyakran kell beoltani az embereket. Például az első oltás február 1-től kötelező. A második oltást az első oltást követő legfeljebb 42 napon belül kell beadni. A rákövetkező emlékeztető (booster) oltásokat leghamarabb 120, legkésőbb 270 nap elteltével kell beadni.

Előbb figyelmeztetnek, aztán (rendszeresen) büntetnek

A jelentések szerint az egészségügyi miniszter február 15-én személyesen fogja megkérni az összes be nem oltott embert, hogy vegye fel az oltást. Ennek határideje március 15. – ez az esetleges büntetés első fizetési határideje.

Az elutasítás egy év alatt 2400 eurós büntetéshez is vezethet, vagyis a büntetések ismétlődhetnek és mindenféle költségekkel akár 3600 euróba is kerülhetnek. Végső lépésként vagy tartós elutasítás esetén szabadságvesztés is lehetséges. A törvénytervezet szerint az intézkedés hatálya 2024. január végéig fog tartani.

Az oltások kilenc hónap után általában érvényüket vesztik

Az oltási igazolások érvényességében is változások történtek. Mivel ezt visszamenőleges hatállyal 360-ról 270 napra rövidítették nemrégiben, Ausztriában hétfőn több ezer oltási igazolás vált érvénytelenné. A változások mindazokat érintik, akik március 11-e előtt megkapták a második oltást. Ez csökkenti az országos beoltottsági arányt is.

Más szabály érvényes azokra, akik felépültek, ezen kívül pedig legalább egyszer beoltották őket. Esetükben az oltási igazolás még mindig 360 napig érvényes, közölte az Egészségügyi Minisztérium. 2022. január 3-tól az egyetlen Janssen-adag (Johnson és Johnson) igazolása már nem számít teljes oltási védettségnek.

Forrás: n-tv.de, derstandard.at

Kép forrása: pixnio.com