Miért is jöttél Németországba? Mi a célod?
2014 Augusztus 8
Egyetemista koromban, Erdélyben, volt egy könyvelés tanárnöm. Egy alacsony, szigorú, közvetlen högy, aki azzal kezdte az elöadásai nagyrészét, hogy a társaság felét (jogosan) a sárga földig kioktatta, néha megalázva egyiket másikat. Közvetlenül, hangosan, durván de civilizáltan. Nagyrészt megérdemeltük (bár velem nem volt gondja, igyekeztem jól viselkedni :)). Egyik kedvenc tanárnöm volt. Elöször megíjedtem töle, késöbb egyre jobban kedveltem és hatalmasat nött a szememben minden elöadása után.
Túllépve a könyvelési témakon tanácsokat osztogatott és próbálta belénk verni azt, hogy merjünk gondolkodni, merjük határainkat kíjebb tolni és ne fogadjuk el az "átlagot" csak azért mert mindenki azt csinálja.
Nem sok olyan tanár volt egyetemi éveim folyamán aki (pozitívan) említésre méltó, vagy amire egyáltalán emlékszem de ez a román hölgy sikerült megmaradjon az emlékezetemben. Annyira magabiztosan, de egyáltalán nem beképzelten vagy megalázóan, hanem inkább tiszteletet radiálva jött be a terembe, hogy szinte látszott a kollégék szemében, hogy alig várják, hogy megszólaljon. Már nem elsösök voltunk, ez olyan harmadévben lehetett. Ez a reakció nem volt átlagos. A kollégák nem nagyon lógtak el erröl az elöadásról. Kár, hogy kevés ilyen tanárunk volt..
Közeledett a vizsgaidöszak. A banda nagyrészének, belértve magamat, nem igazán ment jól a könyvelés. Nem is igazán érdekelt minket a téma mivel sokunk inkább a marketing/informatika részre koncentrált. Ezzel tisztában volt. A következöt mondta (valahogy így):
"Gyerekek, üljetek le a feneketekre és tanuljatok! Ha nem érdekel a könyvelés, OK, rendben, ha egy más téma érdekel, keressetek meg, gyertek ide hozzám, mutassátok fel, hogy milyen tantárgyra öszpontosítotok, mi a célotok, mutassátok meg, hogyan segít nektek az a másik téma a célotok elérésében és miért nem annyira fontos a könyvelés. Igérem, hogyha ezt nekem fel tudjátok mutatni, nem foglak benneteke csontig stresszelni a könyveléssel és elnézö leszek veletek.
Ha pedig nincs még célotok, nincs fogalmatok arról miért kezdtétek el ezt az egyetemet, akkor legyetek szívesek leülnni a feneketekre és tanulni. Különben buktatlak."
Fényévekre elöbb volt a gondolkodása mint minden más tanár kollégájának.
Olyat is mondott, hogy (röviden) "Gyerekek, nagy célokat tüzzetek ki magatoknak! Ha kis célokban godolkodtok, a nagy célokat SOHA nem éritek el. Határok nincsenek, csak az agyatokban vannak!"
Ezt az utóbbi mondatát nem igazán vettem komolyan és csak pár éve kezdtem el ezen elgondolkodni. Mennyire igaza volt...
Ismeretségi körömben szinte kivétel nélkül mindenki kicsiben gonolkodik. Nem úgy értem, hogy kis lépéseket tesznek, hanem kisebb célokat tüznek ki maguknak mint amire képesek.
Társadalmunk sikerült nagyrészünkel elhitetni, hogy fogadjuk el helyzetünket és szintünket mert az a leg biztosabb: találj egy átlagos munkát, dolgozz nyugdíjas korodig, majd a nyugdíjad valahogy elég lessz ahhoz hogy halálodig elvegetálj.
Ha környezetünkben véletlenül látunk valakit aki sokkal sikeresebb mint mi akkor hajlamosak vagyunk ráfogni, hogy: "na ö sem munkával kereste a pénzét...", "persze neki könnyü mert cége van..." és hasonlók. Ahelyett, hogy igazából megértsük, hogyan is érte el azt amit elért. Ha mégis rájövünk, hogy munkával és tisztességesen kereste meg a Porschera a pénzt, akkor is hajlamosak vagyunk kifogásokat találni arra, hogy mi is többet érjünk el. Hamar találunk számtalan okot ami alapján egy siekres embert elítélhetünk.
Nem kell egyetérts vagy megoszd egy sikekres ember céljait, hanem tanulj abból, hogyan érte azt el. Ö talán egy Porschet vett magának. Az legyen az ö gondja. De hogy kereste meg a pénzét? Ezen kellene halkan elgondolkozni mielött bután véleményt nyilvánítunk.
Egyre többen próbálnak külföldön szerencsét mert "Magyarországon már képtelenség élni", nincs munka, a pénz nem elég még a kajára sem, nem hogy valamenyit félrerakjanak. Aztán kijönnek Németországba és bekerülnek ugyanabba a mókuskerékbe mint amiben otthon voltak. Természetesen nehéz az elején észrevenni mert abszolut számokban sokkal többet keresnek mint otthon. Relative viszont sokszor ugyanolyan szar helyzetben vannak.
Azonkívül nagyon nem hiszek abban, hogy Magyarországon képtelen megélni. Az igazi kérdés az, hogy nem AKARSZ vagy nem TUDSZ Magyarországon megélni. Ha nem TUDSZ, akkor itt sem lesz könnyü...
Egy átlag kivándorló célkitüzései:
- találjak mukát, bármit, csak munka legyen,euróban fizessék és ne kérjék a nyelvtudást
- tanuljak meg valamennyire németül, hogy ne verjenek át és többet tudjak keresni
- hozzam ki a családot is
- találjak a paromnak is munkát
- költözzünk egy nagyobb lakásba, elvégre mostmár megengedhetjük magunknak
- kocsi. Megvesszük elsö kocsinkat
- második kocsi, miután kicsit több pénzt tudtunk megspórolni. Hüüüü az nagyon kell, lehetöleg olyan legyen amivel Magyarországon azt a benyomást kelthetem hogy baromira jól élek. Különben meg megérdemlem...
- már kezd jobban menni, esetleg elég önrészünk van, hogy megvegyünk egy lakást. Felveszünk annyi kölcsönt amennyit csak ad nekünk a bank és veszünk egy kis lakást.
- majd kinöjjük a lakást és esetleg megy annyira jól az élet, hogy mostmár házban is gondolkodhatunk. Ez a non-plus-ultra. Eladjuk a lakást és felveszünk egy még nagyobb kölcsönt, hogy megvegyük az álmunk házát, nagyon olcsón mert kint van a falu szélén. Hüü de fasza gyerek vagyok. Saját házam van. Ügyesebb vagyok mint a kolléga. Ezzel megoldottam a jövömet.
- nyugdíjas koromban majd eladom a házat (amit addig lefizettem) és visszaköltözök esetleg Magyaroszágra ahol egy német nyugdíjjal majd úgy élek mint hal a vízben. Vagy, nem költözök vissza, és Németországban nem kell életem végéig házbért fizessek
- ok, megvan a ház, most jöhetnek a felújítások: minden plusz energiát és pénzt arra fordítunk hogy felujítsuk a házat, új bútorokkal felszereljük és folyamatosan faszábbak legyünk mint a szomszéd vagy a kolléga
- a ház elég nagy lesz hogy a gyerekeim is elférjenek benne, így ök sem kell majd házbérben lakjanak.
- stb stb
Természetesen lehet ezt cinizmus nélkül is felsorolni is millió féle képpen variálni. Nem ez a lényeg.
A lényeg az, hogy egy ilyen, vagy hasonló célkitüzés lista veszélyes. Veszélyes az egész családodra nézve, mert apró terveltérések komoly anyagi helyzetbe hozhatnak. Nagy valószínüséggel ezek akkor fognak bekövetkezni amikor már túl késö lesz ezen változtatni.
Apró tervcsúszások:
- a gyereked felnö, és egetemista korára kurvára nincs kedve falun lakni hanem inkább Londonba szeretne tanulni. A nagy házadban a szobája üressen marad és fizetheted a londoni lakbért neki. BAAANG! Lehet hogy nem London lesz belöle, de az valószínü hogy egy fiatal nem akarja falun tölteni a legszebb éveit, akkor is ha ez egy német falu. Akkor is egy falu. Tojik majd a csládi házadra. Legrosszabb esetben nem lesz kedve/ideje egyetem mellett dolgozi, úgyhogy készülj fel rá :)
- nyugdíjas korodra rájössz, hogy hoppá, a lóvé nem elég sokmindenre és a saját ház (ami azóta kiüresedett) fenntartása sem olcsó.
- Azonkívül a házat nem lehet eladni mert az ördög sem veszi meg.
- Magyarországra lehet hogy kurvára nem szeretnél visszaköltözni mert hozzászoktál a jó egésségügyi ellátáshoz és öreg korodra ezt egyre sürübben fogod igénybe venni.
...és folytathatnám. Ez természetesen mind elmélet.
Nem azt mondom, hogy ne vegyél házat vagy autót. Ne érts félre. Azt mondom, hogy hosszútávon gondolkozzál és mérlegelj okosan mert egy kis rossz célkitüzés és a hozzá tartozó apró, de rosz döntések képtelenné tehetik az igazán fontos álmaidat/céljaidat!
Ne az alapján keresd a céljaidat, hogy hogyan tudod a szomszédodat überelni!
Ha már volt benned annyi erö hogy kijuss Németországba, úgy nekivágtál az ismeretlennek, akkor kezdj el minél hamarabb nagyban gondolkodni, célokat kitüzi és azokra a lépésekre öszpontosítani amik segítenek elérni azokat a célokat.
Ha az a célod, hogy McDonaldsba dolgozz, nem leszel atomfizikus. De ha komolyan atomfizikus szeretnél lenni McDonalds alkalmazottként, akkor eléggé nagy a valószínüsége, hogy az leszel. Ez az agyadban döl el. Ha elfogadod azt, hogy te többet nem tudsz és nem is vagy képes több lenni, nem leszel SOHA több!
Több lépéssel elöre gondolkodj. Ha ezt nem teszed, elmerülsz az apró lépésekben és hónapról hónapra vegetálsz!
Na de hadd mondjak pár sztorit az életemböl:
Az elsö célom: munkát találni
Az rövid lessz. Befejeztem az egyetemet október elsején. Aznap elkezdtem pályázatokat írni egész Dél Németorszßag területére. Elsö héten pályáztam. Második héten interjúk. Harmadik héten kezdtem a munkát, úgy hogy 2 munkahely közül választhattam.
Második célom: lakásvásárlás
Emlékszem, amikor kifizettük az elsö lakbér szerzödést itt Németországban, és láttuk mennyi pénz folyik ki házbérre a kasszából, azonnal megvolt az elsö cél: lakásvásárlás. Valahol Stuttgartban, központilag, elég nagy legyen egy családnak, hosszútávon tartsa az értékét. Nem, mi sem gondolkodtunk annál tovább. De attól függetlenül, helyes volt a lépés.
Azonnal elkezdtük félretenni minden megspórolt eurónkat, felvállaltam minden lehetséges munkát, kipróbáltam új dolgokat. Elöttem volt a cél: a lakás. Volt miért csinálni, és csináltam. Míg feleségem alkalmazottként végig ugyanannyit keresett, addig én, magánvállalkozóként ki tudtam bújni egy kicsit a kényelmes takaróm alól és új projekteket kipróbálni. Abban az évben amikor a lakást vettük, annyit pénzt kerestem mint sem azelött, sem azóta soha! Így a lakás árának több mint a felét össze tudtuk hozni mire megtaláltuk amit kerestünk.
Egy alkalmazott, már a szerzödése alapján sem dolgozat másnak. Egy magánvállalkozó jogilag meg nem dolgozhat csak egy cégnek, köteles többnek dolgozni! Érzitek a különbséget?
Ugyanakkor éltük életünket, annyit utaztunk mint azóta soha. Nem dolgoztam látástól vakulásig.
Amiután megvettük a lakást, és elkezdtük törleszteni, nem volt már nagyobb cél. Kicsit elkényelmesedtem és az évi jövedelmem csökkent. Ez nem véletlen volt, nem konjunktúra volt. Egyszerüen nem volt már motiváció. Nem volt egy cél amit feltétlenül el akartam érni. Elég volt, elvoltunk.
Azóta van új cél: "az anyagi függetlenség". Tudom mennyit költünk egy évben. Annyi jövedelemröl kell gondoskodjak + 10-20%, hogy bármilyen nem tervezett nagyob kiadást fedezzünk. A cél maga a lényeg. Hogy hogyan sikerül passzív jövedelmet összeszedni (ingatlan, tözsde, üzlet, befektetés stb) az ízlés, tipus, tudás kérdése. Kombinálni lehet. De miután kitüztem a célt, az agyam elkezdett megoldásokat keresni. Engem is meglepett milyen hatása van egy egyszerü gondolatak, egy célnak. Ha igazán el akarod érni, akkor az agyad azonnal elkezd dolgozni és luxiscikkek, lakásfelújítások, új ruhák, kütyük hirtelen nem tesznek boldoggá. Az tesz boldoggá ami a célod elérésében segít. Ha nem kezdesz el keresni, nem fogod soha megtalálni a célodat!
Az anyagi függetlenségben nem a pénz maga a cél. A cél az, hogy szabad legyél, hogy több idöt tölts szeretteiddel, hogy lásd a gyerekedet felnöni és TE neveld, nem az iskola vagy az utca, hogy biztonségban legyen családod és ne fügj egy munkaadótól.
Mindenkinek más céljai lehetnek. Nem kel mindenki abbahagyja a munkát 40 évesen. Biztos vannak köztetek olyanok aki szívesen dolgoznak viszont az a munkahely nem fizet elég jól. Le a kalappal, ha szívesen foglalkozol gyerekekkel és ezt életed végéig szeretnéd csinálni. Ebben az esetben a célod az lehet, hogy ezt a foglalkozást úgy tudd üzni, hogy életed végéig ne kelljen a kevés fizetés miatt aggódj. Hogy éred ezt el? Nyiss egy privát ovodát talán...
A boldogság
Végül is a boldogság a cél. Minél hamarabb megtalálod, hogy mi az ami igazán boldoggá tesz, annál hamarabb tudod elérni azt. Gondolkozz el ezen! Tényleg a 7-es BMW az? Tényleg egy új szobabútor? Ok, lehet hogy egy új mobil telefon boldoggá tesz, de meddíg?
Mi az ami hosszú távon boldoggá tesz?
Azok a dolgok amik igazán boldoggá tesznek, sokszor nem kerülnek pénzbe, legalábbis nem sok pénzbe: pld. az egésséged, a szeretteid egéssége, közelsége.
A pénz csak egy eszköz. Egy praktikus egyszerü autó egy eszköz lehet. A telefonod csak egy eszköz. Viszont az új Louis Voitton táska vagy egy 7es BMW nem egy eszköz (esetleg ha taxis vagy). Nézz körül életedben és határold el az eszközöket a holmiktól és luxiscikkektöl. Próbáld gyosan felbecsülni mennyi pénzt költöttél tavaj holmikra. Na?
Természetesen én is hajlamos vagyok arra, hogy kikapcsoljam az agyam és megvegyek valamit amire nincs igazából szükségem. Viszont ez egyre ritkábban fordul elö mert egyre inkább mérlegelem a döntéseimet, kiadásaimat: boldoggá tesz? Meddíg? Segít a célom elérésében? Ez egy folyamat és még van mit tanulnom.
Ne kesess kifogásokat!
Persze mintha látnám a kommenteket: hogy könnyü nekem mert IT-ben vagyok és abban jól lehet keresni, neked semmi esélyed többet keresni mert nincs végzettséges stb, stb: nem a fenét! Ne keressetek kifogásokat! Ebben az országban annyi pénz van, hogy azt öröm nézni és sokat lehet abból összeszedni. feltéve ha nem az a célod hogy egész életedben egy húsüzemben dolgozz.
Ha a fejedet felszabadítod a feneked is követi a példát!
Neked mi a célod? Mit teszel érte? Facebookon töltesz napi 8 órát? Vagy szappanoperákat és baromságokat nézel a TVben ahelyett hogy megoldásokat keress vagy tanulj németül, esetleg megtanulj egy új szakmát? Akkor remélem érzed nyuszkó képzeletbeli pofonját sajogni a pofikádon!
Kérdéseitekre, mint mindíg, alól a kommentekben szívesen válaszolok és továbbra is örülnék ha megosztanátok ismeröseitekkel a cikkeimet (pld. Facebookon).
Az elöbbi cikkeimet az oldal alján találjátok.
Facebook oldalam itt követhetitek:
Sok bölcs gondolatot tartalmaz az írás, alaptézisével messzemenően egyetértek, t.i. "think big", ahogy az angol/amerikai mondja.
Alátámasztani, a figyelmet felhívni egy gondolatára szeretném. A szülők generációk óta folyamatosan és visszatérően elkövetett totális tévedésen alapuló hibája - különösen a kelet-, ill. kelet-középeurópai kultúrkörben - , hogy saját céljaikat, vágyaikat a gyerekeikre kívánják kivetíteni. Ilyen, pl. a cikkben említett házvásárlás abban a hiedelemben és vágyálom mentén, hogy azt gyerekeiknek építik. Ebben a gondolatban bennefoglaltatik a nemtitkolt feltételezés, hogy azok majd velük/náluk fognak élni életük végéig, éspedig ott, amit ők, a szülők ideálisnak tartanak. Ez csak ritkán jön be és ha nem, akkor a sértett érzelmeken túl mindig jön a hálátlanságra utaló anyagi érv, hogy de hiszen mindez mennyibe került.
Ennek a fatális tévedésnek gazdaságilag legértelmetlenebb példáit Szatmárban, Negresti Oas-ban láttam, ahol a falu 11 hónapig kihalt, ill. csak nyugdíjasok lakják. A falubeliek ma szinte valamennyien valamelyik nyugat-európai latinnyelvü országban élnek és keresik kenyerüket - értelemszerüen gyerekeiket is ott járatják iskolába. Viszont összes megtakarított pénzüket odaviszik, amiböl többemeletes, hatalmas, amerikai katalógusokból választott kacsalábon forgó palotákat építenek, székelykapukra hajazó óriási fémkerítésekkel, 4méteres kovácsoltvas kapukkal. Izlésről itt nem írnék, de az egész abszolút nem simul a szatmári tájba. Ugyanakkor a paloták üresek: míg az otthonhagyott öregek a régi házban, nyári lakban élnek, az új csoda csak 1 hónapig van használatban. Augusztusban ugyanis hazajárnak, otthon házasodnak, ott töltik éves szabadságukat és ekkor zajlik a szomszéddal való építkezési versengés.
Kérdésemre, hogy mindez minek, sorozatban azt a választ kaptam, hogy a jövőnek, a gyerekeknek épitik. :O Akik viszont egytől egyik Olaszo-ban, Franciao-ban, Spanyolo-ban, stb. szocializálódn/tak és én a magam 39 év n.o-i tapasztalata alapján valószínűsítem, hogy soha az életben nem fognak akarni odaköltözni ebbe a világvégi községbe. Még azon kevesek sem, akik nem külföldön, hanem "csak" Besztercétöl Bukarestig országon belül élnek valahol.
Kisebb mértékben, de ugyanez történik akkor, amiről a cikk ír, hogy t.i. N.o-ban a városszélen, falun vesz valaki házat. Ez átmeneti 10 évre jó lehet, de a gyerekek már 16 évesen sem tartják menőnek a világvégén lakni, mikor minden izgalmas a centrumban zajlik. Nem beszélve arról, hogy a mai mobilis világban senki nem tudhatja, hogy 5-10 évenként hová veti a sors szakmai pályafutása során.
Hogy aztán öregségére ki-ki hány n²-en kíván élni / mennyit engedhet meg magának a nyugdíjából, az egy másik kérdés. Erre nyilván nem gondol senki 30-as éveiben, amikor még előtte az élet. Részben nem is tudhatja.
Egyszóval merjünk álmodozni, tüzzünk ki magunknak nagy célokat, de ismerjük fel, hogy mi a miénk és mi az utódaink élete/célja. Utóbbiakat segítsük, de engedjük nagykorúvá válni és ne akarjunk gondoskodni róluk felnötté válásuk után - főleg ne a saját mércénk, vágyaink szerint.
megtisztelsz hozzászólásoddla pompeyerlin. Teljese egyetértek és köszönöm, hogy kiegészítetted a mondanivalómat.
A cigánypalotákat volt szerencsém élöben megcsodálni. Hihetetlen! Nem is az izlésröl vitatkoznák (bár azon is nagyon lehetne), hanem az értelmetlen pénzkidobásról. A szomorú az, hogy nagyon sok honfitársunk is hasonló értelmetlen "palotákat" épitget, ahelyett, hogy elkezdene az értelméröl gondolkodni. Ezek a "paloták" mindenkinél másban nyilvánulna meg: új bútorok, drága ruhák, drága autók, nagy házak magyarországon, felesleges modernizálások a saját lakásban és még sorolhatnám.
Amit még hozzátennék: szinte kivétel nélkül, mindne ismerösöm azért dolgozik, hogy a gyerekeknek "könyebb" legyen. Ez, szememben, az egyik legnagyobb nevelési tévedés. Szerintem az a legnagyobb hiba, ha gyerekeid feneke alá tolsz egy autót, lakást pénzt vgay hasonlókat amért nekik nem kellett megküzdeniük, ahelyett, hogy komolyan idöt szakíts arra, hogy neveld öket.
Ha csak pénzt/materiális értékeket adsz nekik és a megfelelö nevelés, szellemi értékek nélkül, hamarabb elszórják mint gondolod.
Bármennyi vagyonra teszek szert, szeretném, ha a gyerekeim megismernék a nehéz utat és megtanulják a pénz valódi értékét és értelmét.
Igenis menjen el az a fiatal McDonaldsba dolgozi, menjen el takarítani ha kell. Akkor is ha egy millió van a kontómon. Az a tapasztalat felbecsülhetetlen értékü lehet.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy megéri-e 67 éves korunkig többet dolgozi mint amennyire magunknak szügségünk lenne, csak azért hogy gyerekeinknek több legyen, ahelyett hogy kevesebbet dolgozzunk, de több idöt szánjunk a gyerekeink nevelésére.
A legnagyobb befektetés életünkben a gyerekeink oktatása, nevelése! Ez meggyözödésem. Hogy HOL történik az az oktatás, az egy teljesen más kérdés: otthon, az egyetemen, táborokban, táncházakban, cserediákként külföldön, a mcdonaldsba vagy mindezen helyeken? Ez egy kurvára érdekes és fontos kérdés amiröl mindnekinek érdemes elgondolkoznia! Személy szerint az egyetemet nem tartom az elsö helyen!
Kedves Nyuszkó,
minden mondatoddal egyetértek. Szerintem az emberiség gyereknevelési feladata ugyanaz, mint az állatvilágban: t.i. életképessé tenni az utódokat. Minél nagyobb intelligenciával, minél több hasznosítható képességgel, minél nagyobb tudással + annak alkalmazási, valamint egyáltalán alkalmazkodási képességgel rendelkezik valaki, annál nagyobb a jó túlélés sansza. A szülönek ehhez kínálatot, ajánlatokat kell tennie, miközben ambícióra, valamint a saját képességek maximális kamatoztatására sarkalja. Egyszsóval neki, de semmiképp nem helyette. Ennyi. Ehhez a témához viszont külön blogot kellene indítani, ennek alaposabb körüljárása kimerítené az itteni kereteket.
Amúgy a kacsalábon forgó házak, amikröl feljebb szóltam, nem cigánypaloták, hanem a község román lakosságának megvalósított álmai. Ilyen esztelen marhaságot addig csak Albániában láttam. Lehet, hogy mindez összefügg az évtizedes korábbi diktatúra hiánygazdálkodásával. Az emberek ugyan ma nyugaton dolgoznak, mentalitásuk azonban keleti maradt.
... tiszteletet radiálva jött be a terembe...
Ezt még soha nem halottam, ez mit jelent valójában?