Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Több fizetést adnának az idősgondozásban dolgozó ápolóknak Németországban


Több fizetést kapnának az idősápolók Németországban

Kevés az idősgondozó ápoló Németországban, ezért a probléma orvosolása érdekében ezév tavaszáig jobbá tennék a munkakörülményeket, és emelnék a fizetést. Következzenek a részletek.

Mivel az ápolásban eléggé eltérőek a fizetések, és az idősgondozásban dolgozó segéd- és szakápolók jóval kevesebbet keresnek, mint a beteggondozó kollégáik, a szövetségi kormány javítaná az idősgondozók munkakörülményeit, és emelné a fizetéseket.

Hivatalos információk szerint, az idősgondozásban dolgozó alkalmazottak 20 százaléka dolgozik bérmegállapodás szerint, az ápolás területén pedig egy általános minimálbér érvényes. Ez a magán, közösségi, non-profit és egyházi munkaadók szervezetének felépítésétől függ.

Az ápolók fizetésének emelését szabályozó törvény (“Gesetz für bessere Löhne in der Pflege”) egy minden területet lefedő bérmegállapodást céloz meg, ezért a szociális partnereknek (munkaadók és szakszervezetek) közösen kell megállapodniuk egy kollektív bérszerződésről vagy a bérek alsó határának megemeléséről.

Ennek egy lehetséges megoldása az, ha a munkaadók, munkavállalók és érdekképviseleteik egy mindent lefedő bérszerződést írnak alá, amelyet a szövetségi munkaügyi minisztérium az ápolói szakterület minden munkaadójára és munkavállalójára kiterjeszt az AentG alapján.

Emellett az új törvény figyelembe veszi az egyházi képviseletek önrendelkezési jogát is. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a szerződő felek megigényelhessék a bérszerződés kiterjesztését, legalább két egyházi közösség komissziójának beleegyezésére van szükség.

Egy másik megoldás az lenne, ha megemelik a bér alsó határát. Ehhez szükség van egy állandó, egyenjogúságon alapuló ápolói komisszióra, amely ajánlatokat dolgoz ki különböző minimálbér lehetőségekre segéd- és szakápolók számára. Az egyházi képviselet ebben az esetben sem hagyható ki. Ezeket a minimálbéreket a munkaügyi minisztérium az összes szakmai területen Kelet- és Nyugat-Németországban egységesen kötelezővé teheti.

A jelenlegi ápolói minimálbér, amelyből elsősorban a segédápolók profitálnak, és Nyugat-Németországban 11,05, Kelet-Németországban pedig 10,55 euró, 2020. április 30-ig érvényes.

Forrás: www.bund-verlag.de

 

A cikk tartalma informatív jellegű és nem tanácsadás ezért nem vállalunk érte felelősséget. Tanácsadásért és pontos információkért kérjük forduljon kompetens hivatalokohoz, szakemberekhez. A szakértők által írt cikkek tartalmáért ők felelnek.

Legutóbbi cikkek
  • Milyen árakon vehetsz karácsony előtt repjegyeket Budapestre?

    nov 27: Mennyibe kerülnek a repjegyek karácsonyra Németországból Budapestre? Megnéztük a fontosabb repülőtársaságok repjegyeit német repterek és Budapest között. Nyilván az árak folyamatosan változhatnak ezért nem garantáljuk, hogy amikor eljut hozzád ez a cikk, akkor még az általunk feltüntetett árakat fogod találni. Ha nem találsz jó repjáratot, nézd meg a Németország - Magyarország közötti buszjáratokat is. Kelt: 2023 nov. 26, 21:00 WIZZAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 90€ Dec.22.: 100€ - 110€ Dec.24.: 120€ Dec.25.: 70€ - 110€ Dortmund - Budapest Dec.21.: 140€ Dec.23.: 120€ Dec.24.: 90€ RYANAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 93€ - 127€ Dec.22.: 113€ Dec.23.: 177€ Dec.24.: 164€ Nürnberg - Budapest Dec.20.: 54€ Dec.21.: 106€ Dec.23.: 81€ Dec.24.: 84€ EUROWINGS Stuttgart - Budapest Dec.19.: 100€ Dec.20.: 140€ Dec.21.: 160€ Dec.22.: 200€ Düsseldorf - Budapest Dec.19.: 150€ Dec.20.: 130€ Dec.21.: 190€ Dec.22.: 270€ Dec.24.: 190€ LUFTHANSA München - Budapest Dec.19.: 155€ Dec.20.: 155€ Dec.21.: 155€ Dec.22.: 155€ Dec.23.: 300€ Dec.24.: 323€ Frankfurt - Budapest Dec.19.: 141€ Dec.20.: 141€ Dec.21.: 111€ Dec.22.: 141€ Dec.23.: 141€ Dec.24.: 339€   Légi közlekedés Németországban Repüléssel kapcsolatos hírek és információk Németországból
  • Hol a legmagasabbak a fizetések Németországban? 2023

    nov 26: Az alábbi ágazatokban keresik a legtöbbet a dolgozók> Update  2023. május 3.: Megjelentek a 2022-es évre vonatkozó fizetési adatok tartományi lebontásban. Részletek itt: Milyen német tartományokban a legmagasabbak a fizetések Update: Milyen cégek adnak akár a 3000 eurónál nagyobb bónuszt is a munkavállalóknak? Részletek ITT ​ A németországi statisztikai hivatal elemzése a legjobban kereső szakmákról A Német Statisztikai Hivatal kiadta a 2021-es évre vonatkozó adatait. Kelt 2022 augusztus 2. A destatis.de felmérése szerint egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló átlagban havi bruttó 4.100 eurót keresett Németországban 2021-ben. Ezen adatok nem számolnak a különböző prémiumokkal, bónuszokkal, egyéb juttatásokkal (pl.: nyaralási hozzájárulás vagy karácsonyi pénz). A fizetések mértéke függ a munkavállaló egyedi jellemzőitől  (végzettségi szint, tevékenység formája, korcsoport), a német statisztikusok iparágak szerint sorolják be a német átlagfizetéseket. 2021 legjövedelmezőbb ágazatai közé tartozik az energiaellátás, az informatika és kommunikáció, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások. A havi bruttó átlagbér ezen ágazatokban 5.207 és 5.693 euró közé tehető. A lista élére az olaj- és földgázipari terület került 6.617 eurós átlagbérrel, ezt követi a szén- és olajfeldolgozó ágazat 6.410 eurós bruttó átlaggal. Az adatok alapján a lista aljára a szállásadással, gasztronómiával/vendéglátással foglalkozók átlagkeresete (2.116, illetve 2.156 euró) került, ezen ágazatok előtt végzett a munkaerőközvetítés és -kölcsönzés 2.494 eurós havi bruttó átlaggal a 2021-es évre vonatkozólag. Ez is érdekelhet: - Minimálbérek Németországban - Átlagfizetések Németországban - Munkaügyek Németországban Lássuk mi volt pár évvel ezelőtt: 2016-os adatok: A németországi statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy nagy különbségek vannak a fizetések között. A németországi statisztikai hivatal összesen 114 szakma fizetéseit elemezte.  Kelt 2017 május 17  A legnagyobb fizetést a pilóták és az orvosok kapják Németországban. A statisztikai hivatal adatai szerint az orvosok bruttó 41,21 eurót keresnek óránként, míg a pilóták akár bruttó 61,02 eurót is kaphatnak.  A legkevesebb fizetést a fodrászok, a kozmetikusok és a pincérek kapják. Ők a minimálbérhez közel álló összeget vihetnek haza. Az átlagkereset Németországban 2016-ban bruttó 17,44 euró volt óránként. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 3441 eurót kereshettek havonta. Azonban a háromból két munkavállaló ennél kevesebb fizetést kapott Németországban.  A statisztikai hivatal elemzése kevésbe meglepő trendeket is kimutatott: az idősebbek jobban keresnek a fiataloknál, a felsőoktatási képzéssel rendelkezőknek több fizetése van, mint a szakképzetleneknek, a férfiaknak nagyobb a havi bére a nőknél és a Nyugat-Németországban élő munkavállalók többet keresnek a Kelet-Németországban élő munkavállalóknál. Ennek következtében a legnagyobb fizetéseket Hamburg és Hessen tartományban adják, a legkisebb fizetések Türingiában és Mecklenburg-Vorpommern tartományban vannak. ​ Felmérés: Mikor éri meg szakmát váltani Németországban? Kelt: 2023. június 7. Általában rokon szakmákba érdemes váltani. ​ A munkahelyváltás különösen akkor fizetődik ki, ha az alkalmazottak az éppen gyakorolt szakmájukhoz kapcsolódó tevékenységekre vált. A fizetésemelés ilyenkor akár évi bruttó 3,500 euróval is magasabb lehet, mint ha nem kapcsolódó szakmára vált.

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top