Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Hova nem utazhatunk most Németországból?


Utazási tilalmak Németországban a koronavírus miatt

A Kínából induló koronavírus már jelentős mértékben megjelent Európában is. Ez a mindennapi munkavégzés mellett kihat a nemzetközi fuvarozásra és az utazásra is. Egyes országok már nem engednek senkit beutazni. Körkép a lehetőségekről.

Kezdjük a legfontosabb információval: hétfő reggeltől Németország lezárta a Franciaországgal, Svájccal, Dániával, Luxemburggal és Ausztriával közös határait a koronavírus-járvány miatt, határozatlan időre. A német állampolgárok beutazását nem korlátozzák, külföldiek esetében azonban alapos indok (pl.: áruszállítás, munkába járás) kell az országba való belépéshez. Turistákat azonban már nem engednek szárazföldi határon beutazni, A Schleswig-Holsteinhez tartozó szigeteket is lezárták a turistaforgalom elől az Északi-tengeren.

Dánia már szombaton lezárta a németekkel közös határátkelőit, turistákat már nem engednek be, a  dán állampolgárok még beutazhatnak. Csehország minden belépni kívánó német előtt, aki nem rendelkezik állandó csehországi lakhellyel. Ezen megszorítás több ország polgáraira is kiterjed a németek mellett, a magyarok nem szerepelnek a nemkívánatos belépők listáján.

Vasárnap éjféltől Lengyelország is visszaállította az ellenőrzést schengeni határain, külföldiek 10 napig nem léphetnek az országba, kivétel ingázók, lengyel házastárssal rendelkezők, diplomaták és áruszállítók. A nemzetközi hajók, vonatok és repülők legalább két hétig nem közlekednek innen. Hasonlóan cselekedett Szlovákia is, akik a lengyeleken kívül minden más beutazót nemkívánatosnak nyilvánítottak.

Egyes országokban karanténba kell vonulniuk a német beutazóknak: így döntött Horvátország, Málta, Oroszország, Izrael és Ciprus. A kockázatos német régiókból, mint a heinsbergi járásból (Kreis Heinsberg, NRW) érkező németeknek Horvátországban 14-napos kórházi karanténra kell számítaniuk, a többi német régióból érkezőnek otthoni karanténnal kell számolnia.

A hétvégén a három balti ország is lezárta határait a külföldi beutazók előtt. Hollandiába és Svédországba egyelőre még be lehet utazni, de az országok elhagyását egyik külügyminisztérium sem ajánlja állampolgárainak. Viszonylag későn eszmélt a vírus ügyében Norvégia. Ők a légi forgalmat csak az elmúlt héttől állították le.

A vírus európai epicentrumához közel lévő Szlovénia is szigorított beutazási feltételein. Állandó szlovén lakcímmel nem rendelkezők három napnál nem régebbi, negatív SARS-CoV-2-teszttel léphetnek be az országba, a papírt szlovén, olasz vagy angol nyelvre le kell fordítani. A szomszédos Ausztria már múlt hét óta nem fogad látogatókat Olaszországból. A hatóságok szerint Németország irányába a turisták átutazása lehetséges, ehhez azonban megállni nem szabad az országban, így belépéskor ellenőrizhetik a határőrök az üzemanyagszintet. A sípályák Salzburgban és Tirolban vasárnap bezártak, a hotelek hétfőig üzemelhetnek, ekkor szeretné a kormány, hogy a vendégek hazautazzanak.

Az Amerikai Egyesült Államokban harmincnapos beutazási tilalom van érvényben minden Európából érkezőnek. A Kínába utazó németeknek szintén karanténnal kell számolniuk, hiszen itt már lecsengeni látszik a január végén kitört járvány. Németországban azonban a hétvégén ezerrel nőtt a fertőzöttek száma, így további tartós megszorításokkal kell számolniuk az utazóknak.

Források:

https://index.hu/nemetorszag_lezarja_a_hatarait_a_jarvany_miatt

https://m.focus.de/reisen/service/grenzen-dicht-wohin-kann-ich-ueberhaupt-noch-reisen

 

 

Legutóbbi cikkek
  • Hol a legmagasabbak a fizetések Németországban? 2023

    nov 26: Az alábbi ágazatokban keresik a legtöbbet a dolgozók> Update  2023. május 3.: Megjelentek a 2022-es évre vonatkozó fizetési adatok tartományi lebontásban. Részletek itt: Milyen német tartományokban a legmagasabbak a fizetések Update: Milyen cégek adnak akár a 3000 eurónál nagyobb bónuszt is a munkavállalóknak? Részletek ITT ​ A németországi statisztikai hivatal elemzése a legjobban kereső szakmákról A Német Statisztikai Hivatal kiadta a 2021-es évre vonatkozó adatait. Kelt 2022 augusztus 2. A destatis.de felmérése szerint egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló átlagban havi bruttó 4.100 eurót keresett Németországban 2021-ben. Ezen adatok nem számolnak a különböző prémiumokkal, bónuszokkal, egyéb juttatásokkal (pl.: nyaralási hozzájárulás vagy karácsonyi pénz). A fizetések mértéke függ a munkavállaló egyedi jellemzőitől  (végzettségi szint, tevékenység formája, korcsoport), a német statisztikusok iparágak szerint sorolják be a német átlagfizetéseket. 2021 legjövedelmezőbb ágazatai közé tartozik az energiaellátás, az informatika és kommunikáció, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások. A havi bruttó átlagbér ezen ágazatokban 5.207 és 5.693 euró közé tehető. A lista élére az olaj- és földgázipari terület került 6.617 eurós átlagbérrel, ezt követi a szén- és olajfeldolgozó ágazat 6.410 eurós bruttó átlaggal. Az adatok alapján a lista aljára a szállásadással, gasztronómiával/vendéglátással foglalkozók átlagkeresete (2.116, illetve 2.156 euró) került, ezen ágazatok előtt végzett a munkaerőközvetítés és -kölcsönzés 2.494 eurós havi bruttó átlaggal a 2021-es évre vonatkozólag. Ez is érdekelhet: - Minimálbérek Németországban - Átlagfizetések Németországban - Munkaügyek Németországban Lássuk mi volt pár évvel ezelőtt: 2016-os adatok: A németországi statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy nagy különbségek vannak a fizetések között. A németországi statisztikai hivatal összesen 114 szakma fizetéseit elemezte.  Kelt 2017 május 17  A legnagyobb fizetést a pilóták és az orvosok kapják Németországban. A statisztikai hivatal adatai szerint az orvosok bruttó 41,21 eurót keresnek óránként, míg a pilóták akár bruttó 61,02 eurót is kaphatnak.  A legkevesebb fizetést a fodrászok, a kozmetikusok és a pincérek kapják. Ők a minimálbérhez közel álló összeget vihetnek haza. Az átlagkereset Németországban 2016-ban bruttó 17,44 euró volt óránként. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 3441 eurót kereshettek havonta. Azonban a háromból két munkavállaló ennél kevesebb fizetést kapott Németországban.  A statisztikai hivatal elemzése kevésbe meglepő trendeket is kimutatott: az idősebbek jobban keresnek a fiataloknál, a felsőoktatási képzéssel rendelkezőknek több fizetése van, mint a szakképzetleneknek, a férfiaknak nagyobb a havi bére a nőknél és a Nyugat-Németországban élő munkavállalók többet keresnek a Kelet-Németországban élő munkavállalóknál. Ennek következtében a legnagyobb fizetéseket Hamburg és Hessen tartományban adják, a legkisebb fizetések Türingiában és Mecklenburg-Vorpommern tartományban vannak. ​ Felmérés: Mikor éri meg szakmát váltani Németországban? Kelt: 2023. június 7. Általában rokon szakmákba érdemes váltani. ​ A munkahelyváltás különösen akkor fizetődik ki, ha az alkalmazottak az éppen gyakorolt szakmájukhoz kapcsolódó tevékenységekre vált. A fizetésemelés ilyenkor akár évi bruttó 3,500 euróval is magasabb lehet, mint ha nem kapcsolódó szakmára vált.
  • Magyar autópálya matricák

    nov 27: Jövő év márciusától kötelező minden uniós országban bevezetni az egynapos autópálya-matricát, így Magyarországon is –

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top