Bekeményítettek a hatóságok a Querdenken-demonstrációknál
Az igazságügyminiszter keményebb fellépést kért a hatóságoktól Részletek:
open_in_new

Egyre több apa marad otthon ápolni a beteg gyereket


Élnek a meghosszabbított Kinderkrankengeld lehetőségével az apák is.


Egy németországi betegbiztosító, a KKH Kaufmännische Krankenkassen adatai alapján egyre több munkaviszonnyal rendelkező apa él a lehetőséggel és marad otthon a beteg gyermekével. Ez alapján 2019-ben már az esetek 22 százalékában maradtak otthon az apák, míg tíz évvel korábban ez az arány csak 9 százalék volt a hannoveri vállalat adatbázisa szerint. A 2020-as év első félévében ez az arány további egy százalékponttal még javult is!

A járvány miatt a betegbiztosítással rendelkező szülőknek több nap áll rendelkezésére a beteg gyermek ápolására. A korábbi évi 10 nap helyett már 15 napon át jogosultak a szülők külön-külön a gyermek után járó táppénzre (Kinderkrankengeld). A gyermeküket egyedül nevelő szülők esetében ez korábban 20 napig járt évente, a vírus miatt ezt felemeleték 30 napra. Abban az esetben jár a Kinderkrankengeld, ha a kiesett időszakra a szülő munkaadója nem fizet munkabért, a gyermek 12 év alatti, a háziorvos pedig igazolja a betegség tényét.

Így tehát a gyermeket közösen nevelő szülők esetén fejenként évi +5, míg az egyedülálló szülőknél +10 napnyi betegápolói szabadság áll a családfenntartók rendelkezésére az idei évtől Németországban. A táppénzt ilyenkor a betegbiztosító fizeti a munkáltató helyett, ami a bruttó fizetés 70 százalékát teszi ki.

A KKH közleménye szerint különösen Kelet-Németországban veszik ki a részüket a családfők a betegápolásból. 2020 első félévében Szászországban az apák 29, Türingiában pedig 24 százalékuk maradt otthon a betegeskedő 12 éven aluliakkal, így ezen két tartomány végzett az élen. A nyugati Saar-vidéken és Észak-Rajna-Vesztfáliában viszont csak 18, Baden-Württembergben pedig 19 százaléka élt az apáknak a betegápolás lehetőségével, így ez a három tartomány végzett a KKH listájának végén.

Forrás: tagesschau.de

Legutóbbi cikkek

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top