Gépjármű biztosítás Németországban

Olvasó levele: "54 éves vagyok, mi lesz a nyugdíjammal?"

-


Olvasó levele: "54 éves vagyok, mi lesz a nyugdíjammal?"

2015 Feb 18

Kaptam egy levelet egy kedves olvasómtól (nevezzük Csillának) a napokban. Mivel úgy gondolom, hogy helyzete nem egyedi és sokan vannak odakinn akikben hasonló kérdések merülnek fel, megkértem és megengedte, hogy kitegyem a blogra. Lássuk a levelet, utánna hozzászólok.

"Nem szeretnék hosszas dicshimnuszt zengeni az oldaladról, biztosan megtették már rengetegen helyettem, de eszméletlenül tetszik! Minden gondolat, a megfogalmazás, a dolgokhoz való hozzáállásod felbátorít, hogy segítségedet kérjem. Mert ugye, nem elég a pozitív hozzáállás, szakértelemre is szükség van, és azzal rendelkezel.

Két és fél éve dolgozok Németországban, idős, beteg emberek mellett ügyelek napi 24 órában. Szeretem csinálni, Bp.en is idősgondozóként dolgoztam. A baj az, hogy két cég húzza le rólam a pénzt. Vagy talán nem is ez a legnagyobb. Mert a magyar cég, ahol minimálbérre (természetesen Forint alapú) vagyok bejelentve, még azt a kevés maradék béremet sem fizeti rendesen, még most is az október második felének a kifizetésére várok. De még ez sem.
Mindettől függetlenül szeretek velük dolgozni, mert, ......mert. 
Állandóan úton vagyok ebben az országban, tavaly 10 családnál voltam, ugyanis bevállaltam a helyettesítő szerepét, mindig oda megyek, ahonnan egy kolléga hazautazik szabira. Szeretek ÚT-on lenni. Folyton új táj, új emberek.
A problémám abból adódik, hogy 54 éves leszek nemsokára, és ideje lenne a nyugdíjas éveimre gondolni. (Sajnos, mert belül nem öregszem,így ez elég nehéz).
A lényeg:Jugoszláviában születtem. Ott 13 évem van befizetve, de nyugdíjra nem számíthatok, mert 15 a minimum, és különben sem lenne elég semmire. Azt el kell felejtenem, hiszen 2009 óta Magyarországon élek, magyar állampolgár vagyok. Ott talán be van fizetve 4 év. Magyarországon 20 év a minimum, ha betöltöm a 65. évemet, legfeljebb valami szociális támogatás félében részesülhetek, most nem jut eszembe a neve, mi is az, de azt tudom, hogy most 22 300 Ft-ot tesz ki havonta.
Ausztriában 15 év a kötelező nyugdíjbiztosítás-fizetés, ott lenne aki segít, de oda valahogy nem mennék, meg a 15 év is túl sok már nekem. Ebben az országban viszont 10 év. Itt szeretek, itt lenne munkám is, mert csak jó referenciával rendelkezek Bremerhaventől Ludwigshavenig, az itteni kapcsolattartók szereznének nekem munkát, ha szükségem lenne a segítségükre, viszont :gondot okoz a bejelentkezés. És cím nélkül, ugye, nem lehetek egyéni vállalkozó.
Nem bérelhetek lakást, hisz mindig ott lakok, ahol éppen dolgozok, ez a lényege az egésznek.
Állandó cím viszont kell. tudom.
Az egészségbiztosítást majd fizetem mindkét országban, nincs mit tenni. bár teljesen felesleges, mert a tavalyi vesedaganatomat is csak diagnosztizálni engedtem, a gyógyítást, vagyis a műtétet már nem engedtem meg nekik. Ha orvos vagy, most kivágtam magam alatt a fát, remélem nem ez a helyzet.
Ja, és a német nyelv. Hát igen, vannak hiányosságok. Amikor kijöttem meg sem tudtam szólalni, szerintem most sem tudok németül. Persze hozzáállás kérdése. A munkámat tökéletesen elvégzem, és germanista sem akarok lenni, de ezt a levelet nem tudnám így átültetni németre, az tuti. Talán túl nagyok az elvárásaim önmagammal szemben.
Köszönöm Neked ezt az oldalt, mert nem egyszerű idegen nyelven intézni hivatalos dolgokat. Bízok benne h pár év múlva menni fog, de nincs időm várni. Most kell továbblépnem, és amellett hogy egyéni vállalkozóként önmagamnak keresném a pénzt, még egy minimál nyugdíjat is összehoznék.
Van ötleted a lakcímmel kapcsolatban? Ki lehet valahogy kerülni? Amikor Szerbiát elhagytam, nem padlón voltam, hanem alatta, és talpra álltam, egyedül, de nem szégyellek kérni, könyörgni viszont nem szeretek

Tudom, hogy ez már majdnem személyeskedés. Bocsánat érte.

Köszönöm az időt, amit levelem olvasására szántál, és amit a válsz megírása elvesz.

Szívélyes üdvözlettel."



Összefoglalva: egy 54 éves hölgy aki betegápolóként dolgozik Németországban a nyugdíjáról aggódik, azaz attól tart, hogy nem lesz elég. Közben komolytalan munkaközvetítők kihasználják. Szerezhetne más munkát, de ahhoz állandó lakcímet kellene szereznie amit nem tud egyelőre megoldani. 

Ennyit tudunk. Több paraméter (gyerekek, család, egyéb tehetségek stb) nincs. 

Csillát figyelmeztettem, lehet, hogy nem minden hozzászólás fog tetszeni neki de megnyugtatott hogy el tudja viselni és kíváncsi a "szakértelmeme"/véleményemre. Itt előre is bocsájtanám, hogy véleményem bár van, szakértelmem viszont nem igazán. Én lényegesen fiatalabb vagyok, messze nem éltem át olyan durva éveket mint amiket ő élt át Szerbiában. Bár nem tért ki erre, tudom, hogy nem lehetett egyszerű. A hölgy többé kevésbé egyidős volt velem amikor Yugo-ban háború volt. Dúrva idök voltak...Lehet nem is akarok részleteket tudni. Jobb így. 

Az egyszerű, tisztességes emberek mindíg a rövidebbet húzzák. Mindíg a legjobban szenvednek és valószínű, hogy kihasználják őket. Ez a realitás. Ugyanakkor hiszek benne, hogy mindenkinek meg van arra az esélye és képessége, hogy bármilyen helyzetben talpra álljon majd az ökölbe szorított kezéből szépen lassan felemelje a középső újjacskáját először a jobb, majd a bal kezén és azt bátran beintse mindennek és mindenkinek ami negatív, rosszat akaró és fékezi abban, hogy boldog legyen.

Amit most írok azt nem feltétlenül Csillának szánom hanem mindenkinek, főleg fiatalabbakra kiknek több idejük van tervezni az életüket és öregkorukat. Bízok benne, hogy érteni fogjátok. Semmi okom sincs Csillát kioktatni, ellenkezőleg! Ami következik az egy vélemény csupán és további konstruktív véleményt hív maga után tőletek, az olvasóktól. Egy jó ötlettel, gondolattal nem csak egy emberen segíthettek!

A NYUGDÍJ

Nyuszkó "nyugdíj" definiciója: egy illúzió amit az állam azért talált ki, hogy az egyszerű ember minimum 45 év munka alatt ne használja az agyát, hanem, mint a birkák járjon csak szépen be minden nap a munkahelyre dolgozni és fizesse be a havi nyugdíj járulékot na meg a többi adót. Nem kell törődjön az öreg éveiről mivel elég lesz a nyugdíj és majd 65-67 éves korában (és ez még nőhet ám) elkezdhet IGAZÁN hű-de-élni. Szabadidejében remélhetőleg ne elemezze azt, hogy hogyan is működik a nyugdípénztár hanem utazzon inkább Dubaiba, vásároljon minél több iCuccot-t és legyen drágább autója mint a szomszédnak. Nyugdíjas korában majd az állam gondoskodik róla. 

Ébredjünk fel és felejtsük el szépen a nyugdíjat. Kapásból 20 okra tudok gondolni, hogy miért is. Megemlítek párat: 
- demográfiai változások (nem jó irányba), nézz csak meg pár statisztikát...
- ismeretlen infláció (!!! basszus...hány felkiáltójelet rakhatnék ide?!!!). Olyan mint a kaszinó.
- ha 67 éves korodban tervezed azt, hogy elkezdesz élni, rossz híreim vannak számodra. Nézz körül hogy néz ki egy 67 éves és mennyire élvezi az életet!
- senki nem garantálja azt hogy a)lesz nyugdíjad b)mennyi lessz az c) meg tudsz e belőle élni
- lehet hogy meg sem éled a nyugdíjat vagy pár évvel nyugdíbamenetel után dobod fel a talpad. Ebben az esetben elúszott minden amit befizettél. Pehh!
- a nyugdínál van roszabb befektetés...de nem sok. A lottószelvény közel áll hozzá.

Tegyük fel, hogy szerencséd lesz és a nyugdíjadbóol meg tudsz élni. Akkor sem árt ha felhalmoztál kis tartalékod vagy kis mellékjövedelmet, nem igaz?

Minél kézelebb álsz a nyugdíjas korodig, és feltéve ha befizettél elég évet azért nem kell pánikba ess szerintem. Minél kevesebb időd van nyugdíjig, annál kiszámíthatóbb, hogy elége lessz-e az.

A baj az, hogy ha munkavállalóként dolgozol...a nyugdíjkasszába való befizetést általában nem tudod elkerülni. Ha magánvállalkozó vagy, nem kell befizess?

Ilyen világban élünk. A gyengéket kihasználják. Mindíg, mindenhol. Pont ezért kell kicsit megerősödni. Jó fizetéssel, pénzzel egyedül nem tudsz. Csak tanulással. Ezzel semmi esetre sem értem azt, hogy iratkozz be egy egyetemre és ülj még pár évet a padban (az egyetem is egy hatalmas illúzió). Az internet telis tele van anyagokkal. A könyvtárak telis tele vannak jobbnál jobb gazdasági és szakkönyvekkel. Mikor olvastatok utoljára ilyet? Ne a TV-t nézzétek. Ne a regényeket olvassátok! Gyerekek, GÁZ van! Fogjátok fel! Tanuljatok! Sosem késő. Kezdjétek el. Minden nap egy kicsit...Senki sem fogja megoldani helyettetek a jövőtöket.  Az állambácsi végkép nem...

Én nem fizetek be az állami nyugdjpénztárba. Nem hiszek benne. Sőt még maga a nyugdíjpénztár sem hisz önmagában. Egy levélben olvastam, amit egy ismerősöm kapott tőlük (átfogalmazva, röviden): "ha a következő 30 évben így folytatod a hozzájárulást akkor xxx lesz a havi nyugdíjad. Szólni szeretnénk már most, hogy valószínüleg nem lesz elég a megélhetésedhez [mert, többek között kurvára nem tudjuk mennyi lesz az infláció, de azt tudjuk, hogy a fizud nem fog annyival nőni! hogy nem lesz elég fiatal aki a nyugdíjadat fizesse és hogy már rég elköltöttü azt a pénzt amit te befizettél, sőt még 10szer annyi kölcsönt vettünk fel] úgyhogy kössél privát nyugdíjat is...oszt...a Jóisten áldjon meg."

Mindeggy hogy 54 éves vagy (és komolyan aggódsz a nyugdíjad miatt) vagy fiatal, mindeggy hogy nő vagy férfi, hogy családos vagy nem...állj a saját lábadra! Ezt tanácsolom. Vedd kézbe az életed. Ha hibázol, magadat hibáztatod, nincs kit szídni. Nagy valószínűséggel talpra fogsz állni és a hibáidból meg fogsz erősödni. Meg fogja érni: tanulj meg egy jobban fizető szakmát, tanulj meg egy nyelvet, nyiss magánvállalkozást és figyeld meg mivel lehet több pénzt keresni kevesebb idő és stresszel...Google és Youtube a barátod. Nem kell szakértő legyél semmiben, csak valamivel jobb és ügyesebb mint az átlag!

Csilla szerintem a szerencsésebbek közé tartozik abból a szempontból, hogy nem sok veszíthetnivalója van. Zuhanni nem sokat tud mert a szociális hálók hamar felfogják. Nem lehet csak úgy éhenhalni Németországban...

Először is otthagynám azokat a fura közvetítőket. Betegápolóként azonnal talál itt munkát Zeitarbeit nélkül! Ezt ő is tudja.
Van elég becsületes munkaközvetítő itt. Azok a közvetítők akik itt vannak bejelentve, nem sumákolnak és nem kérnek közvetítői díjat. B2-es nyelvvizsgát is le lehet tenni. Nállad hülyébbek megcsinálták (biztos találsz erre példát a környezetedben).

A lakcímbejelentés nem a világ...egy ismerőst talál majd ahova bejelentkezzen, még ha fizet is neki valamit csak azért hogy kitegye a nevét a postaládára (ennyi elég). 

OK, több pénz marad a zsebében ha kivágja a közvetítőket de ez még nem oldotta meg a problémáját. 

Ahhoz, hogy nyugodtan tudjon aludni és ne rettegjen a jövője miatt, szerintem 3 fajta út jöhet szóba:
1. minél előbb minél több pénzt keressen egy új szakmával/munkával esetleg vállalkozással. Odafigyelni a költségekre és elég tartalékot félrerakni ami élete végéig elég lesz. 
2. egy olyan szakmát keresni (vagy lehet már megtalálta) amit szívesen végez, nem igazán érzi tehernek és szívesen végezné sokáig amiután belesik a német szociális hálóba öregkorára, vagy kisebb német nyugdíjjal Magyaroszágra költözik.
3. nyer a lottón, férjhez megy Dieter Bohlen-hez vagy örököl az amerikai nagybátyjától pár millió dollárt

Csilla: Bár az egyszerűség kevéért a hármas út variánsaiból ajánlanák egyet...attól tartok, ezt kevésbé befolyásolhatod és nem egyszerű összehozni...

A kettes út valószínüleg azt jelentené, hogy nem sokat változtatsz a helyzeteden hanem inkább kibékülsz vele. Nem tudom te hogy vagy ezzel...én az a típus vagyok aki inkább az 1-es utat nézné meg közelebbről.

Játsszunk csak el egy kicsit azzal az ötlettel, hogy a munkád mellett nyitsz egy magánvállalkozást és betegápolókat közvetítessz Magyarországról Németországba. Ha azt hiszed, hogy bonyolult, gondolkozz el rajta és járj egy kicsit utánna. Nem az. Tudod mennyit kér egy állásközvetítő egy ügyféltől (például egy kórháztól) ahhoz, hogy egy betegápolót találjon neki? 3000-3500euró + MwSt (azaz ÁFA). Buff.. Személyenként! Nem semmi, mi? Honnan tudom? felhívtam egy közvetítő céget, azt mondtma nekik hogy egy kórháznak keresk ápolókat és megmondták mit kérnek érte. Ennyi. Egy telfon és 5 perc múlva tanultam egy értékes információt.

Abból kindulva, hogy betegápoló vagy, és jobban ismered a munkát mint bármilyen közvetítő képesnek hiszlek arra, hogy havonta több személyt is közvetíts (miután beindul a vonat). Ha 20-30%-al olcsóbban csinálod mint a többiek, még mindíg jó üzlet.

Egyszerű ügyfeleket találni? Nem! de nem is kilátástalan! A következő pár évtizedben ennek az üzletnek nagy konjunktúrát jósolok ha így öregszik a német társadalom.

Próbáld kiszámítani mennyi pénztartalék kell ahhoz, hogy Magyaroszágra visszaköltözve és egy nyugisabb munkát elvállalva egy ideig, meg tudjál élni életed végéig. Tudom nem egyszerű, de azért meg tudod durván saccolni. Ha előtted vannak a számok papíron, lehet, hogy könnyebb dolgod lesz mint ahogy azt gondoltad. Lehet még van otthon egy kis ház, kis kert....ezt te tudod.

Nem nagy tudomány azt megtervezni, hogy Németországban összegyüjts egy összeget ami Magyarországon elég legyen életed végéig, úgy, hogy otthon még kis melóval kipótolod ameddig megteheted.

A lényeg az, hogy foglalkozol a jövőddel. Ez sem egyértelmű. Még a te korosztályodban sem. Ha valahol meg lehet valósítani a tervedet, akkor itt biztosan! Van munka elég, a nyelvet is beszéled, menni fog. Ez egygetlen ami aggaszthat az az egésséged. A betegbiztosításra ügyelj! 

Még valami: a leg nagyobb kincs és tőke, amit senki sem vehet el tőled sem itt sem ehol a világon az a becsületesség. Ha megbízható, becsületes és komoly vagy, azt meg is fogják előbb utóbb jutalmazni. Ha nem, akkor nem vagy a megfelelő emberekkel körülvéve. Ha megmutatod, hogy igenis egy fél órával többet dolgozol ha kell, ha éjjel is felveszed a telefont mikor hív a főnök vagy ügyfél, ha bármikor ott vagy és segítessz, akkor csak egy bunkó főnök nem fogja megnövelni a fizudat. Az olyat ott kell hagyni. Általában ilyenkor kapnak észbe.

Kívánom elsősorban hogy az egészséged kitartson. A többi kizárólag ambíció és kitartás kérdése. Sok sikert!

Ha van olyan közületek aki szeretné, hogy hozzászóljak az esetéhez vagy válaszoljak kérdéseire, itt nyivánosan (de név nélkül) az irja meg a sztoriját. A címlistán megkapjátok az email címem. Írjatok.

Amire viszon megkérlek benneteket, hogy, ha bármilyen konstruktív hozzászólásotok, véleményetek lenne Csilla kérdéseiről, azt ide a kommentekbe írjátok! Köszönöm nektek.

Nyuszkó
 

Az elöbbi cikkeimet az oldal alján találjátok.

​​

Facebook oldalam itt követhetitek:

 

-
Kövesd Nyuszkót Facebookon

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top